Hogy éreznéd magad, ha a gyereked (szerinted) minden előzmény nélkül ezt csinálná?
Augusztus végén albérletbe (csak szoba egyébként) költözik az új egyetemi tanév előtt, azzal a kikötéssel, hogy a kauciót, első havi lakbért egyben kifizeti, de amúgy támogatjátok a tanulmányai alatt.
Tök jó, segítséggel elcuccol otthonról, egyszercsak üzenetben közli, hogy neki kvára elege van belőletek, ne keressétek, vége, ő megszakítja a kapcsolatot pénzt se küldjetek neki. Aztán mindenütt letilt.
Szerintetek ennek nincs semmi előzménye. Mit tennének? Próbálnátok keresni, mondjuk személyesen? Végülis tudjátok hol lakik, segítettek a költözésben. Hibáztatnátok valakit? Ha igen, kit?
Magamat.
Ezek szerint nemhogy csak egy f@sz voltam vele, de mindenkinek úgy adtam be az életünket, mintha tökéletes szülő lennék.
Próbálnám megkeresni és beszélni vele, igen.
De nem tudom elképzelni a szituációt. Én is megszakítottam a kapcsolatot végül egyik napról a másikra anyámmal, de elég egyértelmű előzményei voltak, nem voltunk jóban sose, sokat veszekedtünk, nem volt jó a kapcsolat.
Azt nem tudom elk3pzelni, hogy egyik nap még nagy szeretet van otthon, aztán utána ennyi.
Az ilyesminek mindig van előzménye, csak a szülő nem veszi észre, mert szerinte rendben van minden.
A gyerek mindig kér segítséget, jele, hogy gáz van, ha máshogy nem, a viselkedésével. Ha a szülő szerint ilyen nem volt, akkor ő egy szar szülő.
Az hogy SZERINTEM nincs előzménye nem egyenlő azzal, hogy valóban nincs.
Mindenképp megpróbálnám megtalálni a közös hangot vele és meghallgatnám az ő verzióját is a dolgokról. Védekezés, számonkérés vagy itélkezés nélkül. Ha nem hajlandó velem szóba állni akkor megvárnám hogy ő hátha kezdeményez (vagy nem).
Elmennék pszichológushoz és feldolgoznám a gyerekem ilyen jellegű elvesztését, ha hosszabb idő után sem változik a helyzet (1 év után mondjuk).
"Az ilyesminek mindig van előzménye, csak a szülő nem veszi észre, mert szerinte rendben van minden."
Minden történetnek két oldala van. Ha a szülő szerint minden rendben, ott a gyerek is hibás, hogy nem mondta el érthetően, mi a problémája. Egy kapcsolatban két ember van,szülő gyerek eseteben pedig ugye lehet 3 is. Különböző egyenisegek, nyilván nem mindenben egyeznek, nem értenek egyet sok dologban, máshogy látják a dolgokat
Ez tavaly történt vagy az idénre tervezed ezt?
Te vagy a gyerek, aki meg akarja szakítani a kapcsolatot szüleivel?
Legyen már annyi vér a pucádban, hogy szemtől szembe mondod el nekik!
Te vagy a gyerek, és ezt tervezed augusztus végére?
Mert amúgy nehezen áll össze a puzzle, aminek a rakosgatásában amúgy nem tartom magam rossznak...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!