Akit pszichopata/szociopata szülő nevel fel, az maga is azzá válik?

Kedves 6-os!

Nekem mások a tapasztalataim a szociopatákkal és most tényleg nem azért, védjem őket.

Nekem apámnál "diagnosztizálták" egy öngyilkossági kísérlet után, ami igazából nem is volt az, de ahhoz elég volt, hogy csak egy családtag kérelmére engedjék ki a pszichiátriáról. Ez már 70 éves korában történt, mikor terhes lettem, és neki állt hülyeségeket beszélni nekem, hogy miből fogsz élni meg egyéb hülyeségek, pedig jól tudta, hogy nem szorulok rá, de azért belém kötött. Elkapott az ideg, ráadásul a hasam is begörcsölt, nagyon megijedtem, megfenyegettem, hogy ha ennek a gyereknek baja lesz, tuti elintézem, hogy anyu elváljon tőled (úgy várta már az unokáját, mint a Megváltót). Na ettől rendesen megijedt és gyorsan bekapott pár szem gyógyszert, meg nyöszörgött, hogy de rosszul vagyok stb... szóval ment a dráma. Hívtam mentőt, elmondtam mi volt (hiába könyörgött, hogy ne) és bevitték.

A lényeg, hogy soha nem bántott minket, még csak oda se legyintett, ellentétben a normális anyámmal, aki nem fogta vissza magát, különösen az öcsém vonatkozásában, lényegében fellendítette a főzőkanálgyártást.

Apu mindig próbált minket megvédeni, általában kevés sikerrel.

Az egyetlen, ami mindig furcsa volt, hogy soha nem ölelt meg minket, nem sírt, még a saját anyja temetésén sem. ÉLETEMBEN NEM láttam sírni.

A pszichiátrián persze csináltattak vele mindenféle tesztet, és kapott diagnózist, mondjuk anyám csak röhögött rajta.

Soha nem bántotta anyut se, különben már rég elvált szülők gyereke lennék, vagy legalábbis félárva, anyámat ismerve.

Ami rohadtul negatív benne, hogy mániákusan ragaszkodik a pénzéhez, nálunk nem volt soha közös kassza, mindenkinek a sajátjából kellett érvényesülnie, illetve amíg kicsik voltunk, természetesen ő is adott bele, de azért messze anyám vitte a nagyobb terhet.

Idegesítő volt ezen kívül még benne, hogy kényszeresen takarított, egy héten vagy kétszer-háromszor, de anyámat nem zavarta, addig elment a barátnőjéhez, nagyobb korunkban ilyenkor mi is leléptünk öcsémmel, hadd sikálja a lakást.

Tehát semmi olyan, ami különösen ellehetetlenítette volna az életünket.

7-es vagyok, még annyi, hogy amikor anyunak sztrókja volt, annyi volt a hozzáfűzni valója, hogy ez vele is bármikor megtörténhet. És nézte tovább a focit. De mivel akkor már ismertem a diagnózist, nem lepődtem meg. Ez se derült ki korábban, mert anyu nem volt beteges, bár mikor én vérmérgezést kaptam, egyetlen egyszer se jött be hozzám a kórházba még fiatal koromban, de kitalált egy fedősztorit, hogy a mama (az anyja) is nagyon beteg volt, így nem tudott bejönni.

De igazából az sem esett rosszul, mert ilyen volt mindig, tehát nekem ez volt a természetes.

De tény, hogy empátia tényleg nulla. Mikor egy hajléktalan kér tőle pénzt, nekiáll életvezetési tanácsokat adni, ahelyett, hogy legalább pár fillért adjon neki, ezért mondjuk egyszer majdnem megverték:D

Nem ő várta az unokát, hanem anyám, lehet megtévesztő ahogy leírtam az előbb.

Apám soha nem szegne törvényt, még a legkisebbet sem, ami valószínűleg azért van, mert nagyanyám nagyon erős személyiség volt, megnevelte rendesen az egyszem kisfiát:)

Agresszió annyiban, hogy mikor veszekedni szoktak anyámmal (általában a pénzen), azért el tudnak jutni az üvöltés magas fokára mind a ketten. De ennyi.