Hálával tartozik a gyerek az anyjának?

Fiúként hálával tartozom Anyámnak, amiért adott egy esélyt erre az életre, ha sejtem is, hogy 19 éves lányként mélyebben talán nem gondolt bele, akkor még.

Nem él már sajnos, de számomra máig Ő az igazi nőideál.

Voltak hibái, ami nem számít, nekem nem ártott vele, többet értek az örökölt jó tulajdonságok, mint például a könyvolvasás "mániája" gyerekként, amiből nagyon sokat épültem.

Viszont én is vétettem hibákat, ami kamaszkori éretlenségnek is tudható be.

Mi fiúk, nem nagyon mutatjuk ki az érzéseinket, már aki nem homár.

Egyáltalán nem tartozik hálával. Én pl. most már haragszom, amiért a világra hoztak, de ezt sosem mondtam nekik, mert nem akarok fájdalmat okozni nekik, hiszen biztosan nem rossz szándékból akartak engem. Ha tudták volna, mik fognak velem történni, merem remélni, hogy nem hoztak volna a világra. Amikor gyerekként nagyon féltem a haláltól, sokszor magamban sírtam, hogy miért tették velem ezt, miért ítéltek halálra. Hiszen csak az hal meg, aki megszületik. Aztán volt egy öngyilk. kísérletem, és akkor meg azt kérdeztem, miért kell élnem, amikor nem én akartam megszületni.

Amikor megkérdeztem őket, miért akartak gyereket, azt mondták, azért, hogy értelmet adjon az életüknek meg hogy megerősítse a kapcsolatukat. Igen, be kell látni, ezek önző okok. Főleg, hogy nem túlzottan alkalmasak a szülői szerepre. Amikor váltak, rajtam keresztül ártottak egymásnak, mert tudták, hogy ha nekem okoznak fájdalmat, azzal bántják a legjobban a másikat. Volt részem sok fizikai, érzelmi, szexuális bántalmazásban a saját családomtól már kicsi gyerekként is.

Az emberek többsége amikor gyereket akar, egy édes kisbabát meg egy aranyos totyogót lát maga előtt, akiről szeretne gondoskodni, akit szeretne szépen öltöztetni, etetni, játszani vele stb. De ez csak az élet kb. 10%-a. Azt már nem nem látja maga előtt, hogy az a kisbaba egyszer "öntudatra ébred", felnőtt lesz, és az élete nagy részében kifejezetten sok stressz és értelmetlen kötelezettség várja, amit ő maga sosem kért.

Én sosem mernék a világra hozni senkit, mert bár megvan bennem az ösztön, egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy valakit ebbe a "csapdába" tegyek 70 (+/- akármennyi) évre.

Én pl nem vagyok hálás, mert szülni bárki tud, a nevelés viszont már tök más kérdés.

Anyám-apám eldönti, hogy babázni akar, ó, remek, csakhogy a "babázós" korszak lecseng elég hamar, utána meg jön az ovi, suli, kiadások, még több kiadás, gimi - ja, 10 évvel ezelőtt ez nem volt az eszébe, és bocs, nincs pénz erre meg arra, semmire.

Hát, köszi az életet, tényleg. Nagyon jó kinőtt ruhákban járni, meg télen is edzőcipőben, mert nincs pénz normális vízhatlan bakancsra pl., ami a 20 cm hóban nem árt.