Egyedülálló szülők, akiknek már kirepültek a gyerekei és ezt követően egyedül maradtak, hogyan éltétek meg ezt a változást?

07.16-os. Én viszont sajnos sok olyat is látok, ahol a gyerek viselkedik elutasítóan azért, mert képtelen elfogadni a szülője új párját, ezért dönt a szülő az egyedüllét mellett, persze nyilván nem kellene behódolni a gyerek akaratának, meg ugye ez sem fekete-fehér. Van, amikor tényleg nem megfelelő az új pár, bántja, alázza a más gyerekét, ekkor a normális szülő az új pártól válik meg a gyerek érdekében.

A kérdés azért foglmazódott meg bennem, mert ez egy egyre erősödő társadalmi jelenség, egyre több a gyerekét egyedül vállaló, vagy elvált szülő és ebből automatikusan következik, hogy sokan maradnak majd egyedül, amikor elköltözik a gyerek.

Én még nem élek egyedül, de küszöbön van már ez a helyzet. Vegyes érzelmekkel várom, mivel alapvetően gondoskodó vagyok, szeretem azt is, ha körülöttem van a család, de szeretem az önállóságot, függetlenséget is. Biztosan tudom, hogy meg fogom találni az értelmes napi elfoglaltságokat egyedül is, hiszen most sem lógok a nagykorú gyerekeim nyakán, de azért kíváncsi vagyok, ki hogy éli ezt meg.

Ismerek olyan házaspárt is, akik akkor döbbentek rá, mennyire nem tudnak egymással mit kezdeni, kibillentek a komfort zónájukból, amikor kirepültek a gyerekek. Nem csak egyedülállókat érinti ez a helyzet, de őket talán súlyosabban.