Egyedülálló szülők, akiknek már kirepültek a gyerekei és ezt követően egyedül maradtak, hogyan éltétek meg ezt a változást?
Több ismerősöm is van, akiknek már felnőttek a gyerekei és rövidesen időszerűvé válik a különköltözés. Van köztük, aki félelemmel gondol arra, milyen lesz majd egyedül otthon és van, aki a lehetőséget látja abban, hogy több lesz így a pénze, szabadideje, nem kell alkalmazkodni senkihez.
Nektek hogyan telik egy napotok, mivel foglaljátok el magatokat egyedül? Milyen gyakran találkoztok a gyerekeitekkel?
Olyan gyerekek válaszát is szívesen fogadom, akiknek a szülei egyedül élnek, miután Ők kirepültek.
07.16-os. Én viszont sajnos sok olyat is látok, ahol a gyerek viselkedik elutasítóan azért, mert képtelen elfogadni a szülője új párját, ezért dönt a szülő az egyedüllét mellett, persze nyilván nem kellene behódolni a gyerek akaratának, meg ugye ez sem fekete-fehér. Van, amikor tényleg nem megfelelő az új pár, bántja, alázza a más gyerekét, ekkor a normális szülő az új pártól válik meg a gyerek érdekében.
A kérdés azért foglmazódott meg bennem, mert ez egy egyre erősödő társadalmi jelenség, egyre több a gyerekét egyedül vállaló, vagy elvált szülő és ebből automatikusan következik, hogy sokan maradnak majd egyedül, amikor elköltözik a gyerek.
Én még nem élek egyedül, de küszöbön van már ez a helyzet. Vegyes érzelmekkel várom, mivel alapvetően gondoskodó vagyok, szeretem azt is, ha körülöttem van a család, de szeretem az önállóságot, függetlenséget is. Biztosan tudom, hogy meg fogom találni az értelmes napi elfoglaltságokat egyedül is, hiszen most sem lógok a nagykorú gyerekeim nyakán, de azért kíváncsi vagyok, ki hogy éli ezt meg.
Ismerek olyan házaspárt is, akik akkor döbbentek rá, mennyire nem tudnak egymással mit kezdeni, kibillentek a komfort zónájukból, amikor kirepültek a gyerekek. Nem csak egyedülállókat érinti ez a helyzet, de őket talán súlyosabban.
Mi párként tényleg elöször nem találtuk a helyünket a gyerekek nélkül, mert "mindig ott voltak", de kb fél év alatt felfedeztük, hogy ennek is van elönye, gyakorlatilag újra kezdtük a párkapcsolatot minden téren, a szex is több és jobb lett, mert nem kell senkire tekintettel lenni, akkor és ott lehet, ahogy nekünk éppen kedvünk lesz rá, ez meg a kapcsolat egyéb részeit is erösíti, majdnem szó szerint újra beleszerettünk egymásba, a kezdeti intenzitással.
Meg találtunk rengeteg közös hobbit, érdeklödési kört, ami megintcsak közelebb hozott bennünket egymáshoz.
Szerintem ha a gyerekek elmennek, mindenkinek, akár egyedülálló, akár egy pár, újra kell tervezni az életét, megkeresni azt, ami neki megfelel, és nem azon szenvedni, hogy a gyerekek nem élnek ott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!