Mi baja a szüleimnek? Miért nem törődnek velem hirtelen?

Előre megjegyzem, hogy egyes "igényeik" korrektek velem szemben és sok dolog kontextusból kiragadva nem problémás, de az összkép nagyon fáj.

Azt is kell rólam tudni, hogy csendes, visszahúzódó, jó tanuló voltam, aki sokat ült otthon.

A gimnázium elején depressziós voltam az általános iskolás váltás miatt és akkor ütött be a Covid, nagyon sokat voltunk összezárva egy panelben. Online pszichológus is "járt" hozzánk elég drága pénzért.

A Covid után sokat mondták, hogy nem normális, hogy egy fiatal nem a városban van estig.

Aztán beszoktam a közösségbe, lett barátom is, a szüleim pedig csak küldenek mindenhova. A barátom sosem aludhat nálunk, de engem mindig küldenek hozzá. A kajálás a menzán van, mosni (vasalni), teregetni magamra kell, a nyarat végig kellett dolgoznom, most is mondják, hogy vállaljak el minden beugrós munkát. Több mint egy éve, csak vacsorázni, aludni, tanulni, meg takarítani járok haza.

Namármost, nekem ezzel az a bajom, hogy most jönnek be a faktok (emelt biosz és kémia), és a barátomnak nagyon nem tetszik, hogy a nyáron kb. nála laktam, most pedig alig fog látni.

A szüleimmel próbáltam erről beszélni, ők meg azt mondták, hogy nagykorú vagyok, ez a mi dolgunk, ha nem bírom a faktot, leadom, ha a barátom nem bírja, szakítani kell. Én meg úgy érzem, hogy lelkileg magamra maradtam, mert senkit sem érdekel, hogy mekkorra nyomás van rajtam, csak abban, hogy ők ezt ne vegyék észre. Pszichológust se akarnak fizetni mégegyszer.