Hogyan mondjam el a szüleimnek? Mit fognak reagálni? Ti hogyan reagálnátok?
Támogattak egy BA-ra és egy mesterre, amit végül csak az abszolutóriumig szereztem meg, szakdogát nem írtam belőle, mert egyáltalán nem érdekel és nem ezt szeretnem csinálni, de orvosira szeretnék menni. Hogy jelentsem be nekik? Félek, hogy csalódni fognak bennem, amiért ennyi ideig támogattak és most újra elkezdek 6 évet? Fel fogom venni a diákhitelt, és dolgozni is szeretnék mellette, és max. kajára kérnek támogatást toluk vagy arra az egy évre ameddig a nehéz tárgyakon túl nem vagyok. A diákhitelbol, munkabol meg tudom oldani az alberletet, egyeb kiadasokat.
Felek, hogy csalódni fognak. Én már hatarozottan eldontottem, hogy ezt szeretném. Csak nem tudom, hogy mondjam el nekik és mire számíthatok. Mert arról beszélnek folyton, hogy már munkába kellene állnom.
Azt felejtsd el, hogy orvosi első 2-3 évében állandó munkát tudsz vállalni. Szorgalmi időszak első heteiben hétvégente pár órát maximum, utána már annyi tananyag lesz, hogy semmi másra nem lesz időd. Ha év közben nem tanulsz folyamatosan, akkor a vizsgaidőszak kínkeserves lesz és valószínűleg rövid úton ki fogsz bukni. Ráadáson annyi szóbeli vizsgád lesz, hogy azokkal bőven elleszel június végéig, szinte minden nyáron van 2-4 hét gyakorlat, amikor megint nem lesz időd dolgozni, a maradék 1-1.5 hónapban meg egyszerűen nem tudsz annyit dolgozni, hogy a megkeresett pénz kitartson egész tanévre.
Arról nem is beszélve, hogyha az alap és mesterképzést támogatottan csináltad, akkor nagyon kevés államis féléved maradhatott, az orvosi meg cirka 1.5 milla/félév és ha a tandíjat meg a mindennapi kiadásokat is hitelből szeretnéd finanszírozni, akkor óriási tartozásod lesz a 6. év végére és ugye még akkor is csak rezidens leszel. (Illetve a szabad felhasználású diákhitel maximuma 150 ezer forint/hónap, ami a mostani árak mellett Budapesten még az albérletre se lesz elég, nemhogy az egyéb kiadásokra.)
Nem tudom milyen végzettséged van, de ha nem szakirányú és nincs biosz-kémia/fizika emelted, akkor először azokat is le kell tenned (ami megint 60 ezer/tantárgy).
Nem lebeszélni akarlak, csak azért írtam le, hogy tudd mire vállalkozol és a fentiek függvényében még egyszer alaposan át tudd gondolni, hogy valóban megér-e számodra ennyit az orvosi.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!