Én látom a világot csőlátással, vagy túl földhözragadt vagyok?
Ahogy észrevettem az elmúlt éveket, rengeteg olyan párkapcsolatot, házasságot láttam, ahol gyereket vállalnak, vagy csak becsúszik, de megtartják és így élnek pár évet, aztán külön mennek.
Nekem a családról eléggé durva, bebetonozott véleményem van. Ha én gyereket szeretnék, akkor azt csak azzal a nővel tudnám elképzelni, akivel onnantól életem végéig együtt lennék. Nekem elképzelhetetlen az, hogy becsúszik egy gyerek és akkor évekkel később szétmennénk az adott párommal.
Sajnos apa nélkül nőttem fel, lehet ezért is ennyire sarkalatos pont ez nálam.
De azt vettem észre, hogy ma már kb 100-ból talán 1 pár van, akiknek van gyerekük és együtt is vannak.
Én megéltem ezt a pótapás dolgot, hogy milyen egy gyereknek ez, sehogysem megfelelő a gyereknek, hogy egy vadidegen férfit kell elfogadnia, aztán kepzavar alakul ki nála, hogy most ki is az anya, ki is az apa. Számomra szörnyű volt ez annak idején, főleg gyerekként.
De 31 éves vagyok már és tudom, hogy nincsenek tündérmesék, az élet nem ilyen, de mégis miért ekkora kiváltság az, hogy együtt maradnak a szülők?
Én tudom magamról, hogy soha nem lennék képes kockáztatni a gyerekem boldogságát azért, hogy ezt egy másik nőért, vagy egy hirtelen felindulásból érzett vágyért kockáztassam. Egyszerűen hányok, undorodom attól, hogy a saját kis boldogságomat, ami abban jelenik meg, hogy látom/látnám azt, hogy ott van a párom és a közös gyerekünk, és egyszerűen fejreállok attól, hogy az ő boldogságát tönkretegyem azzal, hogy valaki más érzelmeket hozna ki belőlem, is megcsalnam a párom, ami egy lavinát indítana el, lenne válás, veszekedés stb. Szóval gyönyörűen tonkretennem a gyerekem boldogságát, hogy személyes célom az, hogy elkerültessem vele azt, amit én éltem át gyerekként. Nem így vagyok beállítva. És amikor látok, hallok, olvasok olyat, hogy közös gyerek mellett szakítottak, főleg egy harmadik ember miatt, engem eléggé felzaklatnak az ilyenek, nem tudok azonosulni azzal, hogy én valaha az életben olyan helyzetbe kerüljek, hogy ha lesz gyerekem akkor hétvégi apuka legyek meg, hogy más férfinak is azt mondja, hogy apa, feláll a szőr a hátamon ettől.
Hogy, hogyan, miért képesek az emberek feldobni mindent, MINDENT egy kis érzelemért, ha valakit gyereket szül, gyereket vállalnak onnantól kutya kötelesség felelősséggel tartozni iránta, és az első ilyen szabály nálam az, hogy boldog családban nőjjön fel, a biológiai APJA és a BIOLÓGIAI anyja mellett.
Nem vádaskodásból, de nagyrészt úgy vettem észre, hogy a nők hülyülnek meg és dobnak mindent egy ilyen esetben.
Szerintetek nekem, akinek ilyen szöges, hegyes, sarkos felfogása van ezzel kapcsolatban, érdemes gyereket vallanom majd? Mikor az első ilyen szabály nálam, már kb 10-12 éves korom óta fogan bennem ez, hogy ha egyszer apa leszek én krvara nem leszek olyan apa mint az apám, vagy, hogy nagyon nem akarok hétvégi vagy hetelős apa lenni, annyira torz ez számomra, nem tudom felfogni.
Ha én gyereket szeretnék, akkor azt csak azzal a nővel tudnám elképzelni, akivel onnantól életem végéig együtt lennék. - aha, ezt gondolod te, a másik meg ha válni akar, fog.
az első ilyen szabály nálam az, hogy boldog családban nőjjön fel, a biológiai APJA és a BIOLÓGIAI anyja mellett. - ez is csak vágyálom. Tudod, hányszor kívántam, váljanak már el a szüleim, csak ne legyen ez az istenverte hideg légkör, minden nap, meg a sok feszkó?
Egyik barátnőm kérdezte, mit tegyen, mert a férje passzív-agresszív toxic szar. Válj el, alap! A közös GYEREK érdekében hagyd ott, mert egy "élmény" ilyen ember mellett felnőni.
Te egy álomvilágban élsz és fogalmad nincs a való életről.
Nagyon sokszor azért kezdeményezik a nők, mert ő otthon van 3-4 éven át a gyerekkel, mert "az a dolga, hogy nevelje", apukának ellenben ott a hobbi, társaság, eljár dolgozni, emberek közé!, nem napi 10 órán át csak a gagyogást hallgatja (ebbe bele lehet gajdulni elég hamar).
A nő sehová, ráadásul még a here pasast is ki kell szolgálja, miután "fáradtan hazaér" a munkából (tisztelet a kivételnek).
Mert a nő nem fárad bele, hogy éveken át lóg rajta minimum egy (kettő?) gyerek, akitől koknrétan szrni nem lehet egy nyugodt egészségeset, mert ott ordít az ajtó előtt?
De aztán a nő a ktsg, amikor x idő után besokall és inkább elválik, mert még úgy is jobb, mint "apukával", aki semmit nem csinál otthon.
AKADNAK normális férfiak, ez tény, akik hazaérnek, takarít, gyerekezik 2-3 órát, hogy a feleségnek is legyen ideje magára, de sajnos nem ez az általános.
#20
Nem is azért írtam, hogy ez hiba lenne a részükről. A nőknek kevésbé éri meg egy szar kapcsolatban lenni. Amíg a férfi, ha félre is jár, és/vagy lusta, mint a disznó, érdemesebb házasságban lennie, hisz ki van szolgálva. A háztartás java sem az ő dolga.
Ez nyilván nem minden esetben van így, de nagy átlagban mondom.
Köszönöm a válaszokat.
Azzal én is tisztában vagyok, hogyha mérgező a párkapcsolat, például az férfi agresszív, lelkileg, fizikailag bántalmazza a párját, vagy a gyereket, akkor ott valóban a válás a megfelelő lépés.
Viszont ami számomra fájdalmasabb az, amit itt is írt 1-2 válaszoló, hogy a nők, amikor anyaszerepbe "vannak", ha úgy vesszük, hogy egy nőnek a nőiességének a csúcsa az, amikor gyereket szül és neveli, eteti, tanítja, ápolja vigyázz rá stb, akkor valahogy ebbe egy idő után belesavanyodik. És próbál kiutat keresni talán, és hiába van ott a férfi, a férj, a gyerek apja, hiába van ott a kettejük égisze, a család, valahogy a nők túlságosan instabilak, szeszélyesek néha, és ekkor jön a megcsalás, egy hirtelen felindulásból felkapott vonzalom, vágy stb. A pszichológiáját nem tudom, de tény, hogy valamiért a kornyezetemben sokkal több nő csalta meg a párját, gyerekkel, vagy anélkül, mint férfi.
És számomra félelmetes, hogy egy nőnek talán a gyerekvallalas a csúcs, személy szerint nekem meg az, hogy felelősségteljes apa lehessek, és akkor ez nekem úgy jön ki, hogy hiába aldozok be mindent, a nő szeszélyes, és kiszámíthatatlan, ezáltal számomra az egész elképzelés, hogy boldog családom legyen....megbukik.
Én nem a nőket akarok lehordani, semmi ilyesmi nincs bennem. Minden olyan nőnek, kezet, lábat csókolnék aki gyerekvállalás után együtt maradtak a parjukkal/ferjukkel.
Igaz férfiban is rengeteg a hűtlen, de mint fentebb írtam én, a személyes kornyezetemben azt láttam, hogy a nők lépnek félre/ki egy kapcsolatból.
27-es, ezt elég jól összefoglaltad. Ezért kéne a legelején tisztázni a motivációkat. Azért vállalunk gyereket, hogy élvezkedjünk? Azért vállalunk gyereket, mert unatkozunk? Vagy mert társadalmi elvárás?
NEM!
Azért vállalunk gyereket, mert közösen szeretnénk végigkísérni egy egy közös kis ember életét, rácsodálkozni minden újdonságra, ahogy nyílik a szeme a nagyvilágra, elveszni a gyermeki naivitásába, vele együtt újra átélni a gondtalan gyerekkor minden élményét, és azon ügyködni, hogy neki jó legyen, ezáltal megteremteni a saját önbecsülésünket, mert ha felnevelünk egy egészséges gyereket, azzal leteszünk valami olyasmit az asztalra, amiért soha nem kell többé semmiért vezekelnünk. Ez kéne hogy legyen az alapfilozófia. Nem az, hogy "juj, csináljunk egy gyereket, akit utána posztolgathatunk orrba-szájba fészen!"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!