Én látom a világot csőlátással, vagy túl földhözragadt vagyok?

"Én tudom magamról, hogy soha nem lennék képes kockáztatni a gyerekem boldogságát azért, hogy ezt egy másik nőért, vagy egy hirtelen felindulásból érzett vágyért kockáztassam"

Mindenki ezt gondolja magáról, elhiheted. Az emberek jellemzöen nem úgy házasodnak és vállalnak gyereket, hogy na, akkor majd jó lesz ez 10 évre, aztán válunk.

Ja ja, én is 20 évig voltam házas, amiből mondjuk 15-ig azt hiszem, inkább jól éreztem magam. Nem tudom megmondani, ennyire félreismertem és semmi nem volt igaz, vagy megváltozott vagy én változtam meg vagy nem is volt jó, csak akkor még többet elviseltem... már mindegy is. Ő akkor simán maradt volna, ha a szeretőjét is megtarthatja, de engem azért "zavart", bár ezen még vagy két évet vitatkoztunk, mire elegem lett.

Az új férjem meg hozott a két gyerekem mellé még hármat, szóval erre sem számítottam, hogy így alakul az életem, mikor 20 évesen még egyet sem akartam. :D De bírom őket is és most tök jó így.

A gyerekek azért csak egy szakasz ember életében, amíg szükségük van ránk és remélhetőleg aztán önállóak leszek és megtalálják az útjukat, hisz akkor vagy jó szülő. De az értelmet saját magában kell mindenkinek megtalálnia és ehhez jó, ha marad végig egy társ, akivel lehet együtt fejlődni és nem csak használjátok egymást valamiféle önmegvalósító segédeszközként - legyen az akár az utódkészítés és -nevelés -, hanem maga az ember marad érdekes.

De rengeteg a félnótás, felelőtlen, idióta ember is. Ezek nem nagyon gondolkodnak, hogy a gyerek felelősség is.

Egyfajta afrikai mentalitás, bár ők azért csinálnak sok gyereket, mert nincs nyugdíjrendszer, a gyerek majd hátha eltart idős korban.

Érdekes módon viszont a felelősen gondolkodó emberek szaporodnak kevésbé, így jutunk majd el a hülyék társadalmáig. De ez már legyen az utókor gondja, akik átengedik még a hazájukat is, termékenyebb idegeneknek.

Az, hogy 100 gyerekvállalós kapcsolatból 1 marad meg hosszú távon, azért eléggé túlzott kijelentés. Szerintem minimum 30, de lehet, hogy több. Ez se valami jó arány, de azért lássuk reálisan a dolgokat. Egyébként én is ezt az elvet követem, hogy bármi legyen is, a családnak együtt kell maradnia, de sajnos kettőn áll a vásár. Ahhoz, hogy ez összejöhessen, nem szabad a szerelemre hagyatkozni, mert az múlandó. Olyan partnert kell találnod, akivel mélységekig összhangban vagytok, őszinték egymáshoz, és nem csak egymás szeretői vagytok, hanem barátai, egyszóval: családja. Tehát, ennek a zsigeri összetartásnak meg kell lenni, és én személyesen is ismerek ilyen párokat, nem is keveset, akik becsületesen és boldogan felneveltek több gyereket, és az unokákkal is jóba vannak. Biztos vannak rossz példák is, amikor kényszerből maradnak együtt a felek, és úgymond egyikük sem boldog, de ennek az ellenkezője is létezik. És valljuk be, a létező legjobb opció még mindig az, mikor a biológiai szülők együtt maradnak, és a kötődés, a szeretet megmarad egymás közt. A szerelem ellobbanhat, de a családi kötelék, a barátság, a szimbiózis megmaradhat. De ezt sokan úgysem értik. A legtöbb ember a boldogságot a szerelemmel köti össze. És ha a rózsaszín köd feloszlik, akkor már kacsintgatnak az új kaland felé. Aki így gondolkodik, az persze, hogy nem fogja érteni azt, amit mondani akarok. Tehát, nézzük a szinteket:

A legrosszabb: Ha két fél gyereket vállal, aztán szakítanak, mindketten külön-külön is megcsömörlenek, és a gyerek látja kárát.

Nem túl jó: Ha a két fél együtt marad, folyamatosan veszekednek, és a gyerek látja kárát.

Tűrhető: Ha a két fél elválik, külön-külön is megtalálják a boldogságukat, és a gyerek végül is optimális körülmények közt nő fel.

A tökéletes út: Ha a két fél együtt marad szimbiózisban örökre, a gyerek általuk megtanulja a hűség és a szeretet fogalmát, ezzel az életfilozófiával nő fel, és ezt viszi tovább.

Úgyhogy igen. Mindenre van példa, és ellenpélda. Ha van lehetőségünk, miért ne célozzuk meg a csúcsot? Aki nem látja ezt át, azzal kár is vitatkozni. Mert hiába mondjuk, hogy mi hűséges típusok vagyunk, ha azt mások saját magukból kiindulva lesöprik az asztalról. Ez pont ugyan olyan, mint mikor a dohányosok azzal támadják az antidohányosokat, hogy "ne legyél nagyra magaddal, te se tudnál leszokni, ha egyszer rászoknál a cigire!". Az embereknek megnyugtató a tudat, ha a saját gyengeségeiket ráragaszthatják másokra. Ugyan így az is jogos, hogy az ember, míg nem tapasztal dolgokat, addig nem tudhatja, mire hogy reagál, minek mi lesz a vége. Mindenki ember, mindenki hibázhat. De ugyan úgy ott van a lehetőség mindenkiben, hogy valóra váltsa azt, amit eltervez, ezért látatlanban ítélkezni bárki fölött a személyes frusztráltság tünete. Mindenkit a tettei határoznak meg. Ha te világ életedben becsületes voltál, akkor senkinek nincs joga kérdőre vonni mindezt, de ha már hibáztál, tévedtél valaha, akkor neked sincs jogod biztosra venni, hogy ezúttal nem térsz el a céljaidtól.

"Nekem elképzelhetetlen az, hogy becsúszik egy gyerek és akkor évekkel később szétmennénk az adott párommal."

Az egy dolog, hogy neked elképzelhetetlen a válás, és egy szar kapcsolatban is csak kitartanál emellett az álláspont mellett, de ez te vagy. A házassághoz két ember kell. A válást az esetek döntő többségében a nők kezdeményezik.