Milyen terapeutahoz kell elmennünk? Mit csinálok rosszul?
Van egy 8 hónapos babánk, aki nagyon sír/hisztizik öltöztetésnél és ha valami nem úgy van ahogy ő akarja.
Pl elveszem tőle a távirányítót(mert felvette maxra a hangerőt, ami persze véletlen).
Néha az etetésnél is. (Tapszeres mivel amikor nem volt elég tejem teljesen ki volt és azóta elutasította a cicit.)
Az összes adagját egyszerre eszi meg,mert ha megakarik állni bufizni akkor utána nem fogadja már el. Az eleje óta ez van.
Anyás ami szerintem normális dolog és az is hogy sír amikor "nem az van amit ő akar".
De a párom szerint ez nem normális( mivel őt sem így nevelte az anyja, hagyta sírni azért is lett ilyen szerintem...)
Szóval ő hagyná sírni ami amúgy nem megoldható mivel nagyon erősen sír és nem vesz levegőt és igyis van szívzöreje, illetve nagyon köhög utána ha hagynánk sírni. (Devenyen tapasztaltuk ki,pedig nem sokáig hagytuk csak 2 percig max.)
Igen, kórházban is megmondták hogy ő a leghangosabb és az unokatestvére sírása a mi gyerekünk mellett madárcsicsergés.
Szóval párom szerint sokat sír, bár szerintem nem igaz mert én vagyok vele egész nap itthon.
Azt mondta nevelési tanacsadohoz vagy valakihez el kell menni mert ez nem normális.
Szerintetek sem az?
Ennyire baj ha felveszem ha sír?
A gyerekeknek kell a bizalom, nem hagyhatom sírni egesznap.
Raszolok, nem hagyok mindent rá de ölbe altatom, hajnalba 2 hete átjön hozzánk aludni mert kisagyba nem alszik vissza, ami engem nem zavar kell a testi közelség. Eddig szépen aludt a szobájába.
Rosszul nevelem?
A párom nem eteti,nem pelenkazza, nem altatja el,nem öltözteti mert neki kényelmetlen...szóval nagyon nem veszi ki a részét de szerinte rosszul van nevelve.
Újszülött kora óta a nappaliban aludtam a gyerekkel mert őt zavarja, utána a gyerek szobájába egy matracon. (cumizas, nyugosseg-hasfájás miatt az elejen)
Milyen szakemberhez lehet elmenni aki elmondja hogy az én nevelésében van a hiba,vagy van valami baja a gyereknek mert sír(100% h nincs), vagy a párom "nem normális"??
Nincs ilyen terapeuta.
A ferjeddel érdemes lenne párterapiára menni, mert az nem oké, hogy nem vesz részt a gyerekkel kapcsolatos teendőkben, de kritizál, plusz igazából amit mond (hagyd sírni) azt meg nem tudja ő maga sem elviselni.
Egyszer hagytam sírni a gyereket kb 5 percig hogy lássuk hogy abba hagyja, ha ennyire mondja hogy sírni kell hagyni. Hát a szívem fájt érte de ott belátta hogy nem fejezi be és nem ez a megoldás. De újra és újra előjön ez. És igen,nem bírja elviselni mert üvöltözik a gyerekkel amit természetesen nem hagyok, mert a kutyámmal szebben beszélek mint olyankor ő. Nagyon rá szólok,mert a gyerekemmel senki sem beszélhet így.
Nagyon erősen és agresszívan szól/kiabál rá amit nem bírok elviselni.
Bennem is van rossz tudom, én is raszolok a gyerekre de nem úgy mint ő. Ha normálisan szól rá az rendben van, mert nem szabad mindent rá hagyni.
Nem segít mert a munkatársa azt mondta hogy az a nő dolga, illetve neki minden nehéz. Nem bírja fogni elfarad a keze és ilyenek... A testvéremék az elején támogatták hogy később jobb lesz, hát én tudtam hogy nem.
De végül elengedtem, az elején voltak még veszekedések emiatt, de már nem.
Tényleg csak akkor van vele és akkor jó a gyerek ha mosolyog,játszik,alszik.
Azt hiszi úgy működnek mint a robotok.
Nyugi, nem veled vagy a totálisan normális gyerekeddel van a baj. A férjed a probléma. Ahogy 1-es is írta.
Amúgy Apukának van egyáltalán valami köze a gyerekhez, vagy csak távolból ennyire okos? Ez annyira nem normális...
Persze megértem ha apukának kell egy kis tér, legjobb barátnőm férje is a nappaliban aludt amíg sokat ébredt a kicsit hajnalban, mivel neki korán kellett dolgozni menni...de attól még foglalkozott a fiával és a feleségével, nem kritizált egy 8 hónapos gyereket és az anyját amikor ő nyilvánítani negyed annyit sem konyít a gyermekneveléshez.
2 hete vigyáz rá míg megfürdök. Ennyi igazából.
Eddig mindig elaludt a gyerek és utána tornaztam,zuhi vagy csak zuhi. Na mióta nem alszik el csak köztünk, azóta nem edzek csak zuhizok mivel ő is fáradt és nem bírna ki 1 órát vele.
Vagy 4x elment vele babakocsizni míg főztem és hát igazából ennyi volt a közös programuk még.
Féltékeny vagyok a szomszédra mivel a férje csomót sétál a gyerekkel és a nő elmegy órákra és a férje van a gyerekkel. Nekem nincs időm már tornázni sem.
Apám is ilyen volt,el is váltak. Pocsék apa volt és szerintem a férjed kiabálása miatt is sírósabb.
A babád normális baba 8 hónaposan semmit nem csinál tudatosan,párod egy paraszt kár volt neki szülni,őt kéne terápiára küldeni...
Mindig nyavog valamiért amúgy, a gyerek az apjától örökölte a hisztit az tuti.
Mindig van valami baja de tényleg. Gondoltam arra is,hogy érzi rajta hogy neki minden teher...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!