Melyik nagymamád és nagypapádat szereted jobban? Van itt olyan aki anyai vagy apai ágon egyetlen unoka?

Mindegyiket. Szerencsére vannak emlékeim, 13, 15 majd 19 évesen vesztettem el 1-1 nagyszülőmet, anyai nagymamám még él.

Anyám mondjuk probálta elérni, hogy ne kedveljük annyira az apai nagymamát, mert ő tele volt sérelemmel, de kontraproduktív volt.

Mikor megszülettem, már nem élt egyik nagyapám se, de az anyait biztos nagyon szerettem volna, amiket meséltek róla, biztos nagyon aranyos és jófej ember volt.

Többgenerációs házban laktunk együtt az anyai nagyanyámmal, nagyon szerettem. Nagyon jó történetei voltak, imádtam, ha mesél, sokat főztünk/sütöttünk együtt, még hímezni is tanítgatott. Általános iskolás voltam, mikor meghalt, nagyon nehezen dolgoztam fel.

Az apai nagyanyám nagyon messze élt tőlünk, évente csak párszor láttam, de őt is nagyon szerettem. Mindig vicceket mesélt, sokat játszott ilyenkor velem és nagyon jókat lehetett vele játszani (legó, barbi, bármi). Felnőttként sokat utaztam hozzá, jó volt vele beszélgetni, mindig felvidított. Hiába fájt nagyon, mikor meghalt, mindig mosolygok, ha rá gondolok, mert annyi jókedvet vitt az életünkbe.

Anyain vagyok egyetlen - vagyis voltam, mamán 16 éves koromban halt meg, papám pedig 25, velük éltem.

Az apai nagyszünőkkel szinte semmi kapcsolatom nincs, nem is volt, pedig kb 5km-re éltek (mamám még él, de mindig is magasról tett rám és a másik unokájára, ahogyan most a gyerekeinkre is)

Anyai mamámat szerettem jobban, mert az apai állandóan csak szidta anyámat, és engem se szeretett úgy, éreztem mindig is.

Apai nagyapám nem élt, de elmondás alapján szerettem volna.

Anyai nagyapámat nem tudtam szeretni. (Mamámmal nem voltam együtt.)

Apai nagymamámról, aki tanítónő volt, nem sok emlékem van, ötéves voltam, amikor 1978-ban elvesztettük. Négygyerekes család második sarja volt. Apai nagypapám furcsa, makacs ember volt: Esztergomból, hétgyerekes famíliából származott el Miskolcra, majd Nyíregyházára. Könyvelő volt a villamosműveknél, majd a Szabolcs-Szatmár (akkor még Bereg nélkül) megyei Gyógyszertári Központ megalapításánál volt kulcsszerepe. Próbálták az elvtársak őt is bekáderezni, de elhajtotta őket (Könyvelőnek jöttem ide, nem komcsinak! - ezt mondta nekik). Régi katolikus családból származott, az apja (az én dédapám) az esztergomi bazilikában karénekes volt, civilben pedig a városi hivatalban a dohányügyek intézője (úgy is hívták, hogy a Tohány (sic!) király). Nos, erről a nagypapámról több emlékem van már (unokabátyámmal együtt el-elküldött minket szivarért, és sakkozni tanított bennünket). Ő 1985-ben távozott közülünk. Nagymamám két, nagyapám három unokája megszületését élhette meg, a negyedik, az unokahúgom, aki egyébként cukrásznak tanult, és nem ismerte az édesapját, már mindkettejük halála után látta meg a napvilágot.

Anyai ágon jobban kötődtem a nagyszüleimhez, de ebben a környezetnek is szerepe lehetett azon túl, hogy apám az ő apjával nem mindig jött ki jól. Anyai nagyszüleim mindig is falusias környezetben éltek (Nyíregyháza Borbánya nevű részén), és nekem, mint gyereknek a hatalmas udvar, a három kert (gyümölcsös szőlővel, veteményes és virágos), a jószágok sokasága (kutya, macska, tyúk, kacsa, liba), a szomszédság és a közelben élő rokonság tarka sokasága valóságos édenkertnek számított. Négy és fél esztendős koromig ott is éltünk, aztán apám szolgálati lakáshoz jutott a vízműnél. Aztán ezt 1980-ban kettétörte a Magyar Posta, mert szemet vetettek a területre, és bagóért kényszerítették az ott lakókat, hogy váljanak meg sok évtizednyi munkával megalapozott életmódjuktól, és keressenek máshol lakóhelyet maguknak. Nagyapám onnantól önmaga árnyéka lett, hiszen a szőlő és a gyümölcsfák voltak a mindene (persze, a helyi Spartacus focicsapata mellett); mivel a tsz-től (ahol brigádvezető volt, amellett alapszervezeti párttitkár, mindennek tetejébe pedig munkásőr is) már nyugdíjazták, még az otthoni kertészkedéssel is fel kellett hagynia. Voltak egészségügyi problémái addig is (sajnos, nem mindig tudta a mértéket tartani az alkohollal kapcsolatban, és kétszer még el is gázolták), de lelkileg ekkor tört meg, 1983-ban el is hunyt. Amúgy ötgyerekes, orosi tirpák családból származott, lutheránus volt. Nagymamám bodrogközi, cigándi származású volt, tízgyerekes kálvinista földművelő családból legnagyobb gyerekként került Nyíregyházára szolgálónak 1933-ban. A gazdájának, Juhász tekintetes úrnak szőlője és kocsmája is volt. Utóbbiban volt csaposlegény nagyapám, így ismerkedtek meg, és 1941-ben össze is házasodtak. Nagyapám borszeretete és mellékes nőügyei ellenére is kitartottak egymás mellett. 1985-ben hozzánk költözött, és 2003-ban, a 86. születésnapját követő napon pihent meg örökre.

Anyai nagyszüleim a 2. világháborúban elvesztették az első gyereküket (egyévesen halt meg, míg nagyapám a fronton volt). Anyám 1949-ben született, és mivel nincs testvérem, vér szerint az egyetlen unoka voltam. A nevelt lányuknak, akit négyévesen hoztak ki a GYIVI-ből, és a férjhezmenteléig nevelték, taníttatták, két gyereke született (őket is unokaként szerették).