Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » A menyem negyedik éve nem...

A menyem negyedik éve nem dolgozik semmit. Utaltam rá többször, hogy ideje volna munkát keresnie lustálkodás helyett, de őt nem érdekli. Mivel vehetném rá, hogy menjen el dolgozni?

Figyelt kérdés
Felnőtt nőről van szó, 32 éves. A gyerek négy éves, a menyem már nem kap GYES-t sem, otthon ül egész nap, még bevásárolni is nehezére esik. A házukban állandóan rendetlenség van. Szerinte ő egy író és művészlélek, pedig soha nem adott ki semmit. Csak azért mondja, mert kifogásokat keres. Az unoka miatt gyakran találkozunk, én hozom el az oviból is. Mondjak jobbat? Még főzni és én főzök nekik, mikor tehetem, mert a menyemnek minden nehezére esik, még egy rántotta is. És akkor inkább főzök, minthogy megint rendeljenek és arra is pénzt költsenek. A fiam szoftverfejlesztő, eltartja ezt a nőt, hogy miért, én se tudom, mert még csinosnak sem csinos és vékony sem. Amikor felhozom neki, hogy elküldhetné dolgozni, akkor ő is terel, de bólogat rá, tudom, hogy egyetért velem. Már az is haladás volna, ha elmenne egy Mekibe, mert én tudok vigyázni az unokámra. Még cigire és manikűrökre és ilyen dolgokra is a fiam pénzét költi. Természetesen ezt neki is többször felhoztam, de mindig összeszólalkozás lett a vége, arcátlan stílusban veszekedik, úgy hogy a fiamnál lakik és el van tartva. Ő azt hiszi, hogy a fiam eltartja, míg a világ. És akármennyire is előző nap az van, hogy veszekedünk emiatt, másnap már jön és kéri a bocsánatot, hogy ne haragudjon mama, azokért amit mondtam. És persze jöjjek, hogy vigyázzak a gyerekre, míg ő barátnőzni megy. Én szívesen vagyok dadus és főzni is szívesen, de már egyre kevésbé viselem el, hogy lehámozná a fiamról az utolsó bőrt is ezzel a stílussal. Diplomája nincs, teljesen egy ingyenélő, magának való nő. Mit tudjak vele kezdeni? A fiamat sajnálom csak, hogy ennyire buta volt, és elvette ezt a nőt. Nem is hiszem, hogy szereti a fiamat, csak a pénzét szereti. Megszabadulnék tőle, ha tudnék, de nem kérte a véleményemet, mert olyan nagy volt a szerelem. Én láttam rajta első percben, hogy milyen fajta lány. Mit tehetnék?

2023. ápr. 21. 20:45
1 2 3 4 5
 1/49 anonim ***** válasza:
93%

Mit tehetnék?

Azt, hogy kiszálsz a fiadék életéből, és békén hagyod őket. Tönkre akarod tenni a saját fiad házasságát? Fogja a nő a gyereket, aztán nem látja se az apja, se te. Viszont fizethet egy jó adag gyerektartást. Ezt akarod?

2023. ápr. 21. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/49 anonim ***** válasza:
98%

Nagyon trollkérdésnek tűnik... De ha mégsem az, válaszolok rendesen.

Te, mint anyós, nem tudsz tenni semmit és nem is kell tenned semmit. Ez utóbbit nehezebb elfogadni, de próbáld meg.

Gondolom, a fiad külön él, saját háztartásuk van a menyeddel, ha pedig ebben megfelelő az, hogy őnagysága művészlélek és nem dolgozik, akkor te nem tudsz mit tenni. Gondolom, a pénz így is megvan, a fiadnak lehet, hogy jó így - nem kell beleszólnod az életébe, felnőtt, tud egyedül dönteni, hogy mire vágyik. Ha téged zavar az, hogy neked kell rájuk főznöd vagy úgy érzed, elég volt, hogy te hozod haza az oviból az unokát, akkor ezeket le tudod állítani, aztán oldják meg, ahogy tudják. De nem kell ennél jobban belemásznod a dologba, mert nem kizárt, hogy ez a helyzet a fiadnak és a menyednek is jó. Márpedig bőven elég, ha nekik jó: ha még neked is tetszik, ahogy élnek, az plusz öröm, de nem feltétel.

2023. ápr. 21. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/49 anonim ***** válasza:
87%

Na még ilyet. Te biztos vékony, csinos, okos, dolgos vagy. Nem értem miért nem te szültél gyereket a fiadnak.

A leírásod alapján te lennél neki a tökéletes nő.

2023. ápr. 21. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/49 anonim ***** válasza:
14%
Fogadd részvétem. Ennek igyis-úgyis vége lesz,szerintem. Nőként, anyaként ezt te is tudod. Idő kérdése, de hatalmas károkat fogtok az unokád,te is és a fiad is elszenvedni..
2023. ápr. 21. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/49 anonim ***** válasza:
94%
Kérdés, hogy a fiút a rendetlen feleség zavarja-e jobban, vagy hogy a saját kotnyeles anyja nem hagyja őket élni. És ha rendelni akarnak, akkor mi van? Szoftverfejlesztői fizuból nem fognak miatta megszorulni. Szállj ki az életükből...
2023. ápr. 21. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/49 anonim ***** válasza:
92%

4-es, mert? Mondjuk igen, hogyha az anyós mindenbe beleszól, valóban.


Semmi köze a fia életéhez 😋

2023. ápr. 21. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/49 anonim ***** válasza:
86%
Kezdetnek mondjuk ne főzz rájuk, hadd rendeljenek, hogy feltűnjön nekik, milyen drága az.
2023. ápr. 21. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/49 anonim ***** válasza:
99%
Semmi közöd hozzá, ha a fiadnak ez így jó és nem telik szépen lassan az a bizonyos pohár, te semmit nem tudsz csinálni, és ha tudnál, akkor is undorító lenne beleavatkozni az életükbe. Értem én, hogy szúrja a szemed, tekintve, hogy főzöl rájuk, meg ilyenek, de arra meg az a baromi egyszerű megoldás, hogy nem főzöl rájuk többet.
2023. ápr. 21. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/49 anonim ***** válasza:
89%
Ordító válaszprovokáló kamu.
2023. ápr. 21. 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/49 A kérdező kommentje:
Az nem úgy működik, hogy én most kiszállok és nem segítek be, csak hogy bosszút álljak. Nem is tehetném, mert olyan mint egy pióca, másnap már úgyis itt lenne az ajtóban a gyerekkel. És azzal az unokát büntetném, mert szeret velem lenni. Én csak azt nem értem, minek nem lehet elmenni valahová dolgozni, mikor úgyis nálam hagyja sokszor délután-estig a fiát. Egy fizetésből élnek és ezt így nem lehet csinálni. Ha van aki szerint ez normális, hogy otthon mereszti a se.... és mi oldjuk meg, azt nagyon sajnálom. A fiam dolgozik tisztességes munkát, hogy biztosítsa a család jövőjét, én foglalkozok a gyerekükkel, én főzök, van hogy én takarítok nála!! Nem hülyéskedek, hogy kitaláljak ilyesmit, de elmegy otthonról és mindent szanaszét dobálnak, levet egy nadrágot és odahajítja az ágyra, annyira nem képes, hogy betegye a mosógépbe. A fiam se egy rendszerető, de az is már sok, hogy mocskosan a tányérokat a pulton hagyják, kezdve kenyérmorzsával, kosszal, semmit nem pucol el. Ha legalább házias lenne, könyörgöm, legyen igazi háziasszony, de azt sem, neki a munka az büdös. Megáldott vele tényleg a jó Isten! És én vagyok a hibás szerintetek, mert megmerem mondani neki, hogy munkát kéne keresni? Ezért én vagyok a rossz anya és rossz nagyi, hogy ki merem jelenteni, hogy igen is valamit csinálni kéne? Az írás az nem munka, nem adott ki könyvet, ez nem számít munkának, ha nem kap fizetést! Én vagyok a rossz, hogy kimondom, kéne normális munkát keresni?
2023. ápr. 21. 21:06
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!