Mit tennétek ha a 17 éves lányotok egy 16 éves fiútól terhes lenne és megakarják tartani?
Egyik haver lánya 17 évesen esett bele a tehervonatba, a pasija (hasonló korú) otthagyta. Így a szüleivel együtt nevelik fel a gyereket, pár év múlva talált magának párt, aki elvette feleségül, és most már van apja is a gyereknek.
Másik ismerőssel is megtörtént, szintén ca. 17 évesen, ott is lelépett a pasi, ráadásul ott a csaj anyja is nehéz körülmények között élt. De ott is megtartották és felnevelik.
Megkérdezném, hogy mégis HOL és MIBŐL kívánja felnevelni a végtelenül ostoba és felelőtlen döntéséből születendő gyereket, mert hogy a mi nyakunkba és a mi kontónkra egészen biztosan nem fogja.
Ha még benyögné, hogy ő direkt tervezte így... na akkor végképp elfelejthetné, hogy bármiben is segítünk. Nyilván, ha így tervezték, akkor semmiféle problémát nem fog okozni albérletet kivenni, dolgozni és szépen finanszírozni mindent, ami egy gyerekkel jár.
Bár szerencsére ennél fényévekkel értelmesebb gyereket sikerült felnevelnünk...
Ja, mert az ember VAGY 17 évesen VAGY 40 évesen vállal gyereket ugyebár, a kettő között nem létezik átmenet...🤦🏻♀️
Az anyagiaktól nem kell "rettegni"?! Micsoda felelősségteljes emberek komolyan, nem is értem miért lepődünk meg a tizenéveseken, mikor ilyen állítólagos felnőttek élnek köztünk. A keveset be lehet osztani, aha (nyilván azért él egy rakás ember mélyszegénységben, mert olyan szuperül be lehet osztani a keveset), na és a NULLA FORINTOT áruld már el, hogyan lehet beosztani? Őszintén érdekelne. 17 évesen jó eséllyel még érettségije sincs, mi a francot akarna beosztani a nem létező bevételén? Akkor vállaljon gyereket, ha el is tudja a párjával együtt tartani, ne arra játsszon már, hogy majd a szülei felnevelik és/vagy pénzelik helyette. Nem, ha elég nagy lánynak képzeli magát ahhoz, hogy tudatosan teherbe essen gimnazistaként, nulla bevétellel, érettségi/szakma és feltételezhetően stabil kapcsolat nélkül, akkor ahhoz legyen elég nagy lány, hogy megfelelő körülményeket biztosít annak a gyereknek önerőből, a szülők nélkül.
16-os: te már csak tudod. :(
Én 40 éven felül szültem, a körülmények így hozták. Egyáltalán nem bántam meg, sőt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!