Szülők, hogyan cselekednétek, ha a 16 éves lányotok egy nap beismerné nektek, hogy terhes, és nem tudja kitől?
ÉN leordítanám a fejét és többé nem engedném el sehova:)
De lehet, hogy nem.
Ez legyen egy hasznos válasz.
kérlek.
Biztos, hogy nem bírnám rá, hogy abortálja a gyereket. Bárkitől is legyen.
Egy család nem csak a jóban tart össze hanem a bajban is. Az az fel lenne nevelve az a gyerek is.
Ellenben igen nagy önvizsgálatnak vetném alá a lány szüleit..
Én természetesen elvetettetném, még ő maga is gyerek, előtte az élet. Aztán szépen kapna egy spirált.
Utána pedig egy hosszas elbeszélgetés történne.
Jó esetben ez nem történne meg, szégyellném magam, hogy ilyen gyerekem lett, hacsak nem egy egyszeri balesetből, ne adj isten erőszakből történt a fogantatás.
1. mérges lennék
2. menne abortuszra, mert 16 évesen nem teszi tönkre az életét
3. ha nem, mert nem kényszeríthetem, akkor elkezdhet gondolkodni, mit dolgozik, miután a gyerek bölcsődés korú, ugyanis nem tartanám el, csak mert nem tudott megfelelően védekezni - segíteném, de amint tudja, fizetnie kellene a rájuk eső dolgokat, nem bulikázni, meg stb., mint akarná
Én mindenképp türelmes és megértő lennék vele, mindent meghallgatnék, amit mondani akar. Ez még egy felnőtt nőnek is egy iszonyatosan stresszes, megerőltető és bizonytalan élethelyzet (mert ne higgyétek, hogy csak a tinikkel esik ez meg). Sokat beszélgetnék vele és ott lennék neki.
Akik leordítanák a fejét, azok szeretném, ha tudnák azt, hogy iszonyatos lélekrombolást végeznének ezzel. Megnyomorítanák lelkileg a saját gyereküket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!