Szülők, hogyan cselekednétek, ha a 16 éves lányotok egy nap beismerné nektek, hogy terhes, és nem tudja kitől?
Én is az abortusz felé próbálnám terelni, mert nem ilyen sorsot szánnék neki, hogy tiniként már babázzon. Ha nem lehetne rávenni, akkor segíteném a gyerek körül ahogy tudnám, anyagilag is, a nevelésben is.
Nyilván elsőre nagyon kiakadnék, de aztán vennék egy mély levegőt és vissza gondolnék saját magamra ennyi idősen. Volt bizony 1-2 alkalom, hogy nekem is csak szerencsém volt, mert csak megszakítással "védekeztünk" a szintén fiatal hülye pasimmal. Nem lenne semmi jogom ítélkezni.
19-es, a gyerekem egészsége nem azt követeli, hogy 16 évesen tönkretegye a testét egy nemkívánt terhességgel, annak minden szövődményével együtt.
Aztán vagy felépül belőle maradéktalanul, vagy nem, és akkor már hiába kesergünk, késő.
Szóval, igen, az abortusszal fizikálisan megkímélem ezer terhességi tünettől, esetleges szülési sérüléstől, és attól bármikor vállalhat később gyereket, AMIKOR készen áll ÉS akar.
és ismerem annyira, hogy vele ilyen csak akkor történhet meg, ha bűncselekmény áldozata lesz, tehát pl tesznek valamit az italába vagy erőszak történt - félelmetesen naiv vagy, ugye tudod?
17 évesen mondjuk pont nem rajtam múlt, hogy történt semmi a házibuliban megismert 20 éves sráccal, mert olyan simán elszédített, mint a huzat, és ha akart volna, ott lefektet erőszak nélkül, mert kívántam őt. Ennyi.
Dúlnak a hormonok, nem kell erőszaknak történnie ahhoz, hogy egy, amúgy normálisan nevelt kamasz széttegye egy kvázi ismeretlennek. Elég néhány kedves szó, csók, simogatás, felizgatja és kész.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!