Melyiket választanátok? Önállósodás vagy spórolás?
25 évesen lenne lehetőségem elköltözni, viszont úgy csak kb. havi 100 ezer forintot fogok tudni félre rakni. A szüleim másik lakásába költöznék, ami most jelenleg ki van adva szeptemberig, utána beköltözhetnék, 50 ezer forint lenne a lakbérem, amit az öcsémnek kell majd fizetnem + rezsi.
Most még a családommal lakom, nincs saját szobám, az öcsémmel van egy közös szobánk. Így eddig félre tudtam tenni havi 350 ezret, mert a kiadásból származó bevétel felét nekem, másik felét pedig az öcsémnek adták anyumék. Ezután viszont nekem kell ellátnom magam a nettó 350 ezres fizetésemből. Én már különben nagyon vártam, hogy végre beköltözhessek abba a lakásba, csak most tényleg elbizonytalanodtam, mert pénzügyi szempontból rossz döntés lenne, viszont ugynakkor egészségesebb lenne már egyedül lakni, és nem egy szobában valakivel.
Én 19 évesen költöztem el otthonról, és nem anyámék másik házába a szomszédba, hanem 2 országgak odébb. Nagyon nehéz volt az elejéne. Életem legjobb döntése volt.
Te tudod mi a jó neked. Ha igazán nagyot akarsz dobni, akkor a megspórólt pénzedből befizetsz egy saját lakásra (legalább is előleget), az ahova költöznél most, azt meg hagynád, hogy a bevételedet szaporítsa, és segítsen a kölcsön visszaadásában. De ez csak egy vélemény.
A döntést neked kell meghozni úgy is.
"Csak" havi 100 ezret tudnál félretenni úgy, hogy egyedül élnél... Milyen nagy problémáid vannak!
A fiatalok többsége albérletben szenved és örül, ha egyáltalán félre tud tenni valamit! Nemhogy 100 ezret havonta!
25 évesen?
Én 21 évesen léptem. Kit érdekelt a spórolás, hogyha lelkileg teljesen tönkremegyek, mert még azt is figyelik, hány percen át ülök a budin - igen, ilyen szintű kontrollmánia ment otthon.
Akkor inkább üres zsemlét ettem hó végén, míg nem kaptam jobban fizető állást, de önálló voltam.
Ennyi. Meg is őrülnék, ha 25 évesen otthon élnék, esetleg a tesómmal egy szobában.
16-os vagyok: félretenni?
10 ezret talán tudtam, de 100 rongyot? MOST nem tudok annyit, pedig már elég jól fizető melóm van :D
Maradjál otthon...
Aki ennyire nem tud önállóan döntést hozni, h mindjárt 2 kérdést kell kiírnia róla ismeretleneknek, az láthatóan nem áll készen a felnőtt létre.
Én tanácsként az önálló életmódot ajánlanám. Az a havi kiadás a lakásra hidd el nagyon alacsony. Annyiért sok helyen még egy szobát sem kap az ember. Én élnék a lehetőséggel. Megtanulsz önállóan gondoskodni magadról, vásárolsz, főzöl, mosol magadra. Ha ezekre még az anyagiak adottak, akkor ne hagyd ki a lehetőséget. :)
Ami a spórolást illeti, önálló életmód mellett meg kell tanulni a kiadásokkal csínján is bánni. :D Mert át lehet esni a ló túloldalára.
Szükséges élelmiszerek vásárlása, elkerülve a pazarlást, hogy bontatlan étel a szemetesben végezze. Ha erre odafigyelsz, lehet, hogy havi szinten még a 100.000 Ft-nál is többet tudsz megspórolni. :)
Sok sikert kívánok hozzá, bármit is választasz! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!