Különköltözés 19 évesen egy érzelmileg zsaroló, mozaikcsaládból?

Mik voltak a veszekedések okai? Mi váltotta ki belőlük ezt, hogy idáig fajuljanak a dolgok? Én a helyedben mennék oda, ahova felajánlották, még ha ideiglenesen is, de ennél bármi jobb lehet. Aztán majd később alakul.

Elegánsan elhallgatod, hogy mi volt a konkrét előzmény, de azért büntetésről beszélsz. Engem azért érdekelne, hogy mi fajult idáig, mert anélkül nehéz tanácsot adni.

Szia! Nem ismerem a családodat és így a család dinamikátokat és a stiklijeidet sem -(nem kell a duma, mind voltunk fiatalok, még a legkonzervatívabb kis makiknak is olvadt a vaj a füle mögül:D)- de gondold át ügyesen, hogy mire reagálhattak így a szülők (nevelőapa is); mennyire karakteridegen ez a reakció tőlük; hogyan zárult részedről a vita és hogy ezeket a rendkívül szürreális ,,fenyegetéseket" egyáltalán el tudod-e képzelni, hogy a család betartatná veled/veletek szemben.. Szerintem szó sincs erről, egyszerűen valami olyasmi történhetett ami nagy érzelmi dühkitörést idézett elő, amelyből buta szó dobálózás, sértegetés és a tipikus ,,amíg az én házamban élsz blabla" hátán felkúszó, érzelmileg rendkívül kimerítő veszekedés lett. Ilyen mindannyiunk családjában előfordult- sőt, fú még 30-40 felett is bepróbálkoznak hasonlóval, csak akkor már inkább shaming vagy ego dominál- hiszen optimálisan anyagilag és érzelmileg is független vagy a családtól,-de önmagában ez a hierarchia magából mint rendszerből, sosem tűnik majd el, erre készülj :D Releváns tapasztalat: tini koromban nem volt túl jó viszony az apukámmal, nem azért mert ivott/nőzött vagy ilyesmi, hanem mert sosem voltunk egy hullámhosszon, ugyanakkor mind a ketten rendkívül makacsak voltunk és rendszeresen odacsaptunk verbálisan: egyszer azt mondta a faterom amikor kifestettem a körmömet, hogy az ő házába nem lehet így majomkodni :D Mivel 16 voltam, azt mondtam kapja be, azt csinálok amit akarok és egyébként a barátaim is mind festik a körmüket..annyira kisstílű, de szó-szót követett én is mindenféle régi tüskét rátoltam és kb odajutottunk, hogy emelt hangon dominálva meg akarta határozni, kivel barátkozhatok xD Ami nyilván nonszensz volt, de hozzád hasonlóan én is annyira elfáradtam a vitába, hogy aztán a nagyinak sírtam a telefonba (onnantól kb ugyanez a mentális storyline volt) :D Aztán néhány napig pukkadoztunk vica versa otthon és persze az egész leült. Azután még sok ilyen csörtém volt, majd 24 évesen lilára festettem a hajam (fuu nagyon élénk lett, mint valami áfonyaszörp) és a faterom 5 napig röhögött, majd közölte, hogy számára amolyan ,, nem k_tyafas_a eset vagyok"- akkor értettem meg, hogy az én apám szeret engem, de fogalma sincs érzelmileg mi a fenét kellene velem kezdenie, a nevelés (mint pedagógia) meg abszolút nem az ő asztala (azzal kapcsolatos vitákban kb mint egy rossz gyerek, verbálisan inkább mindig le akart győzni benne:D Még a verset is jobban akarta mondani :D)- ezt felismerve átértékeltem a viszonyunkat és hosszú évek múltán megtanultam vele kommunikálni. Időnként még most is felhúz ha beugrom (mondjuk most már arról beszélünk, hogy mit lehet kezdeni az invazív fajok túlszaporulatával)- de már tudom, hogy hogy kell leütni a pályáról úgy, hogy senki se ,,sérüljön" érzelmileg:) Értem, hogy veled szerkezetileg a nevelőapukád él, de szerintem igazad van, amikor azt írod, hogy ,,nagy felindulás" miatt nem szeretnél mindent bedobni és elmenekülni- valószínűleg érzed, hogy ez a túlfűtött vita nem arról szólt, hogy ne legyenek jogaid majd a házba és/vagy arra kényszerítsenek, hogy inkább elmenekülj végre valamerre mert teher vagy. Ilyen nagy érzelmi vitákba azok keverednek akik kölcsönösen szeretik egymást és időnként azért mernek önzőbben és seg_fej módjára viselkedni egymással, mert úgy gondolják, hogy a szeretet sosem lehet annyira destruktív (bántó/romboló), hogy azzal ártani lehessen egymásnak- éppen ezért ha ,,tudod, hogy szeretitek egymást, úgyis mindent megbocsájtasz majd". Ami igaz is általánosságban, de azért sokszor betalálja az embert élete során egy-két túlféltésből eredő olyan ,,kritika", amely miatt ott helyben kicsit meg is hal, vagy legalábbis nagyon kellemetlenül és tényleg megsértve érzi magát. Bár szépen végig gondoltad a lehetőségeidet, szerintem a legjobb ha kicsit megnyugszol (ilyenkor hajlamosak vagyunk drámázni és hisztrionikusabban viselkedni), kicsit kivársz és kellő higgadtság mellett megpróbálsz majd beszélgetést kezdeményezni otthon- főleg ha sikerül beazonosítanod kb., hogy hogyan is kezdődött a vita. Fontos- most és később is-, hogy őszinte legyél és türelmes- elképzelehető, hogy el fog hangzani az a belátás is, amire szükséged lesz, hogy tüske nélkül továbblépj: tehát valamilyen formában elnézést kérnek majd tőled.. Ha nincs a családban semmilyen komoly érzelmi vagy fizikai abúzus, vagy kényszerítés- akkor költözés helyett válts más stratégiára és elmenekülés helyett próbálj megoldást találni, mint egy igazi felnőtt. Az élet tök nagy szívás. Az inkonzisztens szülő, akár a gyáva barát(ok) és a töketlen partner szintén hatalmas szívás- később is mindössze 4 dolgot tehetsz majd ha hasonló érzelmi töltetű vitákba keveredsz: 1.hagyod, hogy elárasszon és mindenre túlzó érzékenységgel reagálsz a későbbi kapcsolataidban; 2. beleszállsz, megtorlod és gerjeszted is- amelyben te magad is sérülhetsz majd, ráadásul ebben az esetben mindig van (személy/kapcsolat) veszteség; 3.figyelmen kívül hagyod, elfutsz előle, majd egész életedben kimondatlanul ,,büfögnek" benned a visszhangok- amelyeket mások még aznap elfelejtenek; 4. minden nehéz szitunak adsz 1-2 esélyt arra, hogy verbálisan lemeccselhető legyen- ha valami többszöri próbálkozásra sem sikerül, az pedig egyrészt jó lecke a kapcsolatról, másrészt segítség ahhoz, hogy ne analizáld tovább a helyzetet, hanem kisebb sérülés mellett továbblépj. Mint láthatod, a fentebbiek közül a 4. a legnehezebb, legmelósabb, és egyben a legjobb stratégia is. Most még fiatal vagy, de ha egészséges érett felnőtté szeretné válni, ebbe a mostoha, antiszolidáris világban- akkor neked is jobb lesz, ha felismered, hogy cserébe nem járhatsz a könnyebb utakon. És tudod, az a nem semmi, hogy én úgy érzem, hogy érzelmi vihar ide-oda, Te ezt már részben felismerted- és ez nagyon ritka a te korosztályodban, úgyhogy le a kalappal. Nem lesz semmi baj, beszélgessetek olyan őszintén amennyire csak lehet- először lehet döcögős lesz, de majd belejöttök. Az ajtód meg csukd be :)

Sok sikert! <3

Hát ha sikerül akkor elgalább elmondhatod hogy ezt is meg tudtad oldani.

Ez fél sztori...az eleje hol maradt?

Ehhez azért valamit tenned kellett, kérdező.