Rossz ember vagyok, ha nem akarom, hogy anyám velem lakjon? Csak most érzem így? Tud ez működni?
Párommal és unokahúgommal élek együtt, 30-as éveinkben vagyunk, még nincs saját gyerekünk, a ház a miénk. Az unokahúgom évek óta nálunk nevelkedik (hosszú sztori), ez önmagában is nagyon nehéz volt, egy kapcsolatba nem várt gyereket hozni úgy, hogy senki ne sérüljön, és minden jó maradjon a kapcsolatban, az egy hosszú folyamat volt, és rengeteg ránk kényszerített változással járt, mondhatni nem a klasszikus mederben folyt a kapcsolatunk, már évek óta gyereket neveltünk közösen, mikor menyasszony lettem. Egy mozaikcsalád élete nem egyszerű a gyakorlatban, de hálistennek pár év alatt elértünk oda, hogy boldogok vagyunk, és nagyon jól megvagyunk hárman, már el sem tudnám máshogy képzelni, de abban reménykedtem, hogy most kiélvezhetjük végre ennek a gyümölcsét.
Ezután anyám hirtelen a semmiből szakított a párjával, neki nincs lakása, ezért fogta magát, és beköltözött hozzánk a leendő gyerekszobába (saját gyereket 1-2 éven belül tervezünk).
Nyilván támogattam ebben, sosem hagynám hogy egy mérgező kapcsolatban éljen, 59 éves, dolgozik, viszonylag jól keres, de vannak adósságai.
Szóval nem volt kérdés hogy jöhet ide, de én nyilvánvalóan úgy gondoltam, hogy ideiglenesen. Most kiderült, hogy annak ellenére, hogy nincs extra szoba, ő úgy gondolta, hogy már örökre itt is marad, amitől köpni-nyelni nem tudtam. Még él az anyja, egyedül egy nagy házban, oda is mehetne, de akkor tőlünk lenne távol. Nekem ez nem lenne gond, neki igen..
3 hete van itt, eleinte még igyekeztem valahogy oltani a tüzet, berendezni a szobáját, kiüríteni a szekrényt, és sorolhatnám, mindezt azért hogy ne essünk fel ebben a halom cuccban amit idehozott, de mostanra annyira nyomaszt a szitu, hogy minden nap titokban sírok.
Nem azért, mert rossz ember, nem az, a légynek sem ártana, de úgy érzem nem adatott meg nekem a saját családom felépítésének a lehetősége, már azért sem mert unokahúgomat neveljük, most meg még anyám is itt van, akit nem akarok megbántani és kitessékelni, de nem élhetek mártír életet, amiben minden rászoruló családtagomat én fogadom be. Sosem volt jó otthonom, apám ivott, anyám annak idején csatlakozott hozzá, nagyon mérgező gyerekkor adatott meg nekem, amit igyekszem megbocsátani, de éppen ezért nagyon vágytam arra, hogy én a saját családommal jól csináljam, békében, boldogságban. Itt friss a levegő, anyám ittléte pedig nagyon sok rossz emléket előránt belőlem, akaratlanul is. Párom csak sodródik az árral, neki az unokahúgom miatt is rettenetesen rugalmasnak és elfogadónak kellett lennie, most meg még ez is.
Úgy érzem megszűnt minden privát szféránk, a szerelmi életünk 0, 3 szoba egymás mellett van, egyik oldalon a gyerek, másik oldalon anyám, mi középben, a falak papírból vannak. Így nemhogy saját gyerekünk nem lesz, leülhetek kötögetni a fotelba 31 évesen.
Olyanokról nem is szeretnék panaszkodni, hogy főz, mos, takarít, és minden oylat csinál amit én csinálok a saját megszokott rendszeremben, mert biztosan tudom, hogy ezek amúgy áthidalhatóak lehetnek kis megalkuvással, de egyszerűen nem látom, hogy ez hogyan tudna működni, de egyszerűen rosszul vagyok amikor látom hogy teríti a párom alsóneműit, meg az enyémeket, egyszerűen ennek nem szabadna így lennie.
10 évet nagyon távol töltöttünk egymástól, mondjuk úgy, jót tett a kapcsolatunknak, és az életemnek. 10 év után a közelbe költözött, 15 km-re tőlünk, mondhatni még az is jól működött. Ezt már valahogy nem látom, tényleg csak sírni tudok, mert senkit nem akarok megbántani.
Nem tudom, hogy hogyan tudna működni, valaki van itt, akihez beköltözött az anyja még a családalapítás előtt, és működött a dolog?
#37: A páromnak és nekem életünk legjobb döntése volt befogadni az unokahúgomat. :) Te amilyen modorral és stílusban beszélt, nem csodálkozom, hogy neked nem ment volna. Ezek után kezdem azt gondolni, hogy így-úgy családozol, de valójában te egy magányos állatka vagy. Remélem majd egyszer jobb lesz!
Nem elb**ott a családom.
43.
Nekem is ez jutott eszembe, hogy hol volt a többi családtag?
Szégyen egy banda és hogy védi őket a kérdező...
"Te amilyen modorral és stílusban beszélt, nem csodálkozom, hogy neked nem ment volna."
Nem ment volna befogadni a pereputtyot? Ment volna, saját lakásom van. Csak nekem mellé eszem is van, hogy ilyen emberek miatt nem teszem tönkre a saját kapcsolatom, nem leszek mártír akin mindenki átgázol és ezt észre sem veszi, mert hát kiccsalááád, nyakamra kell venni mindenkit.
"Nekem is ez jutott eszembe, hogy hol volt a többi családtag?"
ugyanmár, ha a többiek fogadták volna be, azokat is elhordanátok minden szerencsétlen piponyának.
igazatok van, az én k****anyámat, amiért felnevelek egy kisembert!
hu, most huzok el innen. Anyámmal ez nem fog meni, világos, de amit csináltok az nevetséges.
inkább befogadok mindenkit, mint hogy ilyen lelketlen senki legyek. ;)
remélem magányosan fogtok eltávozni erről a bolygóról, de tényleg!
Az unokahúgom évek óta nálunk nevelkedik (hosszú sztori), ez önmagában is nagyon nehéz volt, egy kapcsolatba nem várt gyereket hozni úgy, hogy senki ne sérüljön, és minden jó maradjon a kapcsolatban, az egy hosszú folyamat volt, és rengeteg ránk kényszerített változással járt, mondhatni nem a klasszikus mederben folyt a kapcsolatunk
- nekem ez minden, csak nem idill, nem csodálkoznék, ha ennyi után a párodat is inkább az tartaná melletted, hogy van egy közös ház, és nehéz így kifarolni az álomcsaládból. Élj csak az álomvilágodban, amíg tudsz, sok ilyen embert ismertem, közöttük a saját anyámat, akik marha jó emebrek, de elölről-hátulról csak kihasználta a rokonság, az ő mártírsága - amibe minket meg belekényszerített - meg tökretett ezzel nagyon sok mindent a saját családjában (és egyébként amikor neki kellett a segítség, hirtelen pont olyan egyedül volt, mintha senkije nem lett volna). Ezek olyan murphy- szerű dolgok. Nuygodtan hidd azt, hogy te normálsian gondolkodsz, a válaszadók meg a szívtelenek, de a családod igenis vastagon elcs--eszett, anyádat meg nem fogod tudni onnan kirobbantani, és neked is ez a legnagyobb bajod, hogy erre most már kezdesz rájönni. Engedted betelepedni, ő meg természetesnek veszi, el van már kényelmesedbe, egyébként is egy ilyen korú ember már se nem dinamikus, se nem proaktív, így konfliktus és hatalmas sértődés nélkül, na meg a részedről rendgeteg munka és pénz nélkül ebből nem fogsz tudni kimászni. Nekem nem fáj...Neked meg egészségdre a "nem elcseszett családodat", majd ne csodálkozzon a párod, ha valami Teréz anya manőverrel a következő általatok megoldásra váró probléma a 200 km-re lévő öreganyád ápolása lesz, amihez asszisztálhat! Az itt válaszolók ilyen-olyan stílusban pont azt próbálták veled megértetni, hogy te vagy az, aki magad (és a kapcsolatod ) alatt vágod a fát, és totálisan diszfunkcionális a családod, és neked kellene ennek véget vetni, amíg nem te leszel az, aki egyedül marad, mint a kisujjad. A te bajod!
Attól még, hogy te nehezen tudod elképzelni, hogy létezik olyan férfi, aki más gyerekét is szívesen neveli, még létezik :)
Én akkor kiutat adtam neki az egészből, harag nélkül, megértettem volna ha sok neki! Akkor mutatta csak meg igazán hogy ki ő, és hogy nem kispályán vagyunk.
Màsok saját gyerek születése után is képesek elválni, mert nem jött be a dolog, mi pedig azóta is együtt vagyunk. Na, erről már végképp nem fogok győzködni senkit, szernecsére nem vagyunk egyformák.
Anyukám nem maradhat, az fix, ebben igazatok van, minden mást nem vagyok hajlandó felvenni.
Ja, és hiába másolgatod be, hogy leírtam, hogy az eleje nehéz volt - hogy a rákba ne lett volna, ráadásul azzal is meg kellett küzdenem, ami a nővőremmel történt -, de dolgoztunk rajta, és nem feladtuk.
Azt hiszem egy kapcsolat ettől jó, hogy nem szőnyeg alá söprünk mindent és dobbantunk ha gond van, hanem dolgozunk rajta, segítséget kérünk, és sorolhatnám, de kitartunk egymás mellett.
Úgy könnyű hős szerelmest játszani, ha nincs porszem a gépezetben. sokan nem hajlandóak tenni a saját kapcsolatukért, mi nem ez a kategória vagyunk.
Egyébként most véglegesítjük az örökbefogadást is, mert 5 évig családbafogadók voltunk csak, de mivel igazi család vagyunk, véglegesítjük a dolgot.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!