Mit kéne tennem, mi lenne a normális megoldás?

Sziasztok!

Nem tudom kivel oszthatnék meg számomra ennyire bensőséges témát, ezért név nélkül szeretnék itt véleményeket, tanácsokat kérni azoktól akik esetleg voltak hasonló helyzetben.

21 éves vagyok, jelenleg a párommal élek. Pár hónapja külföldre mentünk egy munka miatt, de sajnos nem jött össze, ezért haza kellett jönnünk, abba az albérletbe ahol a húgommal laktam a párom előtt. A hugomnak is lett párja, legtöbbször nála volt, ezért megbeszéltuk h amíg nem találunk más megoldást itt maradhatunk. Hozzá tenném hogy anyum fizette/fizeti ezt az albérletet.

A párom két helyen is dolgozik, egy hónapja kezdett mindegyiken, én sajnos még mindig várok, hogy vissza jelezzenek jó néhány helyről.

Jelenleg nem beszélek a családom egyetlen tagjával sem.

Anyummal soha nem volt jó a kapcsolatunk,nem is nevezném az anyámnak, igazából csak megszult,de felnevelni már nem tudott.

Elhanyagolt, érzelmileg és fizikailag is bántalmazott, érzelmileg még mindig.

Számos mentális és egészségügyi gondot köszönhetek neki.

Csak h egy példát említsek a sok közül: 18 évesen elkoltozunk a hugommal, mert ő a párját valszotta helyettünk. (Hozzá tenném h a mostohaapám 16 éves koromban megeroszakolt).

Az a baj h tényleg rengeteg dolgot tudnék írni, mert ebben a családban konkrétan senki sem nevezhető épp elméünek. Se anyám, se apám, az öcsémmel mióta elkoltoztunk nem igazán tartjuk a kapcsolatot, a húgom pedig mint kiderult ugyan olyan mint a szüleim...

Mindig is én voltam a családban az akit pont leszartak, aki sosem volt elég, akit bántottak mindenért is..aki más volt.

Naaa de, a jelen helyzet az, h egy két hete nem beszélek velük, mert össze vesztünk anyuval, megirtam neki dolgokat, az érzéseimet, a múltban ért traumakat, a véleményemet..az igazságot. Természetesen mint máskor, akkor sem válaszolt rá semmit, csak megkerdezte a páromtol h megint mi a bajom miért írogatok neki ilyeneket...sosem lehetett vele beszélni, mert egyszerűen olyan mintha a falnak mondanám, semmi együtt érzés, belegondolas, az egyetlen amit ki lejet facsarni belőle reakcióként h elkezdi magát sajnáltatni, magáról beszélni..... biztos vagyok benne hogy nárcisztikus.

A húgom pedig.....

Ez csúnyán fog hangzani de beleptem q facebookjaikba, mert tudtam h állandóan kibeszelnek, anyu a munkatarsainak állít rólam valótlan dolgokat, azok persze sajnálják anyut, a húgom pedig konkrétan hazugsagokat , nagyon durva hazugsagokat terjeszt rólam minden barátnőjének, ismerősének...ő lett volna az utolsó akiről feltételeztem volna h így hátba tud dofni...végtére is együtt éltünk, közel álltunk egymáshoz, ketten a világ ellen,gondolkodtam róla amikor anyu nem, rengeteg pénzt adtunk neki, mondhatni tényleg második anyja voltam.....

Órákig csak sírtam miután elolvastam h miket terjesztenek, hazudnak rólam....

Ez egy elég kis város.. mindenki ismer mindenkit...és ezek után úgy érzem mindenki úgy gondolja hogy leegyszerűsítve "őrült" és "rossz", undorító ember vagyok.....és nem szeretnék most példákat írni, de tényleg brutális hogy milyen dolgokat hazudtak és találtak ki rólam...és akiknek írták, akikkel beszéltek, nyilván elhiszik...mert ők nem azt az arcukat ismerik amelyiket én..... pedig az érmének mindig két oldala van....és most úgy érzem én vagyok az az oldal, ami a földön van, és senki nem akarja megforditani h azt is lássa....

Anyum ma rám írt.... de csak egy két sablonos semmit nem jelentő dologról..

A hugommal nem beszéltem, és nem is tervezek. Mert olyan szinten elarult h nem tudom meg tudom e valaha bocsátani neki.

Viszont, nagyon érzékeny vagyok, nagyon empatikus, és mindig mindenkin segíteni akarok, főleg anyun, és panaszkodott egy barátnőjének és sírt h nagyon rossz anyagi helyzetben van, megint tartozik mindenkinek stb és most nagyon rosszul érzem magam.....és majdnem rairtam, de nem szeretnék...

Mert elegem van hogy mindig én sérulok és szenvedek miattuk, mégis én leszek a végén a szar ember...és egyszerűen mostmar úgy érzem tényleg betelt a pohár, képtelen vagyok ilyen környezetben bármilyen téren is gyógyulni..... egész életemben én cipeltem olyan Terheket amiket nem nekem kellett volna.....és mostmar nem vagyok hajlandó...

Nem tudom mit kéne tennem, mert mégis csak bánt ez a helyzet, mert hiányoznak, de tudom h úgysem fognak megvaltozni, csak nekem fog fájni...az is ha elemgedem őket, és az is maradok.

De hallottam valahol egy idézetet, ami arra ösztönöz h inkább tovább sétáljak ebből a helyzetből... Ha a földön fekszel, és rugdosnak, nem fogsz ott feküdni egész életedben és hagyni h rugdossanak, fel kell kellned és elmenned onnan.....

Én hiszem azt h ahol nem jó nekünk, ott nem kell ott maradnunk...

Szerintetek mit tegyek? Van aki hátrahagyott már egy toxikus-nárcisztikus családot a gyógyulássa és a boldogsága érdekében?

Önző és kegyetlen vagyok ha ezt megteszem?

Szeretem őket, de ők nem tudnak engem, jól biztosan nem, és nem akarom h tovább fájjon ez az egész....

Hasonló helyzetben, vagy sima véleményeket is szívesen fogadok..

Elnézést , sztem kicsit hosszú lett, próbáltam röviden és tömören,és eskü tudok rendesen és szépen írni, de most siettem..😅