Mit kéne tennem, mi lenne a normális megoldás?
Sziasztok!
Nem tudom kivel oszthatnék meg számomra ennyire bensőséges témát, ezért név nélkül szeretnék itt véleményeket, tanácsokat kérni azoktól akik esetleg voltak hasonló helyzetben.
21 éves vagyok, jelenleg a párommal élek. Pár hónapja külföldre mentünk egy munka miatt, de sajnos nem jött össze, ezért haza kellett jönnünk, abba az albérletbe ahol a húgommal laktam a párom előtt. A hugomnak is lett párja, legtöbbször nála volt, ezért megbeszéltuk h amíg nem találunk más megoldást itt maradhatunk. Hozzá tenném hogy anyum fizette/fizeti ezt az albérletet.
A párom két helyen is dolgozik, egy hónapja kezdett mindegyiken, én sajnos még mindig várok, hogy vissza jelezzenek jó néhány helyről.
Jelenleg nem beszélek a családom egyetlen tagjával sem.
Anyummal soha nem volt jó a kapcsolatunk,nem is nevezném az anyámnak, igazából csak megszult,de felnevelni már nem tudott.
Elhanyagolt, érzelmileg és fizikailag is bántalmazott, érzelmileg még mindig.
Számos mentális és egészségügyi gondot köszönhetek neki.
Csak h egy példát említsek a sok közül: 18 évesen elkoltozunk a hugommal, mert ő a párját valszotta helyettünk. (Hozzá tenném h a mostohaapám 16 éves koromban megeroszakolt).
Az a baj h tényleg rengeteg dolgot tudnék írni, mert ebben a családban konkrétan senki sem nevezhető épp elméünek. Se anyám, se apám, az öcsémmel mióta elkoltoztunk nem igazán tartjuk a kapcsolatot, a húgom pedig mint kiderult ugyan olyan mint a szüleim...
Mindig is én voltam a családban az akit pont leszartak, aki sosem volt elég, akit bántottak mindenért is..aki más volt.
Naaa de, a jelen helyzet az, h egy két hete nem beszélek velük, mert össze vesztünk anyuval, megirtam neki dolgokat, az érzéseimet, a múltban ért traumakat, a véleményemet..az igazságot. Természetesen mint máskor, akkor sem válaszolt rá semmit, csak megkerdezte a páromtol h megint mi a bajom miért írogatok neki ilyeneket...sosem lehetett vele beszélni, mert egyszerűen olyan mintha a falnak mondanám, semmi együtt érzés, belegondolas, az egyetlen amit ki lejet facsarni belőle reakcióként h elkezdi magát sajnáltatni, magáról beszélni..... biztos vagyok benne hogy nárcisztikus.
A húgom pedig.....
Ez csúnyán fog hangzani de beleptem q facebookjaikba, mert tudtam h állandóan kibeszelnek, anyu a munkatarsainak állít rólam valótlan dolgokat, azok persze sajnálják anyut, a húgom pedig konkrétan hazugsagokat , nagyon durva hazugsagokat terjeszt rólam minden barátnőjének, ismerősének...ő lett volna az utolsó akiről feltételeztem volna h így hátba tud dofni...végtére is együtt éltünk, közel álltunk egymáshoz, ketten a világ ellen,gondolkodtam róla amikor anyu nem, rengeteg pénzt adtunk neki, mondhatni tényleg második anyja voltam.....
Órákig csak sírtam miután elolvastam h miket terjesztenek, hazudnak rólam....
Ez egy elég kis város.. mindenki ismer mindenkit...és ezek után úgy érzem mindenki úgy gondolja hogy leegyszerűsítve "őrült" és "rossz", undorító ember vagyok.....és nem szeretnék most példákat írni, de tényleg brutális hogy milyen dolgokat hazudtak és találtak ki rólam...és akiknek írták, akikkel beszéltek, nyilván elhiszik...mert ők nem azt az arcukat ismerik amelyiket én..... pedig az érmének mindig két oldala van....és most úgy érzem én vagyok az az oldal, ami a földön van, és senki nem akarja megforditani h azt is lássa....
Anyum ma rám írt.... de csak egy két sablonos semmit nem jelentő dologról..
A hugommal nem beszéltem, és nem is tervezek. Mert olyan szinten elarult h nem tudom meg tudom e valaha bocsátani neki.
Viszont, nagyon érzékeny vagyok, nagyon empatikus, és mindig mindenkin segíteni akarok, főleg anyun, és panaszkodott egy barátnőjének és sírt h nagyon rossz anyagi helyzetben van, megint tartozik mindenkinek stb és most nagyon rosszul érzem magam.....és majdnem rairtam, de nem szeretnék...
Mert elegem van hogy mindig én sérulok és szenvedek miattuk, mégis én leszek a végén a szar ember...és egyszerűen mostmar úgy érzem tényleg betelt a pohár, képtelen vagyok ilyen környezetben bármilyen téren is gyógyulni..... egész életemben én cipeltem olyan Terheket amiket nem nekem kellett volna.....és mostmar nem vagyok hajlandó...
Nem tudom mit kéne tennem, mert mégis csak bánt ez a helyzet, mert hiányoznak, de tudom h úgysem fognak megvaltozni, csak nekem fog fájni...az is ha elemgedem őket, és az is maradok.
De hallottam valahol egy idézetet, ami arra ösztönöz h inkább tovább sétáljak ebből a helyzetből... Ha a földön fekszel, és rugdosnak, nem fogsz ott feküdni egész életedben és hagyni h rugdossanak, fel kell kellned és elmenned onnan.....
Én hiszem azt h ahol nem jó nekünk, ott nem kell ott maradnunk...
Szerintetek mit tegyek? Van aki hátrahagyott már egy toxikus-nárcisztikus családot a gyógyulássa és a boldogsága érdekében?
Önző és kegyetlen vagyok ha ezt megteszem?
Szeretem őket, de ők nem tudnak engem, jól biztosan nem, és nem akarom h tovább fájjon ez az egész....
Hasonló helyzetben, vagy sima véleményeket is szívesen fogadok..
Elnézést , sztem kicsit hosszú lett, próbáltam röviden és tömören,és eskü tudok rendesen és szépen írni, de most siettem..😅
Először is, te nagyon erős vagy, hogy idáig ennyit kibírtál, és most iderakok egy másik idézetet Müller Pétertől, amit remélem, hogy szintén megjegyzel: Viharban az a fa marad állva, melynek mélyek és erősek a gyökerei.
A családodat el kell engedned, szerintem te sem szereted őket, csak szeretethiányod van és vágysz arra, hogy észrevegyenek és szeressenek, hogy normális család legyetek, de be kell látnod, hogy ez sosem lesz így, ezért folytatnod kell, hogy erős légy, mert az vagy, idáig eljutottál, csak gondolj bele mennyi rossz történt, és te még mindig itt vagy, élsz, lélegzel, minden reggellel egy új nap kezdődik, de amíg körbevesznek téged ezek a toxikus emberek, addig sosem leszel rendben. A te lelkibékéd sokkal fontosabb, mint, hogy harcolj olyanokért, akik észre sem vesznek.
Ha Pestre költöznétek, az nem lenne megoldás? Írtad, hogy faluban laksz, amíg nincs jobb, addig mehetnél olyan munkahelyre, akár a pároddal is, ahol biztosítanak szállást, ott kicsit megszeditek magatokat, aztán tietek a világ és a lehetőségeitekhez mérten tudtok saját albiba költözni.
Kérdező: vannak olyan szervezetek, amelyek fiatal felnőtteket támogatnak, nagy valószínűséggel igénybevehető ott ingyenes pszichológus.
Ezt a sok traumát, amelyet leírtál, segítenének feldolgozni.
"Anyummal soha nem volt jó a kapcsolatunk,nem is nevezném az anyámnak, igazából csak megszult,de felnevelni már nem tudott.
Elhanyagolt, érzelmileg és fizikailag is bántalmazott, érzelmileg még mindig.
Számos mentális és egészségügyi gondot köszönhetek neki.
Csak h egy példát említsek a sok közül: 18 évesen elkoltozunk a hugommal, mert ő a párját valszotta helyettünk."
. Egy albérletbe, amit anyád fizet.
Nekem valahogy nem áll össze a kép.
Egyetértek a 10-el, végigolvastam, és ez tuti nem igaz, végig ez volt a megérzésem.
Miért nem írsz wattpadon? Tutira sikered lenne!
Erre a legutolsó pár hozzászólásra reagálva,:
Sajnálom ha valakinek ez "marhaság" , de nekem ez az életem😕,..
(Nem tudom ki az a Kitti).
Érintették még páran a munkát, amihez hozzá tenném sztem senki sem jó kedvéből van otthon.
" Aki dolgozni akar, az talál munkát" igen, valóban, idő kérdése. Lehet velem van a gond, de nem tudom megérteni miért lenne az én hibám az hogy nincs még munkám.....Van ahol pl egy hónap mire elbírálják a pályázatokat, és nem gondolnám hogy nem azért nem dolgozok mert nem akarok, mert 17 éves korom óta folyamatosan dolgoztam, szeretek is, stb
Azt gondolom hogy a mai világban azért nem mindig olyan könnyű a munkavállalás, aki az ellenkezőjét állítja annak nyilván van munkája, 😕,aminek örülök, de ne felejtsük el hogy nem vagyunk egyformák.
Az albérletről pedig annyit,hogy amíg itt laktam nyilván én fizettem a nagyját, anyu csak beleszállt mivel a húgom még kiskorú volt, aki velem élt,ennyit azért megtehetett🙂
Utána én elmentem, húgom maradt, anyu fizetett. Úgy, hogy mint írtam utóbbi időben üresen volt szinte a lakás, és így is úgyis fizette volna, ha van itt valaki ha nincs. 2 hónapot nem fizettünk ki neki, ez a 3., amit már át tudunk vállalni.
Egyébként 18 voltam, a húgom 16, és az anyám úgy döntött hogy a közös alberletbol oda költözik annak az embernek a házába, aki nem tűrt meg minket,kijelentette hogy mi nem mehetünk oda 🙂.
Tehát köszönöm szépen mind a pozitív mind a negatív hozzaszolasokat, igazából boldog vagyok, mert egy két kivétellel megerősítést kaptam hogy jó irányba haladok...
Sajnálom ha ennyire "hihetetlen" 🤨, de tényleg... bárcsak az lenne.
Egyébként rendszeresen írok(nem wattpad) és igen, sikerem van, de ez sajnos nem az egyik írásom hanem az életem egy része.
#17: azért beismerheted utólag, hogy nem kevés kritikus részlet kimaradt az eredeti leírásból.
De ezt még mindig nem értem: "Utána én elmentem, húgom maradt, anyu fizetett. Úgy, hogy mint írtam utóbbi időben üresen volt szinte a lakás, és így is úgyis fizette volna, ha van itt valaki ha nincs."
Ha a húgod maradt, miért volt szinte üres a lakás?
Meg azért valljuk be, a mai ingatlanárak mellett egy üres albérletet fizetni nem kis luxus.
"Egyébként rendszeresen írok(nem wattpad) és igen, sikerem van, de ez sajnos nem az egyik írásom hanem az életem egy része."
. Ennek örülünk, kár, hogy az íráshoz való érzékedből semmi nem mutatkozik meg itt. Én pl. vagy háromszor ovlastam el, mire rájöttem, hogy nem a húgodnak lett pasija, aki miatt elköltözött, hanem az anyádnak (mert egyszerűen kétértelműen fogalmazol).
"nagyon rossz anyagi helyzetben van, megint tartozik mindenkinek"
És a here kölykei simán nézik a pasijaikkal, hogy fizeti nekik az albérletet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!