Tényleg én voltam ezért a paraszt? Hiszen ő volt, aki erőltette.

22 éves vagyok, itthon élek. Ketten vagyunk, ketten voltunk, így kire másra támaszkodtam volna mint rá. Emellett sokáig nagyon apás voltam.

Tegnap történt, hogy nagyjából 8 folyamatos órán keresztül nem tudtam megoldani egy letöltést, amire nekem szükségem van. Ez csapatos történet, ők pedig zokszó nélkül segítettek megoldást találni. Én viszont már idegbeteg voltam a dologtól, feszült és türelmetlen.

Apukám megjött későn, nem akartam beszélgetni. A hangom hisztis volt néhol, de én nem voltam bunkó vele az, sem bunkó. Egészen addig, amíg hozta a formáját és erőszakoskodott, hogy megtudja, mi a búbánat gondom van. Szépen kértem zöbbször is, hogy hagyjuk, nem akarok erről beszélni (aznapra jegelni akartam, bosszantott), ő meg mondja. Mit csesztem el? Rossz a gépem? Megnyugtatom, hogy a gép működik, de ne akarja tudni, kértem, hogy hagyja. Ő meg mondja tovább, hogy de monjam már el neki, talán tud segíteni (mert ja, valóban ért a technikai dolgokhoz). Bennem felmemt a pumpa, ő meg megsértődött, hogy akkor legközelebb ne menjek hozzá, ha bajom van. Mondom neki, hogy akkor segítsen, ha kérem, ne erőszakolja ki, de folytatta tovább a durcizást. Még most is úgy viselkedik.

Egyszerűen nem akartam belevonni, ezt én akartam/akarom intézni, illetve a csapat tagjaival, akik szintén nem hülyék a technikai bajságokhoz. De nem mentem bele, hogy csapatos buli, ugyanis annyiban akartam tartani a medret, hogy él a gépem és nem kell segítenie.

Tudtam, milyen állapotban vagyok, csak nyugiban el akartam volna vonulni lenyugodni, de neki áltanos jellemzője, hogy bármi bajom van, arról tudni akar és segíteni, ha pedig nen akarom megosztani vele, addig idegesít, amíg elmondom, vagy sértődik, mint most.