Mi lenne a helyes megoldás?
Hamarosan össze szeretnénk költözni a párommal, akivel már 3 éve együtt vagyunk és kialakítani egy kis közös életet. Viszont jelenleg anyával élek, akinek számos betegsége van, tud gondoskodni magáról, de nem biztos, hogy a legjobb ötlet magára hagyni, volt is már pár vitám vele erről, hogy mi lesz vele, ha én elmegyek. De nekem már nagy vágyam elköltözni itthonról, önnállóbb életet élni, nem kéne órákat utazni a munkahelyemre, se egymáshoz a párommal, mert elég lepukkant városban élek, ahol szinte semmi lehetőségem nincs és nem szeretnék itt maradni. Van két idősebb testvérem, ők is felköltöztek Budapestre és élik a saját életüket, nem igazán tűnnek úgy, hogy szeretnének anyáról gondoskodni a legminimálisabb szinten se, minden teher rám hárul vele kapcsolatban így persze én lennék a legrosszabb ember, ha itthagynám őt, nem is szívesen hagynám magára.
Beszéltem már velük erről, de csak azt a választ kaptam, hogy megértenek, de nekik se hiányzik egy plusz "teher" az életükbe, ami kicsit rosszul esik, mert ők már megtalálták a helyüket az életben, én pedig még csak most keresem, tanulok levelezőin egyetemen, dolgozok főállásban, csinálom a tőlem telhetőt.
Nem tudom mi lenne a helyes megoldás, már nagyon mennék, és hátráltatna az életben, ha itt maradnék, de anyát se szeretném magára hagyni.
24/N
Nagyon jól ráhibáztál arra, hogy mondhatni csak el volt hazudva a szeretet a családunkban.
Apukám alkoholista, rég hallottam róla, de a gyerekkoromat tönkre tette, anyával rengeteget veszekedtünk korábban, volt, hogy késsel akart megtámadni, illetve rengeteget bántalmazott verbálisan, de mióta szedi a gyógyszereit jobb állapotban van mentálisan. De hiába, ennek ellenére nem tudom elfelejteni a megtörténeket és traumát okoztak ezek bennem. Nem mondom, hogy nem sajnálnám anyát, ha magára maradna, mert ő is csak ember, felnevelt minket tisztességesen és nem érdemli meg a hátrahagyatott sorsot, de nem tiszta szeretetből maradnék vele, ha maradnék, csak kötelességből. Így leírva elég csúnyán hangzik. :/
#2
Ne áldozd be magad, különösen ha 3-an vagytok testvérek!
Hárman csak összetudtok dobni annyit - bár ez sem kötelező - hogy vidéken legyen fizetve egy szomszéd/bárki, aki naponta 2x ránéz, vagy valaki összetakarít nála.
Mesélgetem neked ezt úgy - és talán pont azért - mert nekem 34 évesen megszűnt az életem, először anyám vastagbélrákja, majd apám agylágyulása miatt. Közel 60 éves voltam amikor "szabadultam" az életem kifolyt a kezemből, mint a homok.
Ha tud gondoskodni magáról, akkor ne legyen bűntudatod. Amúgy sem kéne, hiszen csak a saját életedet szeretnéd élni.
Hidd el, anyukádnak sem használ az, ha örökké te vagy a támasza. Ő egy felnőtt, képesnek kell lennie egyedül boldogulni, de úgy sosem fog teljesen, ha te mindig ott leszel, és elkapod.
A másik, hogy a távolság az ilyen kapcsolatokon csak segít. Elkezdheted feldolgozni, amit fel kell.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!