Tényleg velem lehet a baj? Mit csinálnátok ilyen helyzetben?

Mamádékhoz költözzetek át ha befogadnak.

Ha tudsz, költözz.

Költözzetek mindketten a mamához ,ha tudtok.Aclényegchogyctudjatokvaludni,és hogy azt tudd mondani hogy megyek Haza!!!!ez a kettő a legfontosabb.

Szerintem ez végtelenül bonyolult ahhoz, hogy mi érdemben, kívülállókként valami tényleg hasznosat tudjunk tanácsolni. Egyrészt nem tudjuk mi vezetett oda, hogy az apukád ekkora depresszióba került, mindenesetre- nem a férfiak ellen szólva!- egy férfinak nagyon nehéz a gondoskodói szerepben elköteleződni, sok esetben egyszerűen azért, mert biokémiailag is kevesebb olyan hormont termelnek amelynek nem a versengés vagy az agresszió valamilyen formájának a fenntartása lenne az adaptív előnye, hanem az utódgondozás. Tehát alapvetően, bár hasonlóan érzékenyek a nőkhöz, a férfiak nem az érzelmeikkel kommunikálnak és nagy nehézségeik vannak a kimutatásukban is- abban az esetben pedig, ha a gyermekek nevelésében csecsemőkortól funkcionálisan nem is tudtak résztvenni/bevonódni, akkor sosem lesz teljesen elmélyült kapcsolatuk velük. Persze a másik oldalról az sincs kőbevésve, hogy a nőkből tökéletes anyák lesznek, csak azért mert a természet erre a bázis feladatra adaptálta a hormonrendszerüket. Ezt ízért írom le, mert amikor a felnőttek kapcsolata tönkremegy és bár korábban lehet, hogy a férfi próbálta kompenzálni a hiányos anya szerepet, azért az teljesen más érzelmi felelősség amikor két kiskorú érzelmi, szociális, erkölcsi és anyagi nevelése is kizárólagosan rá terhelődik, főleg úgy, hogy az anya mint külső időszakos partner nem hívható be a kapcsolatba sem anyagilag sem érzelmileg. Elképzelhető, hogy ahelyett, hogy az apukátok nem szeret titeket, egyszerűen arról van szó, hogy fogalma sincs, hogy hogyan kellene titket nevelni és ,,elég jól" szeretni, és bár szerzett hozzá egy ideiglenes partnert, valószínűleg feladta az egészet. Azonban felnőttként (gyerekkorhoz képest) már nem adhatod fel az életed/egzisztenciád, mert annak azonnali következményei lesznek: pl. hogy nincs pénz, és rádomlik a depresszió, aztán meg a kilátástalanság és végül nemcsak az egész világra fogsz haragudni, vagy arra aki cserbenhagyott, de azokat is bántani fogod akiket szeretsz. Ha ehhez az a felelősség is társul, hogy két kisgyereket is el kell látni, miközben levagy gatyásodva és érzelmileg is szétcsúsztál, hát az azzal az inkonzisztens viselkedéssel, hirtelen érkező és kontrollálatlan indulattal és felelőtlen gondviselői szereppel fog járni, mint amit tapasztalsz. Persze nem azt szeretném mindezzel neked sugallani, hogy azért mert te vagy a gyerek, legyél az apukáddal minden körülmények között elnéző- inkább abban szeretnélek megerősíteni, hogy apukád érzelmileg elkötelezett lehet-e az irányodba, és mindabból amit leírsz, a válasz az, hogy igen. Hogy külsős mércével most ,,ideális apának" mondanánk-e az apukádat, arra nyilván az a válasz, hogy nem- de ez változhat és nem gondolom, hogy az amit dühből mond, azt készpénznek kellene venned. Ha totál tojna a fejedre, akkor fix, hogy kidobna otthonról és nem hívogatna vagy szidna le, hogy merre csavarogsz. Azzal sincs semmi gond, -ne keseredj el- hogy te most ilyen érzékeny vagy, nem könnyű tinilánynak lenni, anya nélkül felnőni, csoportokhoz, társadalomhoz és az egész élethez alkalmazkodni úgy, hogy úgy tűnik érdemben senki nem támogat vagy senki se tud majd megmenteni attól, ha rossz döntéseket hozol- ezért is katasztrofizálsz automatikusan, majd szerencsére sorra veszed, hogy van egy jó szakmád, vannak továbbtanulási terveid és ha minden kötél szakad akkor több családtaghoz is fordulhatsz segítségért. Ezek jó és biztató dolgok, azzal, hogy felismerted mindezt, hidd el sokat fogsz lélekben (érzelmileg is) edződni. Az apukád nem tudjuk fog-e változni érdemben, ha nem tud kikászálódni a saját poklából, akkor sosem lesz ereje ahhoz, hogy minőségi felelősségtudattal gondoskodjon a környezetében élőkről is- hiszen még kvázi magáról sem tud. Ami miatt te vagy elsősorban a viták középpontjában-bár nem ismerjük a tini stikliket (nyugi, mindenkinek vannak)- az egyrészt az érzékenységed, másrészt a korod miatt van. Apukád nem tud teljesíteni előtted, rendre elbukik és ennek a sikertelenségnek mindig hangot ad az érzelmi reakciód, és mivel már nem vagy kisgyerek, meg sem tudja másítani a történéseket, hogy azok letagadhatók legyenek- ezért érezheted úgy, hogy abszolút frusztráltan viselkedik veled szemben és mindent úgy vetít ki rád, mintha te lennél minden rossznak a kizárólagos forrása. Valójában a saját kudarcától menekül ami mindig szembejön vele ha rád néz és azt látja rajtad, hogy már megint millió indokod van/lenne rosszul érezni magad: magányos vagy, éhes, meg nem értett, szomorú és sarokba szorított- ő pedig egyszerűen nem tudja, mihez is kezdjen veled. Persze emellett számos ok is belejátszik az egyenletbe, ezt csak azért említem neked (mégegyszer), hogy ne feltétlenül azt hozd ki a képletből, hogy te semmire se vagy jó/olyan vagy akit nem lehet szeretni stb, mert nem igaz, ez az egész nem erről szól! A tinik igen, bonyolultak, de a felnőttek, azok is. Mikor gyerekek vagyunk úgy gondoljuk, hogy a felnőtteknek mindig igazuk van és ők mindent tudnak a világról ezért is boldogulnak benne jól el, az igazság viszont az, hogy a felnőttek nyugdíjas korukig a tinisérelmeikkel küzdenek, majd azt követően azon rágódnak, hogy aktív korukban mit miért is hagytak ki az életükből..Szóval így tekints a felnőttekre is a környezetedben: a legtöbb dologban önzőek és a legtöbb dologról fingjuk sincs, még 50 évesen sem. Apukád partneréről nem tudunk sokat, az viszont nem rossz alap, hogy kedvel titeket, viszont az, hogy ő hogyan és mennyire marad benne a családban és aztán abban milyen szerepet vesz majd föl (miben számíthattok rá), az attól is függ, mennyire szilárd a kapcsolata az apukáddal és mint partner, hosszabbtávon mire is vállalkozna (pl.akarna-e egy család lenni veletek és abban pótanya szerepet betölteni, vagy csak apukád intim kapcsolata szeretne lenni, nektek meg max jóbarát/barátnő), ha változékony veletek szemben a viselkedése az sem ellened, hanem a saját pozíciójáért érzelmi alapon történik: ha fasírtság után jön a békülés, biztos nem a ti érzelmi igényeitek kerülnek előtérbe a ,,visszahelyezkedéskor". Saját példám ennek relevanciájában, bár a családszerkezet nagyon más: már doktorandusz voltam, amikor vasárnapi családlátogatáson 30évesen nem adtam anyukámnak valamiben épp igazat (könnyen megszól másokat, bocsánatot meg sosem kér- ha felnőtt vagy már egyenlőbbek a szerepek, és ilyeneknek pl. nem muszáj nem teret engedni :D) s akkor 1-2 órával később a folyosóról hallom, hogy a fateromnak panaszkodik arról, mekkora bunkó vagyok- miközben mindig mindenkinek az érzelmileg aszexuális fatert szidja:D- mert éppen akkor neki arra volt szüksége, hogy találjon egy partnert aki az én véleményemmel szemben az ő igazságát megvédi a saját érzelmi igénye/biztonsága miatt. Majdbetojtam, olyan ez is mint egy árulás (hiszen egészen nyílt is lehetne szervezkedés helyett) főleg mert nagyon jóban vagyunk, aztán rájuk nyitottam az ajtót és az arca teljesen lesápadt> tinikorban sírtam volna valami hasonló miatt mert nekem meg csak anyukám volt érzelmileg elérhető (meg a nagymamám), ma már viszont az a véleményem, hogy anyám is a saját maga módján esendő és bizonyos szempontból morálisan sokkal gyengébb mint én, változtatni nem fogok tudni rajta, úgyhogy ezen túl kell lépni és a saját életemre kell fókuszálni. Szóval igen, ezek a szerep-pozícionalizálások elég gyakoriak minden családban- és tök rossz, de a munkahely is ilyen alapvetően bántalmazó közeg, mert ott meg null önmegtartóztatás van ha autoriter hatalomszerzésről (előléptetés pl.) van szó, hiszen senki-senki rokona, nincs morális gát. Szóval átkötésnek, ha nagyon érzékeny vagy és készülsz külföldre, erre az attitűdre számíts, mert ez mindenhol jelen van- bár a nyugati országokban kicsit azért cizelláltabb (kultúráltabb) a munkahelyi policy, főleg ha kiegyensúlyozottabbak a bérek és alapvetően magasabb a gazdasági jólét az adott társadalomban. Még egy kicsit kitérve arra, hogy mit tehetsz a közeljövőben a helyzet ellen. Először is jó lenne tudni a korodat és a tesód korát, illetve azt, milyen felelősséget töltesz be a családban- tehát miben számítanak rád, mik a feladataid és te hogyan érzed, miben vagy elsődlegesen felelős. Ez azért is fontos, mert akkor mérlegelhetsz, hogy ki(k)hez fordulsz segítségért: családon belül, családon kívül önállóan vagy hivatalos szervekkel szeretnéd megoldani a helyzetet. Egyáltalán hogyan látod, meglehet-e oldani a helyzetet, kinek és miben kellene változtatni, és van-e lehetőséged kommunikálni apukádékkal a problémáitokról (mi az ami miatt félsz/aggódsz, hogyan tudsz segíteni stb). Amennyiben nincs lehetőség arra, hogy a kommunikáció és a nyitottság révén közelebb kerüljetek egymáshoz, akkor ahogyan többen leírták, érdemes azonnali megoldásként költözni- elsősorban valamelyik családtaghoz. Az indok lehet egyszerű: szeretnél kicsit kiszakadni, felnőni, mielőtt nekiindulsz a nagyvilágnak. Így a környezetből ki tudsz szakadni közvetlenül, ugyanakkor a családba vissza tudsz járni (nem szakadsz el teljesen és a tesódra is rátudsz nézni anélkül, hogy lelkiismeretfurdalásod lenne, hogy leléptél és ,,magadat mentetted") nyitottan és ha szerzel munkát/diákmunkát, akkor még gyűjteni is tudsz. Közben ha picit külön vagy, érzelmileg is meg tudsz nyugodni, és akár nézhetsz/kérhetsz pszichológusi segítséget is (államit nehéz tartósan szerezni, de mivel jár(na) érdemes azzal kezdeni)- esetleg bizonyos nyitott fórumokon szétnézni, hátha vannak non-profit segítségek is. Amit fontos megértened, hogy azzal, hogy érzékeny vagy és vannak speciális érzelmi igényeid, azzal semmi gond sincs! Az apukáddal való kapcsolatod is változhat -negatívabb vagy pozitívabb irányba- a későbbiekben, hiszen ha már érzelmileg és anyagilag részben függetlenődni tudsz tőlük, az apukád is megkönnyebbülhet a gondozói szerepében és elképzelhető, hogy kevésbé fogja frusztráltan viselni veled szemben hogy felsült; illetve neked is mások lesznek majd az érzelmi igényeid, s nem az alapján fogod meghatározni azt, hogy pl. szerethető vagy-e vagy sem mások szemében, hogy téged a családban xy szeret-e vagy sem, mert lesz az életedben más akinek az érdeklődése megadja az érzelmi biztonságot és persze idővel te is megismered magadat, az erényeidet, hibáidat, képességeidet és tudni fogod, hogy mikor akar direkt és mikor bánt meggondolatlanul valaki, ahogyan azt is, hogy mely érzelmi üzenetek szólnak valóban neked és egyáltalán melyeket kell ezekből tényleg magadra venned. Ebben hidd el, segíteni fog az idő és az érés- meg persze az őszhajszálakban is:D Szóval most még, bár nagyon rossznak tűnik a helyzet, ne mondj le arról, hogy majd huszonévesen te ebben a világban érzelmileg sosem fogsz tudni apukádhoz kapcsolódni! A nagymama után/helyett a külföld szállással nagyon jó ötlet- érdemes babysitter állásokat keresgetned, oda fiatalokat 30 alatt magyar családok fogadnak, adnak pénzt/szállást/ellátást és azért egy családi keretet is- jobb átmenet mint a hollandiai raktáros gürimeló valamilyen közvetítővel. Esetleg ha már van szakmád, megpróbálhatsz benne elhelyezkedni is- azonban a kezdet nagyon nehéz, rengetegen vannak kint diplomásan is az álláspiacon, a rossz nyugdíj mellett 80 éves korig sok nyugdíjas is marad az állásában ráadásul a bérszínvonal pályakezdőknél alacsony, az albérlet/szállásárak meg horror kategória. Ha egyetemre szeretnél menni, akkor két dologra számíts: 1. kolielhelyezési lehetőség minimális és sokszor haveri/ismerettségi alapon dől el; 2. ösztöndíj sok helyen kaksi, szoctám változó és az sem biztos, hogy érdemi diákmelót tudsz majd végezni nappali tagozat mellett (szakfüggő). Ezért érdemes lesz szakkoliba csatlakozni- az plusz elfoglaltság és tuti fix szállás. Én ideológiailag most megkövetem saját magam, mert nagyon MCC ellenes vagyok (oktatáspolitikai, pszichológiai és neveléstudományi szempontból is), de ha bajban vagy akkor az általuk kínált rendszert is legalább egy ideig kihasználhatod, mert magas ösztöndíjakkal operálnak és hatalmas anyagi tartalékokból terjeszkednek és építkeznek (igaz, a közvagyonból és csak egy kis réteg számára és azt sem tudom bejutni mennyire nehéz, bent maradáshoz meg mihhez kell asszisztálni..)- aztán addig, míg az ideológiával nem zsarolnak be, legalább elboldogulhatsz és majd aztán morális megfontoltságból válthatsz is. Tudom ez nem sok, de én kb. ennyivel tudok hozzájárulni a kérdéseidhez- ha esetleg van valami specifikusabb a későbbiekben akkor nyugodtan privátban felteheted, addigis fel a fejjel!