Mit csinálnátok ilyen helyzetben?

Az van, hogy én és tesóm a szüleink válása óta apával élünk. Én 20 éves lány vagyok, öcsém 17. Aztán apának lett egy élettársa, jó volt minden.

De időközben a nőnek egyre inkább kijöttek a rossz tulajdonságai, szokásai. Túl kíváncsi jellem, kétszínű, pletykás, stb. Sokszor meg is bántott már minket, de nem akartunk kellemetlen helyzeteket és veszekedéseket, főleg apa miatt, mert tiszteletben tartottuk hogy szeretik egymást. Meg egyébként is normálisak vagyunk, jólneveltek. Mi meg inkább eltűrtük ezeket. De pár év alatt ez már felgyűlt bennünk, nem bírtuk már tovább hogy jó pofával elnyomjunk mindent, ez már nagyon sok volt. Így inkább ha olyan volt, megbántott stb, akkor én inkább elmentem onnan és nem szóltam hozzá. Kerültem a társaságát. Főleg azután lett elegem belőle, mikor ahogy kettesben voltunk akkor apáról nekem nagyon becsmérlően beszélt, csúnya hangnemben és stílusban, panaszkodott. Ezek nekem nyilván megintcsak rosszul estek apáról hogy beszél nekem a háta mögött. Így tényleg nem szóltam már hozzá csak ha muszáj volt. De csak 1-2 napig. És semmi bunkó viselkedésem nem volt felé, csak nem akartam vele beszélni. Ez a legkevesebb amit tehettem ezek után, mindenki más kiállt volna már magáért, de én apa miatt nem tettem. Tényleg nem akartam feszültséget.

Ez meg aztán a nőnek feltűnt hogy én és tesóm neheztelünk rá valamiért, így ebből akkora vita lett hogy lehetetlen. Meg abból inkább, hogy apának fel akartam hozni a dolgokat hogy tudja miért kerülöm, meg szerettem volna ha tud ezekről. Egy-két normális mondattal kezdtem bele, máris meglett a baj. A nő nekünk állt kihallgatott mindent stb.

És ebből az egészből az lett, hogy az én hibám minden, miattam veszekednek.. Apa meg nem állt mellettem mint saját gyereke mellett, én voltam a hibás mindenért. Úgy veszekedett velem hogy rendesen sírtam. Fájt hogy én megpróbáltam vele beszélni normálisan, meg jól kezelni ezt a helyzetet, kiadni magamból neki ami bánt, erre én vagyok a hibás.

Valahogy aztán lecsillapodtak a dolgok egy-két hétre, aztán a nő apával megint összeveszett valamin és le is lépett.

Apának nagyon rossz volt nélküle. Most meg hogy eltelt pár hét, újra beszélnek. Azt mondta apának a nő, hogy csak miattam jött el és miattam nem jön vissza. Meg még olyanokat is mondott hogyha engem elintéz hogy ne legyek itt, akkor úgy visszajön. Gondolhatjátok..

De kezdjük ott hogy már ott megbukik a dolog, hogy ha tényleg miattam ment el - amire semmi oka nem volt én semmi okot nem adtam rá nem bántottam egy szóval sem sosem -, akkor hol vannak azok a sérelmei amiket nekem mesélt mindig apáról ? Amikor elhordta mindennek, meg az egész családunkat. Akkor az ilyeneket apának nem vállaja fel, csak mikor a háta mögött van? Meg előttem sem vállalta fel sosem hogy velem baja lenne, mert nekem meg apáról panaszkodott. Itt is látszik a kétszínűség. Apának azt mondja hogy velem van baja, nekem meg folyton apáról beszélt hogy vele van baja mert minket meg nagyon szeret és hiányoznánk neki. Nem értem akkor.

Apa meg ezt elmondta nekem. Azt is mondta hogy nem hagyna minket egy asszonyért sem. Hát ez a normális szülői mentalitás. De ezt a nőt én tényleg nem értem meg, hogy mondhat olyan hogy miattam ment el, miattam nem jönne vissza és ha eltakarít innen apa akkor visszajön de úgy hogy én itt vagyok, nem. Mi baja van velem semmit nem ártottam neki, az égvilágon semmit. Ellentétben ő, sokszor megbántott de én meg még magamért sem álltam ki, nemhogy megsértsem. Úgy beszél most mintha tényleg tettem volna ellene valamit, megöltem volna egy hozzátartozóját vagy nem is tudom. Nem csináltam semmit mégis így beszél rólam. Semmi oka rám panaszkodni. Ő bántott engem, de még ő van megsértődve.

Mikor meg ez az egész szóba került hogy miattam jött el, apa meg még egyet is ért vele ahogy látom. Pedig tudja hogy semmit nem csináltam. Csakhát igazából neki is könnyebb engem hibáztatni mint magát ebben a kapcsolatban. Erről van szó. És hiába elmondtam neki hogy miket mondott nekem róla a nő, nem is veszi figyelembe olyan mintha meg se hallaná.

És most így ebben a helyzetben, én vagyok az aki rosszul érzi magát mert olyan mintha hátráltatnék mindent és útban lennék. Mert azt mondogatja miattam jött el. Olyan rosszul esik ez nekem.

Meg igazából az egész kapcsolatban semmi baj nem volt amit ne lehetett volna megoldani, csak a nő szeszélyes és büszke. De apa nem bír nélküle élni, sokszor inkább rajtunk vezeti le az idegét. Már sokszor összeveszett velem ezen és mindig az lett a vége hogy megsiratott. De nem érdekli hogy érzem magam. Most is hogy elmondtam neki mit érzek, elkezdett veszekedni velem durván, kiabált. Hogy én nem engedem hogy boldog legyen, meg azt akarom ne jöjjön vissza a nő, én csinálom az egészet.

Legszívesebben gondolkodás nélkül elmentem volna már, és mondanám neki hogy mostmár vele lehetsz, jöhet mert nem vagyok itt, erre várt.

Nem érti meg apa a helyzetem a gondolataim érzéseim, bele se gondol. Csak arra figyel hogy ő nem tud a nő nélkül lenni és rossz neki így. Én egyáltalán nem bánnám ha a nő visszajönne, részemről semmi akadálya. Csak az már rég nagy baj ha ilyeneket mond hogy miattam ment el, meg intézze el apa hogy menjek el innen. És engem ez bánt nagyon.

Szóval ti hogy látjátok ezt, mit csinálnátok ilyenkor?