Amikor szakítok vagy dühös a másik mindig lejáratnak a szüleim előtt.a szüleim miért hallgatják meg az ilyeneket hisznek nekik és támadnak ők is?
Amikor valakivel szakitok vagy elutasítom vagy a kapcsolatban pl féltékeny, akkor azt csinálják hogy a szüleimnek kibeszélnek rondán, le akarnak járatni és magukat szegény áldozatnak bemutatni és én vagyok a gonosz.
Mivel fel vannak kavarva, vagy fáj nekik a szakítás, gyakorta dühösek lesznek, mint mások is ha elutasítom. Ők ilyenek tiltás törlés nem szabad velük foglalkozni majd megbékélnek, találnak mást.
De a szüleim meg elkezdenek támadni bántani, a másiknak hisznek akik persze hogy úgy állitják be magukat mintha szentek lennének, engem meg egy utolsónak.
Hogy lehet az hogy szülők (értelmiségiek), ilyenek a saját gyerekükkel?
Ők ugyanezt csinálták mikor váltak, egymást mocskolták volna előttem még én mondtam hogy én apát anyát egyformán szeretem bármi is ha nem stimmel a kaocsolatukban, ne rajtam vezessék le. Nem éreztem jogomnak se egyiket elhordani mert el akar válni vagy a másikat bármiért is.
És fújják azt amit a volt párjaim támadnak, aláznak. Miközben én tudom magamról hogy fele se igaz az egésznek, meg ferdítés és csak dühből van.
Mi közük van egyáltalán ehhez?
Egyébként mond meg nekik: mutassanak példát jó kapcsolatból.
Nem állok össze fűvel fával.
Na ez a jellegű bántalmazás miből van?
Mert akikkel szakítok még érthető is. De mások?
Ismertem egy ilyet mint te. Mindig a másik volt a hibás, aki megcsalta, a csaj meg az ártatlan jó tündér, akit bántanak. Közben meg csak azzal nem járt össze, aki nem akart vele kezdeni.
Nézz magadba, és tanulj önismeretet! Nem a másik a hibás mindig!
A gyk n olyanokat írnak minek vagy ilyennel szakits. Ha meg szakít valaki akkor ez van.
Mindenkiken jogaban áll szakítani is válni is.
Fura hogy az emberek meg rugdossák ezért.
Troll? Nézd már a válaszokat.
Szakít vki erre el van hordva mindennek.
Ennek a pszichológiája oka érdekelne.
Miközben sokan szakítanak válnak, ez nem is újkeletű.
A házasságok fele is válás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!