Felnőttként döbbentem rá, hogy a szüleim éezelmileg bántalmaztak/bántalmaznak?

Már nem élek velük, és igazán mostanában jöttem rá arra, hogy mit is művelnek velem még most is. Mindketten érvénytelenítik a gondolataim, az érzéseim, és "alul" akarnak tartani. Apám a mai napig lekezelő velem (az unokatestvérem a sztár neki, őt minimálisan sem lehet kritizálni, mindig sajnálni és támogatni kell) verbális erőszakkal elhallgattat ha ellentézes véleményem van vele, önsajnáltat, és mindig azt akarta hogy buta maradjak. Pl valami iránt érdeklődtem/érdeklődöm: mit érdekel az téged, mit foglalkoztat téged ez és ez a téma? Anyámat sokszor védtem meg apám fizikai vagy verbális támadásaitól, anyám engem sosem, mert félt/fél apámtól. Van hogy jövök hozzájuk ebédelni, és megkérdezi mit főzzön. Megmondom. Pl palacsintát. Erre sosem az van amit beígér. Ha ezt finoman szóvá teszem, akkor azzal vág vissza, hogy miért nem jöttem előbb, hogy segítsek neki? (Ha kér, akkor jövök, és segítek, de nem kér erre.) Aztán van hogy egyszerre támadnak rám verbálisan. Ez akkor van, amikor pl szóvá teszem hogy nem az lett, ami meg lett igérve, ráadásul elötte meg lettem kérdezve hogy mit szeretnék. Ilyenkor anyám panaszkodik rám apámnak, és akkor apám is engem kezd el okolni. Egy ideig arra gondoltam, a koruk miatt van, a korral jár, de rájöttem nem. Én eddig szerettem a szüleim, mert kaptam tőlük jót is érzelmileg, de már azt gondolom, az valójában színjáték volt. Már én sem tudok úgy érezni irántuk, mint eddig. Én sosem hagytam cserben őket érzelmileg, ők pedig engem folyamatosan. Nagyon fáj a tudat, hogy már egyre kevésbbé érdekel hogy mi lesz velük, hogy mit éreznek. Mintha minden amiben hittem, minden ami jót kaptam tőlük, csak egy színjáték, illúzió lett volna, amivel elfedték előlem a valós tetteitek, a valós érzemi hozzám való állásukat. Mindenféle érzelmi biztonságom elvesztettem a szüleimmel kapcsolatban. S mindezt felnőttként. Van itt valaki, aki hozzám hasonlón megy, illetve ment keresztül?