Ha agresszív(esetleg nárcisztikus) apával nőttél fel, milyen lettél felnőttként?

A szüleim mindketten elég agresszíven viselkedtek velem, főként anyám, aki a válás után nevelt, a maga módján. Fizikai bántalmazás is volt, de inkább verbális. Hogy milyen lettem? Sérült, gátlásos, nehezen ismerkedni tudó, bizonyos értelemben: "szerencsétlen". Agresszív nem. Magányosan élek, és elég nehezen élem meg ezt a helyzetet, vágyom elfogadásra, megértésre, kedvességre.

A történet ennél összetettebb, de a lényeg, hogy a problémás családi háttér eléggé lehúzott és nem könnyű ebből az állapotból kikerülni. Hozzáteszem, hogy gyerekként, fiatalként nem kaptam megértést, segítséget felnőttektől, kortársaktól.

Mik azok az okok, amik miatt jópofiznod kell vele?

Elmondta, miért "érdemelte meg" édesanyád?

El kéne menned egy pszichiáterhez, vagy egy kineziológushoz aki segít legyőzni a gátlásaidat. Nem minden ember egyforma! És meg kell tanulnod figyelni a jelekre!

Nekem az exem volt nárcisztikus. Hazudni prímán tudott, de úgy, hogy sokan hittek is neki. Ő volt a mártír, én a rossz mindig mindenki szemében. Pedig ő dobott ki, alázott és csalt meg, mégis úgy csavarta a dolgokat, hogy neki legyen jó. Szerencsére gyermekünk nem született, de ha lenne, mindent elkövetnék hogy ne láthassa. Ő hasonlít a szüleire, hasonlóak voltak ők is... mindketten ittak, apuka ittasan agresszív volt, ő pia nélkül is. Anyuka meg mindent elpofázott részegen.

37/L

De Kérdező, én azt nem értem, hogy egy ilyen mocsok, nőverő (!) férfivel mégis miért tartod a kapcsolatot egyáltalán? Értem, hogy az apád, de egy ilyen alak közelébe, megmondom őszintén, nem is szívesen mennék, nem számít, hogy az apám-e.

A kérdésre válaszolva, szerintem nálad is maximum olyan dolgok lesznek fellelhetők, mint amiket az első írt. Agresszió szerintem nem, az írásodból is arra következtetek, hogy te nagyon elítéled az erőszakot, remélem, ha családod lesz, akkor is így fogsz gondolkozni.

Csak a fő kérdést olvastam el, arra válaszolok. Később olvasom a részleteket is.

Szorongó, magamat képviselni nem tudó, okos, de ezt eladni nem tudó, jó ötletekkel, nagy rendszer ismeretekkel rendelkező, könnyen tanuló, de erről érdemben gondolatokat megosztani nem mérő, mindenhol bántalmazást és ellenséget látó, remegő kézzel rettegő 40 éves pasas lett belőlem.

A hatalommal szemben teljes bizonytalansággal élek. Mindegy, hogy az a közös képviselő, vagy a közvetlen főnököm, vagy maga a CEO, vagy egy hivatali ember, aki dönthet felettem. Leblokkolok és képtelen vagyok asszertívan kommunikálni velük. Megtanultam, hogy pofa lapos, úgysem ér semmit a szavam.

Ez akkor jött ki erősen, amikor kolléga, akivel nagyon jól tudtam együtt dolgozni, és sokat fejlesztetrünk a rendszeren, előre lépett a céges ranglétrán és főnököm lett. Onnantól megromlott a kapcsolatunk és nem tudtunk még csak együtt ebédelni sem.

Nem vagyok főnökkel együtt dolgozni. Adja ki a feladatot, mondja meg a paramétereket és adjon egy embert, akivel megbeszélhetem a gondolataimat. A velem egy szintén lévőknek képes vagyok elmondani a buktatókat, amit látok, a javító intézkedéseket, amit rögtön hozni kell és a távoli jövőben a fejlesztési lehetőségeket és a célt, hogy miként lehet minnel modulárisabban és később is fejleszthetően kivitelezni az adott terméket. Ezt majd az az ember találja a főnöknek. Magamtól ezt nem. Tudom felfelé előadni, mert csak bántás és támogatás mentes tapasztalásaim vannak ilyen szitukban. És védekező üzemmódban nem jönnek ezek a gondolatok.

Na ekkora nyomorék lettem. Aki tud, lát is olyat, amit más nem, de nem tud magáért kiállni még akkor sem, ha épp valaki a lábán tápos.

"Ezzel érdemes lenne elmenni egy pszichológushoz? Valaki járt már ilyen okkal terapeutánál?"

Érdemes.

Kerdezo en sem ertem, miert kell kapcsolatot tertanod az apaddal. Felesleges. Neked majd lesz csaladod. A narcisztikus, bantalmazo es egyeb rossz szulok ellen csak egyet tehetsz, a kontaktod teljesen kizarod.

Ezt ugyanugy alkalmazod az ismerettsegi korodbol is az emberekre, es nem tartod tobbet veluk a kapcsolatot. Hidd el jobb lesz egyedul, mint ilyenek kozott es allandoan azon kattogni, hogy mit es hogy mondj nekik oda, hogyan vedekezz, netalan nem letezo dialogusokat lejatszani a fejedben.

Nem kell megbocsatani, el lehet fogadni a helyzetet, hogy neked nem adatott meg normalis apa/anya es kesz. A te eleted a legfontosabb. A te celjaid es boldogsagod.

En is visszahuzodo lettem, pedig kiskoromban teli voltam onbizalommal, beszedes voltam, tehetseges sok mindenben. Aztan kesobb ezt teljesen levertek bennem, es meg felnottkent is ment a terror. Hiaba koltoztem messzire, kepesek voltak meg ugy is bantani. Mert hagytam magam! 30 felett aztan vegre meghuztam a hatart. Azota sokkal boldogabb az eletem. Az teny es valo, hogy rohadtul konfliktus kerulo vagyok, a hangos szot elbol nem bizom elviselni, sem azt, ha masokat latok veszekedni, vagy ha valaki a buszon rondan banik a gyerekevel. Nem allok ki ugy magamert, de tudom, hogy barmit elviselek, es mindent meg tudok oldani egyedul is. Anelkul, hogy megutalnanak. A megfelelni vagyas mindenki szamara bennem van, felek masok mit gondolnak rolam, de eppen ezert inkabb csendben vagyok, a gondolataim megtartom magamnak. Nyilvan nem lesz belolem vezeto, de nekem ez igy jo.