Ha hivatásszerűen foglalkozol valamivel, akkor elvárod, hogy a gyerekeid is azt csinálják?

En nem. A szuleim es az o szuleik illetve az i szuleik... 5 generacios orvosi csalad.

Mai napig hallgatom hogy en csak mernok lettem a hugom pedig csak a Google Marketing reszen dolgozik Californiaban.

Nekik semmi sem eleg amit mi csinalunk.

Tuti nem leszek ilyen anya

Apám szerette volna, ha a két fiúgyermeke közül valaki továbbviszi a mezőgazdaságot, de bátyám is és én is más utat választottunk és nem erőszakolta ránk a dolgot. Kiskoromban próbált abba az irányba terelgetni, amit ő kinézett, de nem fogott meg a dolog és nehezen, de elfogadta, hogy mással fogok foglalkozni, miután ezzel kapcsolatos középiskolába mentem, támogatott benne. 18 éves korom óta nem nagyon szól bele az életembe. Érdeklődik, beszélgetünk kivel mi történik, próbál tanácsot adni a maga módján ha kell, néha kicsit túlzásba is viszi, meg hajlamos erőltetni dolgokat, de összességében hagyja, hogy úgy éljek és azt csináljak amit szeretnék. Van egy piacképes szakmám olyan területen, amivel szeretek foglalkozni és elhelyezkedni is sikerült már benne.

A sajátomat majd az elejétől kezdve úgy szeretném nevelni, hogy minél több dologba belátást nyerhessen, felelős döntéseket tudjon hozni és lehetőség szerint olyan pályát/pályákat válasszon, aminek van jövője. Az, hogy ezen belül melyiket választja, rábízom majd és támogatom benne.

Szüleim könyvelők, kicsi, de sikeres céget vezetnek lassan 30 éve. Nagyon szerették volna, hogy tovább vigyem, közgazdasági szakközépbe akartak küldeni, csak épp elsiklottak a tény felett, hogy egyrészt nem érdekelt, másrészt tök hülye vagyok a matekhoz, ami azért nem árt az ilyen irányú tanulmányokhoz. Végül 14-15 éves koromban elengedték, elmehettem egy jó gimnáziumba, ahova szerettem volna.

Elvégeztem, egyetemre nem mentem, azóta dolgoztam/dolgozom itt-ott. Most már nem tartom elképzelhetetlennek, hogy sok szorgalommal, kitartással talán mégis el tudnék végezni valamilyen gazdasági képzést és beszállnék, de ez a saját gondolkodásom, nem erőltetnek semmit, szóba sem került az egész a középiskola választás óta.

Nem várom el, de örülnék neki.

A lényeg az, hogy felnövekedvén (a segítő támogatásommal, vagy ha nem igényli, akkor anélkül) a saját döntéseit követve, menjen a saját magának elképzelt és megvalósított jövője útján.