Ezt a helyzetet hogyan kellene kezelnem? Mit csináljak másképp? Miért nem tudnak megérteni?
Nagyon sokat töprengtem, hogy ki merjem írni ezt a kérdést, de szerintem nemcsak én vagyok, voltam ilyen helyzetben.
Rossz helyzetben vagyok, a férjemmel váló félben vagyok.
Okok: bár már 17 éve együtt voltunk, az utolsó 3-4 évben ellaposodtunk, de ez már 7-8 éve elkezdődhetett. Főztem, mostam, takarítottam, gyerekeket hurcoltam iskolába, dolgoztam, sőt 4 éve van már, hogy olyan beosztásba kerülhettem, hogy 2.5-szer annyit keresek mint a férjem. Míg kicsik voltak a gyerekek akkor nyilván ők voltak a legfontosabbak, de így, hogy az egyikük már hamarosan egyetemista lesz, nyilván változtak a dolgok. Segítségre, törődésre vágytam volna, arra, hogy a gyermekeim figyelmeztetése nélkül a férjem emlékezzen a születésnapomra, megköszönje azt, hogy vagyok neki, egyszer elvigyen romantikus hétvégére, de semmi hasonlót nem kaptam meg, úgy éreztem, hogy egyetlen mozgatója ém vagyok a családnak meg a házasságnak. A gyermekeim látták mennyit sírok, a pszichológusom meg pláne, de semmi soha nem változott, csak mindig minden veszekedésbe torkollott.
Igen, hibáztam, a válóper bejelentése előtt közelebb kerültem a főnökömhöz, akivel csak véletlenül kezdtem el messengeren beszélni. Ő vagy 5 éve elvált, azóta kapcsolata sem volt és na mindegy szerelmesek lettünk, de ez egy hatalmas nagy tabu még.
Ami fáj az az, hogy a kisebbik gyerekem ( 15 éves) nagyon ellenséges velem mióta beadtam a válópert, főleg, hogy az ügyvéd unokatestvérem írta meg és segített ezt nekem elindítani. Nagyobbiknak leginkább a csatákból van elege, ő talán jobban megért, de folyamatosan azt hallgatom, hogy ,, egy családanyának nem így kéne eljárnia" meg hogy ,, milyen tisztességtelen, hogy hónapokkal előtte titokban megírtuk a válási papírokat", s a férjem meg hergel mindenkit és megkapom, hogy én egy maximalista, túlpörgős idegbeteg vagyok, aki meg van keseredve, mert hogy nem az igényeimnek megfelelően élem az életem... De ez nem igaz... Szerintem bármely ember belefáradna abba, hogy csak invesztálja a családba/ házasságba az energiát, de ebből semmit nem kap vissza.
Legjobban viszont az zavar, hogy a gyerekeimmel romlik a viszonyom,nyilván a házat is el kell adnunk, amibe az ÉN szüleim adtak minden pénzt, de egyszerűen egyikük sem ért meg engem igazán, csak annyit látnak ebből az egészből, hogy én veszekszem meg, néha kiabálok, de most bele vagyok ebbe az egészbe fáradva. Fontosabb a gyerekeimmel való jó viszony, mint az újabb kapcsolat, viszont a pszichológus is csak annyit tud mondani, hogy idő kell ehhez, a kicsinek érnie kell, hogy mindezt felfogja, megértse, ha veszekszünk a ferjemmel, azt csináljuk úgy, hogy ők nincsenek itthon.... Reménytelen😭😴😰
Sajnos nagyon sokan könnyen ítélkeznek úgy hogy nem látnak bele egyes szitukba...
26-os, sokan mondták de az ember számol ugye.. Rezsi, kaja,benzin az én autómon kis ideig hitel is volt, gyerekek különórái, a nagyobbik most érettségizett amihez 3 magántanárt kellett fizetnem itt Budapesten, a kicsi most fog hamarosan nyelvvizsgázni, emellett a sportol mindkettő a versenyek az utak mind-mind pénzbe kerülnek. Az ember spórol amivel tud ebben a válságos időben szerintem..
"Miért nem tudnak megérteni?"
És te meg tudod őket érteni?
Eddig volt egy kerek családjuk, mostantól ez nincs.
Eddig laktak egy szép családi házban a szüleikkel, most azt el kell adni.
Te most belehabarodtál a főnöködbe és borítasz. Ha akarod, hát legyen. De azt ne akard, hogy még jó képet is vágjanak hozzá a gyerekeid. Ez az első baklövésed, hogy azt képzeled, a gyerekeid is abból a nézőpontból látják a helyzetet, mint te. A második majd az lesz, amikor kiderül, hogy a főnököddel hosszú távon mégsem lesz olyan jó.
Lehet lepontozni, ez az életemet nem fogja elrontani, de a tiédet, kérdező, sem rendbe hozni!
Takarodjatok mar. Miert hagyna el a kerdezo a gyerekeit? Ki mondta, hogy elhagyja oket??? Nem tudtok olvasni? A kerdezo felaldozta az egesz eletet a hiena csaladja miatt (ezalatt a gyerekeket is ertem) es soha egy koszonomot nem kapott, minden csak elvaras volt. Innentol kezdve hadd elje mar ugy az eletet, ahogy szeretne.
Meg ne irkaljatok mar faszsagokat, hogy szereto igy meg ugy. Nincsenek is egyutt! Es nem az uj hapsi miatt boritott hanem mar EVEKKEL ELOTTE is szar volt az egesz hazassaga. Olvassatok mar el azt amit a kerdezo irt mert ti csak belelattok mindenfele szarsagot, aztan tamadjatok olyan dolog miatt amirol szo nem volt.
Szörnyű amiket itt írnak, de még szörnyebb, hogy nemcsak ismeretlenek, hanem az anyósom is ellenem van mindenben és engem hibáztat. Igen, írtam, hogy évekkel ezelőtt nem volt már jó az életünk, testi kapcsolat alig volt közöttünk, nem is tudom, hogy a férjem is hogy tudott így élni. Semmilyen nagyra nem vágytam, a romantikus hétvégét arra értettem, hogy elvisz csak 1 félévben egyszer legalább vacsorázni, vagy néha meglep egy csokor rózsával,tényleg ezek hatalmas elvárások.
A főnököm pedig olyan szavakat mondott nekem, olyan dolgokról beszélt, annyi mindenben segített nekem lelkileg, olyan önfeláldozó valaki, akivel nem találkoztam és megjegyzem, hogy ő vallott nekem először szerelmet, ő udvarolt nekem hónapokig, a többi meg jött magától.
A gyerekeimet soha nem hagyom el, én voltam az aki támogattam őket minden álmukban. A nagyobbik ELTE jogra jelentkezett, most érettségizett, töriből emelt szinten is, az apjuk teljesen ki volt attól, hogy én képes voltam kifizetni Pest 3 majdnem legdrágább tanárát, úgy hogy hagyjuk ki a rossz/ jó szülő, mert lehet hogy én kiabáltam, veszekedtem meg szigorú voltam, de ha ezen a hülye herén múlt volna akkor egyik gyerekem se tanult volna tovább ilyen szinten, mert hát minek az...
Az ókorban lehetett az, mikor nekik szép kerek családjuk volt, akkor is amiatt mert én azt fenntartottam, én felneveltem őket, ahogy elkezdtem végre nagyon jól keresni azután mindent csak rájuk költöttem. Az a szép családi ház meg azért jöhetett létre, mert a szüleim egy nagyobb összegű pénzt beleadtak, még a további felújításokba is, én meg hitelt is vettem fel, így alapból a ház 75%-ban az enyém, a telek meg teljesen.
51 évesen csak el tudom dönteni mi a jó, persze, majd még várok 65 éves koromig, ha addig nem betegszem bele ebbe az egész helyzetbe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!