Ezt a helyzetet hogyan kellene kezelnem? Mit csináljak másképp? Miért nem tudnak megérteni?
Nagyon sokat töprengtem, hogy ki merjem írni ezt a kérdést, de szerintem nemcsak én vagyok, voltam ilyen helyzetben.
Rossz helyzetben vagyok, a férjemmel váló félben vagyok.
Okok: bár már 17 éve együtt voltunk, az utolsó 3-4 évben ellaposodtunk, de ez már 7-8 éve elkezdődhetett. Főztem, mostam, takarítottam, gyerekeket hurcoltam iskolába, dolgoztam, sőt 4 éve van már, hogy olyan beosztásba kerülhettem, hogy 2.5-szer annyit keresek mint a férjem. Míg kicsik voltak a gyerekek akkor nyilván ők voltak a legfontosabbak, de így, hogy az egyikük már hamarosan egyetemista lesz, nyilván változtak a dolgok. Segítségre, törődésre vágytam volna, arra, hogy a gyermekeim figyelmeztetése nélkül a férjem emlékezzen a születésnapomra, megköszönje azt, hogy vagyok neki, egyszer elvigyen romantikus hétvégére, de semmi hasonlót nem kaptam meg, úgy éreztem, hogy egyetlen mozgatója ém vagyok a családnak meg a házasságnak. A gyermekeim látták mennyit sírok, a pszichológusom meg pláne, de semmi soha nem változott, csak mindig minden veszekedésbe torkollott.
Igen, hibáztam, a válóper bejelentése előtt közelebb kerültem a főnökömhöz, akivel csak véletlenül kezdtem el messengeren beszélni. Ő vagy 5 éve elvált, azóta kapcsolata sem volt és na mindegy szerelmesek lettünk, de ez egy hatalmas nagy tabu még.
Ami fáj az az, hogy a kisebbik gyerekem ( 15 éves) nagyon ellenséges velem mióta beadtam a válópert, főleg, hogy az ügyvéd unokatestvérem írta meg és segített ezt nekem elindítani. Nagyobbiknak leginkább a csatákból van elege, ő talán jobban megért, de folyamatosan azt hallgatom, hogy ,, egy családanyának nem így kéne eljárnia" meg hogy ,, milyen tisztességtelen, hogy hónapokkal előtte titokban megírtuk a válási papírokat", s a férjem meg hergel mindenkit és megkapom, hogy én egy maximalista, túlpörgős idegbeteg vagyok, aki meg van keseredve, mert hogy nem az igényeimnek megfelelően élem az életem... De ez nem igaz... Szerintem bármely ember belefáradna abba, hogy csak invesztálja a családba/ házasságba az energiát, de ebből semmit nem kap vissza.
Legjobban viszont az zavar, hogy a gyerekeimmel romlik a viszonyom,nyilván a házat is el kell adnunk, amibe az ÉN szüleim adtak minden pénzt, de egyszerűen egyikük sem ért meg engem igazán, csak annyit látnak ebből az egészből, hogy én veszekszem meg, néha kiabálok, de most bele vagyok ebbe az egészbe fáradva. Fontosabb a gyerekeimmel való jó viszony, mint az újabb kapcsolat, viszont a pszichológus is csak annyit tud mondani, hogy idő kell ehhez, a kicsinek érnie kell, hogy mindezt felfogja, megértse, ha veszekszünk a ferjemmel, azt csináljuk úgy, hogy ők nincsenek itthon.... Reménytelen😭😴😰
Sok mindent nem tudsz tenni. Szépen, az apjuk pocskondizálása nélkül el lehet nekik mondani, hogy ez a kapcsolat neked már nem volt jó, boldogtalan voltál benne. Igen, hibáztál hogy előbb lett az új, minthogy lezártad a régit, de nem amiatt történik a válás, amúgy is az lett volna. Sajnálod, hogy így alakult. Aztán vagy megértik, vagy nem. Nem kisbabák már, lassan mindkettő kirepül, úgyhogy fontos hogy most már picit a saját igényeid is előtérbe helyezd, különben ott maradsz egyedül.
Szerintem majd túl teszik magukat ezen. A kamasznak most amúgy sem tudnál jót tenni, minden 15 éves ellenséges a szüleivel.
23-as es a tobbi idiota! Hagyjatok mar beken a kerdezot.
Szerintem leirta szepen, gondosan, hogy mi a baj, kar is beleallni. Elhiszem, hogy ti leelnetek egy eletet valakivel, akit gyuloltok, de o nem fog, nagyon helyesen :)
Torodjetek bele! 🤡
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!