Miért kell mondogatni a fiataloknak, hogy idősebb korukra mennyire rossz lesz nekik úgyis?

24 éves vagyok. A saját példámat írom le, de többektől hallottam hasonlót, úgyhogy nem egyedi eset.

Anyámmal akármikor és akármiről beszélek, mindenben a rosszat látja. Ha elmondom, hogy valami jó történt, legyen szó csak egy apróságról, az a reakció, hogy ennyi idősen neki is jó volt, de majd később így meg úgy. Lényegében, ami neki rossz vagy nem sikerült, szerinte úgyis pocsék lesz előbb vagy utóbb nekem is. Már ritkábban keresem, mert totál levitt az életről a hozzáállása. Megvannak a saját problémáim, nem hiányzik állandóan a nekem is szívás lesz az élet, meg a fröcsögés, hogy mennyire utál mindenkit. Ja, és én amúgy sem tudok semmit, majd meglátom milyen nehéz minden.

Biztos lesznek az életkorral járó nehézségek, ez nem kérdés. De miért kell állandóan a másik orra alá dörgölni? Ameddig nincs ilyenekből adódó gond, legalább addig lehessen kiélvezni. Amúgy nem, semmiféle aggodalmat nem szoktam tudni ebből kiolvasni. Értem, hogy a másik fél is igényli, hogy valaki meghallgassa, ez emberi dolog. Csak miért kell pont akkor elkezdeni panaszkodni, amikor a másiknak jó valami? Lehet nekem 20 év múlva jobb lesz, de lehet rosszabb, képtelenség megjósolni... Az ilyen "majd meglátod, neked is sz@r lesz" számomra ugyanaz, mint amikor valaki tehene megdöglött, és akkor dögöljön meg a szomszédé is... Kérlek magyarázzátok meg, mi értelme ennek.