Válnak a szüleim, hogyan kezeljem ezt az egészet?

Felnőtt nő vagyok, húszas éveim végén.

Tudtam, hogy ez be fog következni, mert rémes a szüleim házassága és végül anya talált magának valakit.

A baj csak az, hogy pár hete tart a dolog és már világgá kürtölte, facebookra kirakta, kb. Apám tudta meg utoljára utána meg én telefonban, mert másik városban élek...

Sajnos nem vagyunk túl közeli viszonyban anyával, de ez az egész kiborított. Egyrészt félt a reakciómtól, de szerinte tök jól kezelem. Magyarán megint jön ez a lelki terhelés, hogy bennem nem lehet bízni, meg nem én vagyok a kedvenc gyereke, de a húgom meg a nagyi, meg a bátyja ők eszméletlenül örültek az új partnernek, mikor találkoztak vele.

Amúgy nem, nem kezelem jól, tudom, hogy menekül a múlttól, amit megértek. De egy ennyire friss dolgot így kezelni, számomra felfoghatatlan,ráért volna akkor világgá kürtölni ha biztosak egymásban, de én nem értek ehhez, nem voltam meg szerelmes. :(

Na itt jön a másik bibi. Azonnal, ugyancsak a telefonban az orrom alá dörgölte anya, hogy a párja mindkét lánya (korombeliek) férjnél van már. Remek, abba nem gondol bele, hogy mindenhogy rém kínos volt ez a beszélgetés, de még önt egy adag sót a sebeimbe ezzel, pedig tudja, hogy nagyon rosszul érint a magánéleti sikertelenségem.

Én ebből úgy szeretnék kimaradni, de ha nem támogatom akkor végképp én leszek az utált gyerek, "mert apádra hasonlítasz, mindig is apád lánya voltál", és ezzel mindig el lett magyarázva, miért nem vagyok elég jó gyerek.

De ez az én véleményem, az én érzéseim, nem kell közöm legyen a boldogságához, de attól még ha elítélem ezt a tempót, az is az én dolgom és mélységésen sért hogy ennyire nem bízik bennem és nem bízza rám azt sem, hogy kezeljem már ezt az egészet...

A baj igazából apámmal lesz... nem beszéltem még vele azóta, vasàrnap szoktunk telefonálni. Nem tudom támogatni abban, ha mártírkodni akar, mert borzalmas volt a kapcsolatuk, és az az ő baja, ha azt hitte anyám majd nem hagyja el.

Én szívesen megmondanám neki ezt valahogy, hogy sajnos teljesen igaza van anyámnak, ennek meg kellett történnie, de nem leszek partner abban, hogy elhordja mindennek. Pár éve majdnem elváltak, akkor is ugyanez ment, egy adott ponton kiszálltam, hogy nekem ne szidják egymást, nem az én dolgom, nem leszek postás, meg igazságosztó.

Persze akkor is megkaptam anyamtól hogy én úgyis mindig apám pártját fogtam meg fogom is.

Én nem állok senki pártján, régóta rémes volt a kapcsolatuk, de egyikükkel sem akarok egyetèrteni.

Sem anya menekülésével, sem azzal, hogy apa azt hitte, ennek sosem lesz vége, mert "megvannak ìgy is", ki kell jönnie ebből a naiv ábrándból, hogy neki anyám úgy jàr, mint valami birtokolható tárgy.

Tudom, hogy idő kéne nekem is, amíg racionálisabban tudom kezelni a dolgot, de nem tudom mi lenne a helyes. Apával holnap beszélnem kell, anya barátját meg legkésőbb 2 hét múlva látni fogom.

Zúg a fejem, egyik interakcióra se állok készen, legszívesebben elásnám magam.