Szülők, ti milyen okból ütöttétek/vertétek meg a gyereketeket?
Sokat gondolkozom mostanában, hogy mennyi fájdalmat okoztak a szüleim (most megtehetem, mert már nem függök tőlük, elköltöztem, leváltam). A lelki bántalmazás részét szerintem kezdem érteni, persze harag van bennem, de visszavezettem, miért csinálhatták, mit gondoltak, mi vezérelte őket, esetleg mi volt teljesen a tudtukon kívül.
Egy dolgot viszont nem tudok hova tenni, hogy miért vertek. Nem egy db pofon volt jogosan, mert nem értettem a szóból, hanem több verés is, kamaszkoromban volt utoljára. Nos szerintem a "megérdemeltem" szó erős lenne, de emlékszem, melyiket miért kaptam, volt, amikor már többszöri próbálkozás után sem értettem meg valamit, így ez lett a módszer, amivel nem értek egyet. De olyan is volt, amiért egy leba.szás teljesen elegendő lett volna egy fejbeverés helyett.
Egyelőre az nem opció, hogy megbeszéljem velük. Egyrészt annyira fáj, senkinek nem merek róla beszélni, hetek óta sírok, másrészt félek is tőlük a mai napig, oké már valószínűleg nem vernének meg, de akkor amikor történt én rendesen féltem tőlük, öngyilkos akartam lenni, elvesztettem a biztonság érzetemet.
Szeretném ha elmondanátok a ti történeteiteket és hátha tudom hasznosítani, eszembe jut valami ok, meg tudom magyarázni valahogy, hogy mi vezérelte őket.















10-es, te egy álomvilágban élsz. Itthon pont, hogy olyan rosszul működnek ezek a szervek, hogy a kutya nem veszi észre azt, ha a gyerek viselkedése megváltozik, senki nem fog egy kukkot szólni. Továbbá, aki kisgyermekkortól ilyen környezetben nevelődik, ott nem lesz gyökeres a változás a viselkedéében (ha egyáltalán lesz), mert alkalmazkodik a rendszeres veréshez. Ezt tapasztalatból tudom. Van még rosszabb is, amikor egy szadista szülő úgy veri meg a gyerekét, hogy az ne látszódjon.
Kérdező, akik rendszeresen verik a gyereküket azok általában érzelmileg éretlenek és képtelenek a dühkezelésre, ezért a legkisebben töltik ki a frusztrációjukat. Pl. nekem apám volt érzelmileg egy 3 éves szintjén és amit nem kapta meg, amit akart vagy nem azt mondtuk neki, amit akart, akkor jött a fizikai erőszak, faék egyszerűséggel működött, az erősebb kutya bszik alapon képzelte el a világot, ő így érvényesítette az érdekét.
#6 Másfél éve költöztem el. Amíg otthon laktam elfojtottam az érzéseimet, mert tudtam, hogy nem tudok mit csinálni, amíg ők tartanak el. Nem is bírtam volna gyűlölettel ott lakni. Aztán amikor elköltöztem, akkor még egy pár hónapig kerültem őket, akkor már kezdtem kiengedni a dühömet. De megismerkedtem a párommal, plusz akkor pont olyan életem volt ami a szüleimnek is megfelelt (pl jó munkahely). Most viszont történt pár változás az életemben és megint éreztetik velem, hogy nem vagyok jó úgy ahogy vagyok, nincsenek megelégedve velem. Úgyhogy így indult el most ez a gondolatmenet. Végre először igazán megélhetem az érzéseimet.
Köszönöm a válaszokat, igazából az én szüleim alapból nem ilyen agresszív állatok, komoly munkájuk van, nem buták, ezért sem értem, miért nem találtak ki bármi mást, mint a verést.




















Óvodásom van. Nem vagyok büszke, de őszintén megmondom egy példán keresztül.
Utoljára az történt, hogy szokás szerint nem haladt reggel a pizsama levetésével, szórakozott és néhány másodpercenként elbambult. Jópár alkalommal szólok szépen, aztán egyre idegesebben. Amíg szépen kértem, telibe leszarta és elhülyéskedett, amikor idegesen, akkor meg sértetten ellenkezni kezdett és visszakiabált, de a vetkőzéssel az istennek se haladt volna. Ezt az egyetlen, faék egyszerűségű dolgot kérem, hogy vegye le a pizsamát, és ekkora cirkusz lesz belőle... Nyilván ha ez csak néha fordulna elő, fel sem idegesíteném magam, lenne türelmem, elbíbelődnék vele, de ez naponta megvan vagy kétszer, plusz az ezer kisebb nehézség, ami a gyerekkel jár. Mintha 8 méterenként lenne az úton fekvőrendőr. Szóval sajnos már nem vagyok a toppon, az elmúlt néhány év hatással lett rám, gyenge a cérna, szakad. Nem az a baj, hogy MOST nem veszi le a pizsamáját, hanem az, hogy ÁLLANDÓAN ez van, ilyen kis szarságokon, és nincs megoldás, amitől simán menne, pedig olyan rohadt egyszerű. Szóval ilyenkor inkább túlcsordul a pohár tehetetlenséggel, feszültséggel, belefáradással.
Végül ordítottam vele, ő is velem, kikelt magából, és rámcsapott. Erre visszacsaptam a vállára. Nem ütöm arcon, nem verem meg. Régebben előfordult összesen néhány alkalommal, hogy elvertem a fenekét, mikor nagyon felidegesített. Utoljára kb talán egy éve, és az odáig fajult, hogy egy kisebb, jóformán legyintés szintű pofonnal zártam, ami pedig addig nálam egy határ volt, amiről azt hittem, sosem lépem át. Akkor összeomlottam, hogy mekkora szar anya vagyok, és megfogadtam, hogy ezt soha többé. Se a verést, se a pofont, de lehetőleg semmilyen ütést se.
Ő ritkán csap rám, általában még azt is válasz nélkül tűröm, de vagy háromszor-négyszer előfordult, hogy ezt azért már szemet szemért alapon visszakapta a vállára. Egyebekben tartom magam a fogadalmamhoz, pedig most is úgy ki tud készíteni néha, hogy az ablakon is kihajítanám.
Vannak, akik sosem emelnek kezet semmilyen szinten, és vannak, akiknek viszont egyáltalán nem okoz lelkifurdalást, és sokkal kisebb dolgokért egyből osztják a pofonokat. A szüleid valószínűleg az utóbbiak. Sajnálom. Tényleg hiba, de az ő hibájuk, nem a tiéd. Ahogy hibás vagyok én is. :(





#17
Erről beszéltem. Te kértél magadnak segítséget. Nem azt mondtam, hogy mindehol mindig így működik. Hanem azt, hogy így kell működjön. Erre való a gyerekvédelem. És egy szakember , aki jóles felelősségteljesen végzi a munkáját (óvónő, tanár, gyerekorvos stb.- nek fel kellene tűnjön (ahogy sok esetben fel is tűnik) ha valami nincs rendben a gyerekkel. Az állandó kínzásoknak meg kell legyen szem és fül tanúja. Az már más kérdés, hogy segíteni fog-e. Kötelessége lenne, de nem mindenki teszi.
Kérdező:
Látom, te értetted mit írtam. Nem csípőböl megértés nélkül válaszolsz. Köszönöm.
En meg mindig azt tanácsolom, hogy keress fel szakembert, hogy el tudd engedni ezt a dolgot, ne így éld le a további életed. Ha szeretnéd tartsd velük a kapcsolatot, pl. telefonon, vagy kerüld őket amennyire lehet. De ez nem az én szakterületem, majd egy ilyen problémákkal foglalkozó szakember aki kompetens tud jó (neked jó) tanácsokat adni.
Kitartás!





További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!