Van olyan, hogy egy anya megbánja, hogy szült és csak teher neki a gyerek?

Van, bőven.

Mi 3-an vagyunk testvérek 2-2-2 év különbség mindhármunk közt, az egyik tesóm fater kedvence, a másik muteré.

A seggük ki lett nyalva, sőt most is, nekem 7 évet kellett könyörögnöm, hogy vigyenek el fogorvoshoz, ami végül 600 ezres számla lett, és nekem kellett kifizetnem 15 évesen.

Anyám minden nap megvert kedvtelésből hol szíjjal, hogy fakanállal, néha korsót tört a fejemen.

A két testvérem két buta, primitív, tanulatlan, életre alkalmatlan senki, mégis mindig őket hozzák fel jó példaként.

Se az érettségi, se a diplomaosztómra nem jöttek el.

Anyám úgy érezte, nekem rá nincs szükségem, apámmal a kapcsolatom mindig is nagyon közeli volt, ezért ő, amikor 4 éves voltam, kilépett az életemből. Már korábban szétmentek apámmal, és eleinte anyámmal maradtam zömében, hétvégén apámmal, de nagyon nyűgös voltam anyámnál, az óvodában az volt apámnak az infó, hogy amikor anyámtól jövök, tehát hét közben nyugtalan vagyok, feszült, míg hétvégén lenyugszom. Tehát anyám dobta az anyaságot, és gyerektartás címszó alatt küldött havi 10 ezret (2-3 évig semmit), és amikor anyai nagyanyámnál végigszenvedtem nyáron 2 hetet, a zsíros gyerektartás felét, tehát 5 ezret nagyanyámnak utalt, apámnak pedig a másik felét.

Anyám olyan volt, hogy egy túrórudit ki kellett könyörögnöm, míg apám lazán engedte, hogy jöjjenek általános, tehát semmi drágának titulálható finomságok. Gyerek voltam, vágytam, megengedhette a tárcája, hát miért ne lehetne. És míg zömében anyámnál voltam, minden hónapban küldött anyámnak rendesen pénzt, szerintem megvolt 80 ezer, de lehet 100 is megvolt az. A havi keresete 400-500 ezer körül mozgott akkoriban apámnak, nem sajnálta a pénzt, hogy gondoskodjon anyagiakban a gyerekéről, vagyis rólam. Legyen meg mindenem. De egy nyavalyás rudit ki kellett anyámnál könyörögnöm.

Vele állandóan feszült voltam, mert nem éreztem, hogy feltétlen nélkül szeret, nem éreztem a biztos anyai érzést. Járt ő mindenfélére ebben az ügyben, némelyikre magával cibált és egy másik szobában voltam egy unalmas órát pár gagyi játékkal, míg ő beszélgetett, de hát semmit nem ért.

Mindig úgy éreztem, hogy inkább anyám az, aki védelemre szorult, mintsem ő az, akitől én megkapom azt a bizonyos védelmet, szülői támaszt. Alacsony, vékonyka nő volt mindig is, nem volt határozott kiállása. És az anyai szerep sem ment neki. Volt, hogy az aktuális pasijára bízott engem néhány órát, míg ő az egyik ismerőséhez ment (apám úgy gondolja, hogy azzal az ismerőssel anyám őt megcsalta), máskor lemondta a találkozónkat (2 hét, havi 1 alkalom volt) betegségre hivatkozva, aztán apám ismerőse szúrta ki valami képen, hogy anyám az állítólagos betegsége idején valamiféle tüntetésen volt.

Párszor így vagy úgy visszajött az életembe (pár évente felkavarta az állóvizet), akkor is inkább az alatt én voltam az, aki kereste, aki próbálkozott, és aki végül hoppon maradt. Egyetlen egyszer hívtam én, kb 9 évesen. Invitáltam, hogy kapcsolatot szeretnék vele, amikor megtudtam a számát, és akkor le lettem rázva, tehát nem akart találkozni velem. Nem csupán anyám miatt, hogy miért nem vagyok elég jó, voltak lelki gondjaim (többek között apám jólfizető állása kuka lett, megszűnt a cég, és egyedül maradt egy gyerekkel, akit valahogy el kéne tartani, így mehetett fütyi összegért 12 órázni, eléggé leterhelte lelkileg), és mikor anyám hirtelen visszahuppant névlegesen az életembe... nos hát depressziósan igencsak igénytelen voltam. Erőm is alig volt a létezéshez, tehát naponta hajat mosni (baromi gyorsan zsírosodó hajam van), fürdeni... nem mindig jött össze. Ennek okán anyám az egyik visszatértének a vége úgy végződött, hogy ő azért pihenteti velem a dolgokat, mert nem mosok hajat, és így neki ciki megjelenni velem. Máskor egyszerűen elhalt a dolog, ilyen, jobb vagy rosszabb indoklás sem történt.

Hogy anyám hogyan képzelte a gyerekvállalást, nem tudom. De az biztos, hogy förtelmesen ment neki. És amikor pár éve kisírta nekem a szemeit egy találkánál, meg hogy sajnál bizonyos dolgokat, hogy úgy alakultak, konkrétan tőlem bocsánatot nem kért, és érezni lehetett, hogy fel sem fogja, mit okozott nekem, bennem. Szerencsére már jóval előbb felnőttem ahhoz, hogy anyámat elengedjem lélekben, ne tápláljak elvárásokat, reményt, és hogy ne magamban keressem a hibát, hogy miért nem voltam elég jó. Egyébként is mindig tudott magyarázkodni, de hogy ő miben hibázott, hogyan lehetne máshogy, arról szó nem esett.

Adtam neki esélyt pár éve, elvoltunk másfél-2 évig, taliztunk párszor, sokat leveleztünk, aztán egyszer lemondta a találkát (a találka reggelén), új szóba sem került, levelezések elhaltak, és azóta semmi. Én meg vállon veregetem magam, hogy végre nem visz le az életről, hogy anyám teszi a régit. Na mindegy, többször nem fogja. Nekem ilyen ember az életembe nem kell. Esélyt megadtam, ha anya, az anyám akar lenni, de nem élt vele. Én többé nem futok utána, és névleges anyára nincs szükségem.

21/l

Anyámnak én is teher voltam.

Most meg jönne a nyakamra lakni.

Letojom. Tedd te is ezt!

4.

Undorító, ahogy gúnyolódsz!