Más is félt már attól, hogy meg fog halni az anyukája, apukája, miközben semmi bajuk sem volt nekik?
Késői gyerek vagyok. És egyetlen. Apukám 68, anyukám 63 éves. Én 22.
Hála az égnek egészségesek mindketten, anyukám egy szem gyógyszert sem szed, aktív, sosem volt semmilyen betegsége az influenzákat és hasonlókat leszámítva. Apukám, igaz magas vérnyomásos, szed is néhány gyógyszert, de ezek segítségével ő is teljesen rendben van.
Csak ha belegondolok, rengeteg ismerősömnek mentek el a nagyszülei mostanában, nagyon sokuknak 60-70 év között voltak. Nekem meg a szüleim ennyi idősek. És nagyon szeretem őket és fogalmam sincs mi lenne velem nélkülük. Mármint, nem olyan értelemben, hogy életképtelen vagyok. Hanem totálisan egyedül maradnék. Se testvérem, se párom, unokatestvéreim mind idősebbek, nem tartjuk a kapcsolatot. Még egy nagynénim van, akivel jó a viszony, de ő is 70 fölött van. Szóval, félek attól, hogy hamar egyedül leszek hagyva ebben a világban. És olyan rossz belegondolni abba, hogy ilyen idős szüleim vannak.
Még akkor sem akarnám elveszíteni őket, ha lenne már saját családom. Akkor sem hinném, hogy könnyen át lehet vészelni egy ilyet. De így meg méginkább fájna. Félek, hogy “idő előtt” -tehát amíg én ilyen fiatal vagyok- elmennek.
Ez önzőn hangzik. Úgy, mintha magamat félteném. Ami részben igaz is. De őket is nagyon szeretem.
Azt is olyan rossz látni, hogy idősödnek. Apukám, ugyan írtam, hogy jól van szerencsére, azért délutánonként már kötelezően beiktat egy alvást, mert anélkül használhatatlan. Vagy múltkor közelről vizslattam anya kezeit, és láttam milyen ráncosak már az ujjai. Nem az esztétika miatt zavar. Hanem, maga a tudat, hogy idősödik. Olyan keze van, mint az idős néniknek.
Tudom, hogy nem muszáj meghalni 70 évesen, simán lehet, hogy még élnek 20 évet is, de néha irracionálisan félek ettől.
Hogyan jussak túl ezeken az érzéseken?
Köszönöm szépen a válaszokat!
A halál tényleg nem válogat, akár én is meghalhatnék elsőnek, csak maga a tudat, hogy telik az idő, engem kiborít. Nem csak ezzel foglalkozok, magammal is törődök, de elő-elő jön ez az érzés. Egyébként én is nemrég tapasztaltam meg a gyászt. Az anyai nagyszüleimet sosem ismertem, mert a születésem előtt meghaltak (49,63 évesen. A mamám 63 évesen, mint most az anyukám. És Anya mondta is, hogy 49 évesen is, meg 63 évesen is most erre gondol😖), az apai nagyszüleim viszont szinte matuzsálemi kort éltek. 90 felett mindketten. 2019-ben és 21-ben is temettünk, lehet ez borított ki :(
Én is félek. Valahogy összeszorul a szívem ha rá gondolok, hogy megtörténik megint.
De ezt nem a kor határozza meg.
Anyu 40 körül halt meg, apu pedig 50 körül.
Betegek voltak mind a ketten. Azt gondolná az ember, hogy megedződik, ha két szülőt is elveszít, de nem. Ugyanúgy félek ,ha nem jobban hogy azt akit szeretek elveszítem örökre. Lehet hogy még nem dolgoztam fel pedig sok év eltelt.
A halált el kell fogadni ,hogy van. Egyszerűen nem tudjuk elkerülni. De rettegni tőle nem szabad. Hiszen akármikor megtörténhet. Az is lehet hogy 100 évesen is élnek a szüleid, az is hogy nem. Inkább csak ennek tudatában meg kell becsülni az együtt töltött időt. De azt nagyon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!