Olyanok válaszát várom, aki gyerekként sokszor látta sírni az anyukáját. Hogyan éltétek meg, sajnáltátok, haragudtatok rá? Felnőttként milyen azóta a kapcsolatotok, hogyan változott meg a véleményetek róla?

Szerintem ez sok mindentől függ. Anyám naponta bőgött, minden karácsonykor tolt egy látványos hisztériát. Felnőttként látom, hogy mentális beteg, okokat is látok, hogy miért lett az, haragudni azért haragszom, mert nem kezeltette.

Nem jó vele a kapcsolatom, miatta nem volt gyerekkorom, de nem a sírás az oka, az csak 1 tünet.

A sírás az érzelmi túlcsordulás elleni védelem is lehet, nem az egész estés zokogáról beszélek, hanem ha valaki elsírja magát olykor-olykor. Egészséges idegrendszerű ember igyekszik gyorsan összeszedni magát és tudja, hogy csak magának árt vele.

Más ha valakit trauma ér és időbe telik amíg elgyászol, meggyászol valakit vagy valamit, ilyenkor a környezet türelmére és diszkréciójára van szüksége, amivel azonban nem illik visszaélnie.

#9-eshez csatlakozva, aki visszaél vele, az nagy valószínűséggel manipulálási céllal teszi.

#8 Nagy valószínűséggel volt valaki a közeledben, aki mindig sírással próbálta elérni, hogy másképp dönts, és nem láttál olyan példát, ami meggyőzött volna téged, hogy a sírás nem emiatt történik.

Amikor valaki manipulálás céljából sír, azt siránkozásnak hívják.

A gyerekeim soha nem láttak sirni,de mások sem.Pedig az életemben többet sirtam mint nevettem.

Kérdezõ az anyud miért sirt mindig, meg volt rá az oka?