Edesapam elvesztese ota nem mulo buntudat, tanacsok?

Hasonló a történet, csak nem apukámmal, hanem nagypapámmal. Ő öregotthonban volt már évek óta, többféle betegsége volt, nem tudta volna ellátni magát és már apukám is és nagymamám is meghaltak, így nem volt aki gondoskodjon róla. Mi a férjemmel hetente mentünk hozzá, mindig vittünk mindent, amit szeret, karácsonykor nálunk volt, és amikor még olyan állapotban volt, kirándulni is elvittük. 2020-ban megszületett a kisfiam, papa imádta, innentől még többet jártunk hozzá, hogy a picivel legyen. Majd bejött a covid, és 2020 augusztusa után nem engedték a látogatást. Csak telefonon tudtunk beszélni, borzalmas volt. (értelmileg egyébként ő teljesen egészséges volt, egyéb szervi bajai voltak, plusz járni sem tudott már). Majd jött a telefon, hogy papa is covidos lett, és már a nehezén túl van, jobban van, de mivel még pozitív, kórházba kell szállítani, ez a szabály. Bevitték a közeli kórházba covid osztályra. Látogatni nem lehetett. Mi rögtön küldtünk be neki csomagot, a kisfiam képével, és egy levéllel hogy gyógyuljon meg, tartson ki. Naponta hívtam a covid osztályt, de sosem tudtak értelmes infóval szolgálni. Majd nem egészen egy hét múlva jött a hívás, hogy meghalt. Teljesen kikészültem és a mai napig sírok (most is mikor írok neked), mert szörnyű a tudat, hogy így halt meg egyedül, és már előtte is hetek óta nem is látott minket, pedig mi voltunk a mindene. Sokáig szenvedtem attól, hogy mit tehettem volna, hogy lehettem volna erőszakosabb hogy engedjenek be, vagy akármi. Hónapokig papa fényképére sem bírtam ránézni ami a hűtőnkön volt. Az esküvőnkön készült, amire már nem tudott eljönni,így a szertartás után mi mentünk el még esküvői ruhában hozzá az otthonba.

Úgyhogy átérzem min mész át, de ezen csak az idő fog segíteni...sok-sok idő...

Nem hibáztál, nincs mit megbocsátani magadnak! Elhiszem, hogy rossz érzés, de nem követtél el bűnt. Ha hazahoztátok volna és otthon hal meg, akkor meg azért ostoroznád magad, hogy minek hozattad haza. Hidd el, ez sehogy sem lett volna jobb. Így legalább anyukád egészsége megmaradt, lehet, hogy hatalmasat sérült volna, ha a végén is neki kell ápolni.

Egyébként nekem nem kórházban halt meg. A szüleim elváltak, de a szomszédban lakott Apa. Suli után jöttem haza és mondta, hogy menjek hozzá, beszélgessünk stb. Mondtam, hogy most sok dolgom van, de holnap megyek mindenképp. Másnap reggel tüdőembóliában meghalt 49 évesen. Borzasztó lelkiismeretfurdalásom volt évekig. Már nem haragszom magamra, hiszen honnan kellett volna tudnom? 18 éves voltam, másnap több dolgozat várt rám, azért nem mentem, mert tanultam. Alapból amúgy minden nap nála voltam estig, szoros kapcsolatunk volt.

28N

Nos, lehet ha édesapád otthon maradt volna, jóanyád megy rá erre az egészre egészségileg. Sajnos ebben a történetben nem lett volna jó megoldás, nagyon úgy tűnik. A covid miatt rendkívül sok ilyen, ehhez hasonló szomorú eset történt. Annak örüljünk, hogy szuleidmek szép, tartalmas, hosszú időt, életet adott a Sors. Az én apám 39 évesen egyik pillanatrol a másikra osszeesett és meghalt, anyánk meg ott maradt három kisgyermekkel. De ennek már jövő hónapban lesz 40 éve. Elszaladt az idő..

Amit tehetsz, imádkozz a lelki udvéért, ha nem vagy vallásos, akkor naponta többször gondolj rá szeretettel. Magadat ne emészd, mert nincs miért és nincs is értelme.

Kérdező! Érthető, hogy bűntudatod van! Ha egy szerettünk meghal, mindnyájunknak bűntudata van! Mindenkiben ott van a "Miért nem voltam mellette, mikor elment?", "Miért nem töltöttem vele több időt?" stb gondolatok!

A klasszikus, együtt az egész család a haldokló ágya körül és az illető szép csendben lehunyjaca szemét csak nagyon - nagyon kevés családnak adatik meg! Ez többnyire csak a filmekben gyakori jelenet!

Azt is hidd el, hogy az gyakran ronda, hátborzongató élmény, mikor valaki meghal! Van, hogy még ordítozik, sír, jajgat - egyszóval szenved, mielőtt meghal! Egy ilyen szörnyű látvány az embert élete végéig kísérti!

Ott voltál apukád mellett az utolsó, legnehezebb éveiben is! Amíg csak lehetett vele voltál, szeretettel, gondoltad őt! Ezt ő nagyon jól tudta a betegsége ellenére is!

Tudod, azt mondják, mielőtt az ember közvetlenül meghal lepereg előtte az egész élete és kitisztul a tudata! Tudta ő, hogy te egy jó ember vagy és sosem hagytad cserben!

A COVID sajnos kicsi országunkban is több százezer család életét tette tönkre! Hány olyan szülő, nagyszülő volt, aki egyik nap még boldogan tett - vett, rá néhány napra meg már a temetését kellett intéznie a családjának úgy, hogy el sem búcsúzhattak tőle... Elment a gyereke dolgozni, majd többé nem látta élve az anyukáját/apukáját, mert nem láthatta a kórházban a COVID miatt... Az milyen szörnyű érzés lehet!

Jobb ez így, hogy így történt! Te egy jó ember vagy és minden tőled telhetőt megtettél! Szép lassan lépj tovább és éld tovább az életed, ahogy apukád is szeretné!😊

Szia!

Én most csak idetévedtem 1 év után, és elolvastam.

Ezért ne legyen bűntudatod. Lásd be hogy nagyon nehéz helyzetben voltatok anyuddal, mindketten lelkileg-fizikailag tropára mentetek. Egy súlyosan beteg, idős beteget ápolni kemény meló. Értelek, és tudom hogy miért érzel így, de az alapján amit leírtál ti mindent megtettetek, ami tőletek akkor telt. Hidd el apukád nem haragszik ezért és tuti hogy utálná a gondolatot is, hogy büntudatod van emiatt. Egyikőtök sem orvos, és ti szakszerű, biztonságos ellátást szerettetek volna apudnak. Szerintem is a legjobb a kórház ilyen szempontból, és basszus kövezzetek meg, de igenis nektek is bőven kijárt, hogy mialatt ő bent fekszik, addig egy kicsit pihenhessetek - már amennyire tudtatok az idegtől.

Nekem kórházban halt meg anyu, nem volt alkalmam búcsúzkodni se látogatni. Gyorsan elhunyt. Nagyon fáj, de tudom hogy a tőlem telhetőt én megtettem, illetve hogy amikor 1x láthattam, akkor mindent elmondtam neki, persze nem volt magánál, viszont hallott mindent. Ez miatt vagyok úgy hogy nem haragszom magamra, mert hallott mindent, amit én őszintén gondoltam ott akkor, ami nem volt búcsúzkodás, de ez volt az utolsó hogy láttam.

Nektek meg ott volt a covid, ami mindent túlbonyolított. Nem tudtátok teljesen irányítani a történéseket.