Mit szeretsz a legjobban a szüleidben?

Nekem rögtön az jutott eszembe, hogy nagyon sok mindent szeretek édesanyámban, de amiket legjobban az 2 dolog. Egyrészt hatalmas szíve van, nagyon sok empátia van benne. Több is mint bennem, pedig nekem is van. Nagyon emberséges különben. Sok ember tanulhatna tőle.

A másik meg, hogy hihetetlenül erős lelkileg, pedig ő a gyermekkorában olyan bántalmazást, terrort élt át, ami már valami híradóba illő borzalom. Még is erős, mint valami tank.

Nevelőapámmal mintha haverok/barátok lennénk. A humorát szeretem meg azt, hogy segítőkész.

Apukámban semmit. Mint apa nulla a szememben.

Anyukámban mindent szeretek. Szeretem amikor szigorúan néz, "próbál nevelni", de 1 mondattal el tudom hülyéskedni. Szeretem benne azt, hogy rengeteget tudunk beszélgetni, vele a semmiről is lehet. Ha bármi problémám van azt mondja megoldjuk, sosem hagyott még egyedül a bajban. Tud bocsánatot kérni és meg ia tud bocsájtani. Nem fél kimutatni a szeretetét. Ha este 10re is érek haza képes megvárni és megkérdezni hogy jól éreztem-e magam. Vagy ha nincs otthon a lelkemre köti, hogy mindenképp írjak ha haza értem. Vagy ha elindultam. Vagy csak úgy 😀 Ha bármi van (jó vagy rossz) én vagyok az első akit felhív. Még ha a legjelentéktelenebb pletyka a szomszéd kutyájáról is az az izgi esemény. Tud magán nevetni, tudja a hibáit és nem akar tökéletes lenni. Meghagyja a jogot ahhoz, hogy én eldöntsem hogy ő jó anya volt-e vagy sem. És nála jobbat nem is kívánhatnék ❤

Semmit. Anyám egy érzelmileg megközelíthetetlen fap...csa volt mindgi (kifelé persze jó fej volt mindig, ismerősöknek, munkatársaknak). Velünk, gyerekeivel egy életunt mísz banya. Apámban sincs mit szeressek, neki lényegében játszótér volt a családja ahhoz, hogy a nárcisztikus kisded játékait kiélje. (Kifelé természetesen ő is jó fej volt, ott voltam a nyugdíjas búcsúztatóján - mint háziasszony és sofőr - azt a dicshimnuszt, amit a kollégáktól hallottam róla, jó fej, laza, segítőkész, mindig megértő.) Kár, hogy nekünk otthon csak egy idegbeteg hangulatember jutott.

Egyiküket sem szeretem.

Ami a leginkább becsülendő bennük szerintem az, hogy a nulláról, segítség nélkül teremtettek egy olyan életszínvonalat, tisztességes munkával, amiben gyerekként tesómmal egyáltalán nem éreztünk nélkülözést, illetve hogy a házimunka mindig közös feladat volt nekik, nem csak anyámra hárult.

Ezek mellett nem vagyok vak, és vannak rossz dolgok is, voltak nagy konfliktusaink, vannak nehézségek, de a kérdés ugye nem arra irányul.