Kinek milyen volt a gyerekkora?

Hát nem tudom, én nem sok jót tudok elmondani róla.

Akár jó is lehetett volna, de apám egy agresszív munkanélküli alkoholista volt, anyám meg a tipikus áldozatszerep. Terrorban és megaláztatásban nőttem fel.

A külsőm is ronda, ezt megkaptam fiatalon is, már gyerekként éreztem, hogy én kitaszított vagyok ezért. Iskolában is elnyomott, megalázott voltam. Az a tipikus csendes gyerek akivel a tanár sem tud/akar kezdeni semmit.

Elég céltalan is voltam. Az osztálytársaim jó része sem vitte semmire. Az otthoni minta is az volt, hogy az élet arról szól, hogy bejársz a dolgozóba, vagy döglesz otthon a TV előtt és annyi.

Legrosszabb, hogy azt látom, felnőttként is ugyanazokba a megalázó helyzetekbe keveredem. Nem tudom megvédeni magam.

Egy időszakban volt társaságom, jó munkatársaim, barátaim, az adott önbizalmat. Aztán valahogy eltűnt újra minden és se barátok, munkatársak is inkább ne lennének, újra senkinek érzem magam akinek csak úgy telnek a napjai a semmire.

Viszont a felnőtt létet szeretem. Gyerekként nem tudtam hova menekülni. Felnőttként meg néha ha azt érzem besokallok, akkor eltűnök hétvégére, vagy 1-2 hétre. Saját lakásom van az is nagy előny.

Néha sikerült "kivirágozni" és normális embernek lenni, de megint azt érzem, hogy senki vagyok.

Egyértelműen másképpen alakult volna az életem, ha nem oda születek, ahova.