Rasszista, fenyegető szülők ellen lehet tenni valamit?
11.-es gimnazista lány vagyok. Van egy félig fekete osztálytársam, akibe beleszerettem és kölcsönös az érzés. A szüleim alapból ki voltak borulva, hogy van egy ilyen osztálytársam, hát amikor megtudták, hogy szeretem. Szó se lehet róla, hogy bemutatkozhasson nekik, sőt, tiltanak tőle. Ha megtudják, hogy nem szakítom meg vele a kapcsolatot, akkor pofon vágnak, elveszik a laptopom, és átvisznek egy másik iskolába, hiába jövőre érettségi, ha pedig érettségi utánra sem nő be a fejem lágya, akkor mehetek el itthonról a 18. születésnapomon.
Meg vannak győződve róla, hogy igazuk van, és őszinte elkeseredést látok rajtuk, hogy ők "nem így neveltek", nem értik, hogy lehetek ilyen.
A srác apja zimbabwe-i, és 2 éves korában le is lépett, az édesanyja (magyar) egyedül neveli. Szóval kulturális különbségekkel sem lehet érvelni. De erre pedig azt mondják, hogy alapból a csonka családban lévőktől távol kell tartani magam, mert sérültek. Vicc, mert a többi elvált szülőkkel rendelkező osztálytársamra egy büdös szavuk nincs. A következő érvük, hogy még az egy szülője, aki maradt, az sem normális, az is egy lelki sérült, rossz életű nő lehet, mivel odaadta magát egy 3. világból származó "félmajomnak", aki még le is lépett, ezek után mégis milyen értékrendet adna át a fiának. Másrészt pedig, szerintük undorítóan néz ki a fiú, nem bírnák ezt bámulni a házukban. És végül az utolsó érvük pedig az, hogy a gyereknek az első éve a legmeghatározóbb, örökké meghatározza pszochológiailag, és abban a kritikus időszakban neki még jelen is volt az apja. Szóval ott lesz mindig a súlyos kulturális szakadék.
Valami nem stimmel, 2 telefon nem lehet nála úgy hogy nem tudnak róla. Mert kötelező az éves adategyeztetés, vagy érvényes előfizetésnek kell lennie. Mellesleg ha mégis 2 van neki, igen engedékenyek a szülők hogy ennyire szabadjára engedik és olyan sok zsebpénzt kap hogy két telefonra is van mit elverni... Az ilyen nebulók kanászkodnak el legjobban, elkallódnak, nem tudják megbecsülni a pénz értékét de a munka is büdös nekik. A kérdezőt nagy veszély fenyegeti, a leírtak alapján ez már pszichológiai eset, orvosi kezelést igényel.
Szegény szülőket sajnálom csak, mit sem tudnak arról hogy így elzüllött a csemetéjük.
"Mert kötelező az éves adategyeztetés, vagy érvényes előfizetésnek kell lennie."
Te milyen álomvilágban élsz? :D Van benne egy régi SIM kártya, ami szintén a barátnőmé. Előfizetés nincs, feltöltős. Pénz kb. sosincs rajta, wifivel viszont tudok netezni. Írtam is, hogy Viberezek róla.
#44 Hát figyu, nálunk családban az összes(anyámé, apámé, mamámé, enyém/nagykorú vagyok/) sim-kártya anyám nevén van, semmi törvénybeütköző nincs ebben. Mind feltöltőkártyás, mindenki feltölti magának, amennyit kell, minimum évi egyszer 3 ezer, ami muszáj. Ennyi. Nincs ebben semmi hihetetlen.
Na meg nem kell mobilnet, elég a wifi is, ha épp nem lenne simkártya
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!