Rasszista, fenyegető szülők ellen lehet tenni valamit?
11.-es gimnazista lány vagyok. Van egy félig fekete osztálytársam, akibe beleszerettem és kölcsönös az érzés. A szüleim alapból ki voltak borulva, hogy van egy ilyen osztálytársam, hát amikor megtudták, hogy szeretem. Szó se lehet róla, hogy bemutatkozhasson nekik, sőt, tiltanak tőle. Ha megtudják, hogy nem szakítom meg vele a kapcsolatot, akkor pofon vágnak, elveszik a laptopom, és átvisznek egy másik iskolába, hiába jövőre érettségi, ha pedig érettségi utánra sem nő be a fejem lágya, akkor mehetek el itthonról a 18. születésnapomon.
Meg vannak győződve róla, hogy igazuk van, és őszinte elkeseredést látok rajtuk, hogy ők "nem így neveltek", nem értik, hogy lehetek ilyen.
A srác apja zimbabwe-i, és 2 éves korában le is lépett, az édesanyja (magyar) egyedül neveli. Szóval kulturális különbségekkel sem lehet érvelni. De erre pedig azt mondják, hogy alapból a csonka családban lévőktől távol kell tartani magam, mert sérültek. Vicc, mert a többi elvált szülőkkel rendelkező osztálytársamra egy büdös szavuk nincs. A következő érvük, hogy még az egy szülője, aki maradt, az sem normális, az is egy lelki sérült, rossz életű nő lehet, mivel odaadta magát egy 3. világból származó "félmajomnak", aki még le is lépett, ezek után mégis milyen értékrendet adna át a fiának. Másrészt pedig, szerintük undorítóan néz ki a fiú, nem bírnák ezt bámulni a házukban. És végül az utolsó érvük pedig az, hogy a gyereknek az első éve a legmeghatározóbb, örökké meghatározza pszochológiailag, és abban a kritikus időszakban neki még jelen is volt az apja. Szóval ott lesz mindig a súlyos kulturális szakadék.
Ciganyokat, akik azok a paraszt fajtak, mondjuk en is gyulolom, megmondom oszinten. Van amugy cigany baratom, az egyik legjobb, egyetemet vegzett, tanult, csaladja is normalis. Nyilvan ra ez nem vonatkozik.
De 5 evet eltem cigany szomszedokkal, a rosszabbik fajtaval, fu, en ezt nem kivanom senkinek. Most nem terek ki a reszletekre, drogkereskedelembol eltek, volt ott minden.
Ehhez kepest egy afrikai srac, aki itthon nevelkedett, lofasz, mar bocsanat. En nem tole feltenem a gyereket, hanem az ilyen putrisoktol.
#22
Papok között van jó pár. Meg ugye ott van Kaleta is.
Viszont ha valóban volt ilyen azt ne mond, hogy nem rezzentél össze mindenre, nem féltél stb.
Ugyan ilyen a rasszizmus is.
Ha meg csak bedobtál ide egy ilyet és azt állítod, hogy semmilyen kihatással nem volt rád az kamu. Egyik lány osztálytársammal majdnem megtörtént. Még másnap is csak nézett maga elé üveges tekintettel. Bárki hirtelen mozdult körülötte egyből összerezzent. Én kísérgettem hónapokig mindenhová. Az árnyéka voltam. Míg azt nem mondta, hogy mehetek, addig vele voltam. Így tudott kicsit nyugodtabban sétálni. Ez nem csak bizonyos népcsoportokban, de az összes emberben megingatja a hited. Velem is csak bizonyos okok miatt érezte magát biztonságban. Ha nem olyan lennék mint amilyen, akkor az se tetszett volna neki, hogy én vagyok vele kettesben, sötétben, a kihalt kis ösvényeken.
Ha annyira rossz neked a szüleiddel, meg te már annyira kis önálló vagy, hogy tudod mi neked a jobb, akkor miért baj az, hogy el kell menned ebből az undorító rasszista családból??
Vagy mit vársz mit mondjunk?? Eddig tényleg aki a srácra mondott bármit az le lett pontozva. Szóval az nem játszik, hogy ne legyen kapcsolatod a sráccal.
Akkor nincs mit tenni, le kell lépned a gonosz rasszistáktól. Még ha jól értem 17 vagy vagy annyi sem. 1 évig akkor mész diákmunkára, hogy legyen pénzed albérletet fizetni és kettesben meg tudjatok élni. Hajrá.
Nehogy már a gonosz szüleiddel maradj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!