Kontrollmániàs szülőtökkel felnőttként hogy àllítottàtok le?

Megkérdezi mindig hogy vagytok, a válaszom szigorúan mindig az hogy jól. Ilyenkor megnyugszik, és rámzúdít egy csomó lényegtelen panaszt. Vagy szó nélkül végighallgatom, vagy szólok hogy a lényeget mondja gyorsan, mennem kell.

Soha nem hívom, nem keresem csak sátoros ünnepeken. Tervekről nem beszélek, csak azt mondom el ami tény, és akarom hogy tudja,vagy már tényleg el kellene mondanom.

Nem tudja hol dolgozom, hogy mellette elkezdtem egy sulit, mennyit keresek, kik a barátaim, hová mikor megyek, és figyelek rá hogy soha semmit nem mondok el neki ami picit is negatív történés velem kapcsolatban. Pozitívat csak ha muszáj.

Szépen lassan eljutottunk szerencsére idáig, így már nem kapok agyvérzést tőle.

Mennyi szomorú élethelyzet!

A másik véglet, ha van szülő, de kerüli a gyermekét, akárhogy próbálkozik az.

A harmadik véglet, ha nincs szülő.

Én egyszer úgy - akkor már elegem volt a napi 5-8 kontrollhívásból -, hogy kitéptem a vezetékes telefon zsinórját a falból és kiszedtem az aksit a mobilomból. Volt ebből is akkora botrány, hogy még. Folytatódott az érzelmi zsarolással, de már nem érdekelt. Utána másfél évig nem is beszéltem velük.

Ekkor értették meg végre. (Pontosabban: nem értették, de abbahagyták.)