Szeretnék saját döntéseket hozni! Hogy beszéljem meg édesanyámmal?
Tizenhét éves vagyok, akit úgy kezelnek, mint egy gyereket.
Nem ehetek azt, amit szeretnék, mert ,,Ő jobban tudja". Az utóbbi időben elég sok étellel besokalltam, már nem esnek jól, ennek ellenére Ő folyton azt főzi és meg van sértődve, ha nem eszem belőle. Azt mondja, egyszer meg lehet enni. Ha magamnak csinálnék a főztje mellett, akkor is megsértődik.
Sehova nem mehetek, csak ha Őneki hetekkel előtte szólok és 20:00-ra hazaérek.
Meg akarja mondani, hogy mikor és mennyit tanuljak, miközben négyeseim-ötöseim vannak. Ha nem csinálom azt, amit mondd, akkor megsértődik, megbüntet, elveszi a telefonom (amit magamnak vettem saját, évekig gyűjtögetett pénzből.)
Amikor meg akarom vele beszélni, hogy már nem vagyok óvodás, képes vagyok felelőséget vállalni saját magamért, felháborodik és azzal védekezik, hogy Ő egy jó és engedékeny szülő, hogy másoknak ennyit sem engednek meg, a világ veszélyes és örüljek a szabadságnak, amit kapok. Nem éjszakákba nyúlóan akarok kimaradozni otthonról, nem dohányzom, nem járok bulikba, nem iszom, jó jegyeim vannak, terveim vannak a jövőmmel kapcsolatban, amikért aktívan teszek is. Csak annyit szeretnék, hogy hagy döntsem el, mit szeretnék, hagy legyen szavam a saját életemben, ne mindent helyettem döntsön el, aztán ha saját véleményem van, nyomja el bennem.
Tudnátok valami hasznos ötlettel szolgálni? A költözés nem opció, kollégiumba nem engedne el, mert eddig mindig bejárós voltam, indokolatlannak látná és nem engedné.
Továbbá sértegetésekre nem vagyok kiváncsi, sem velem, sem édesanyámmal kapcsolatban. Nem egyszerű ember, de felnevelt és szeretem, csak erre a problémára nem találok megoldást.
Fel kell vállalnod a konfliktusokat, ez is a felnőtté válás része. Ez egyáltalán nem veszekedést jelent, sőt!
De amíg hagyod hogy teljesen irányítson addig irányítani is fog.
#3: +1.
#4: Ez nem célszerű, mert a felnövés egy folyamat, így az egyre nagyobb döntési szabadságot fokozatosan célszerű bevezetni, amit az egyre nagyobb felelősségváltozás követ párhuzamosan. A pontban 18 éves korral beálló teljes szabadság és felelősség fojtogató és tkp. veszélyes. Emiatt az "amíg ők tartanak el, addig azt kell csinálnod, amit mondanak" filozófia egy kalap sz@$t ér. A gyereknek az elején sokat, a végén keveset szabad hibázni, egyre több, a végén teljes, telelősségvállalás mellett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!