Anyám rám erőltetett mindent, mintha semmi beleszólásom n lenne a saját életembe és ha valami nem tetszett neki, akkor pszichiáterhez vitt, ti mit tennétek?
Most azt, hogy nem fogat fel, hogy angol és töri emeltre akarok járni, helyette matekra és fizikára kellettennem, mert lehetek így vegyész vagy mérnök, ami full nem érdekel és a fizikát utáltam is mindig. Most már tudom, hogy le kellett volna sz.rni a véleményét.
Amúgy tanár és nagyon
Tiszta bolond, bezsong, pánikol (munkanélküli leszel, otthagyod az iskolát, érettségid sem lesz így, nem tartunk el). Beszélni sem lehet vele ilyenkor és mindig az lesz, amit ő akar.
Legszívesebben odadobnám neki az életem, mert azt hiszi a tulajdona, de a döntései következményeitől meg én szenvedek.
Nem lehet átcserélni... Egy évet minimum ki kell húzni és akkor is csak az egyiket adhatom le, mert egy kötelező. De ez az év szopo.
Eddig szerettem iskolába járni, de ez brutális, meg ha eszembe jut, hogy ülhetnék a másikon.
Olyan nincs, hogy nem lehet, ez nem törvény és nem természeti jelenség. Az igazgató döntése. Állj ki magadért! Mondd el az érveidet.
(De ha sehogy se hagyják, amit azért zárójelbe teszek, akkor egyáltalán semmi energiát ne fektess ebbe a tárgyba és tanuld azt, ami érdekel. Ha kifogásolják, mondd meg, hogy te nem ide akartál járni. A kamaszkor a lázadás korszaka. Hát legyél lázadó!)
Anyukád nem korrekt, de az a halyzet, hogy ezen változtatni csak ő tud(na), ha akar(na). Ebből a helyzetből kell most a legjobbat kihozni.
Rendben van, érdekel az angol és a történelem: mik a terveid? Milyen munkát tudnál magadnak elképzelni, ami kapcsolódik ezekhez a tárgyakhoz, és a mai világban elég keresett ahhoz, hogy ne legyenek problémáid az elhelyezkedéssel? Nagyon jól gondold át, mert van sok olyan egyetemi szak, ami talán vonzó, érdekes, de gyakorlatilag lehetetlen vele elhelyezkedni - továbbá az, amit az egyetemen tanítanak, nincs mindig korrelációban azzal, amit az illető képesítéssel utána egész aktív életedben csinálnod kell. Természetesen annak sincs értelme, hogy végigszenvedsz egy olyan szakot, ami a hátad közepére nem hiányzik. Szóval nagyon alaposan végig kell gondolnod ezt, akár egy bizalmadra méltó felnőtt (pl. tanár, rokon stb.) segítségével. Ha ez megvan, akkor készíts egy tervet. Értem, hogy a fakultációid már le vannak adva erre az évre, de azt senki nem tudja megakadályozni, hogy iskolán kívül készülj abból, ami érdekel.
Majdnem mindegy, hogy milyen fakultációra jársz, azt úgyse tudja befolyásolni, hogy otthon mit tanulsz. Nyugodtan tanulhatsz angolt meg törit. De én beszélnék erről az osztályfőnökkel vagy az igazgatóval, valaki biztos megértené. Egyébként nem emlékszem, hogy a fakultációra való jelentkezés hogy történt, azt alá kell íratni a szülővel?
Én 12. előtt nyáron osztályozóztam matekból, hogy átvegyenek, mert valami pillanatnyi elmezavar miatt magyarra jelentkeztem, és egy évig oda jártam. De azt tényleg gondold át, hogy mi szeretnél lenni, mert mostanában az IT, mérnök, közgazdász a legmenőbbek, humán oldalon elég kevés jó terület van.
Én 11.-ben végig fizika faktra jártam, aztán 12.-ben mentem át emelt németre, mondjuk előtte írni kellett egy ilyen kérvényt, de átengedett az igazgató meg a német tanár is.
Szerintem kérdezd meg az ofődet, mit tehetsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!