Volt, akit bántott a saját anyja, hogy csúnya?

Komolyan létezik ilyen anya? Jobb lenne elhúzni onnan. Én nem bírnám. Nagyszülőkhöz vagy rokonhoz. Ha felnőtt vagy, akkor albi.

Kérdésedre is válaszolok: Nekem nincs ilyen anyám. A környezetemben sem tudok példát mondani.

Igen. Bár lehet, hogy nem "direkt" és el tudom képzelni, hogy sokszor bele sem gondolt, mennyire bántanak a szavai. Úgy nőttem fel, hogy mindig másokhoz hasonlított. "Bezzeg a többi lány ilyen ruhát vesz fel; bezzeg más így hordja a haját stb" Mindig, mindenben talált valami kivetnivalót, a főztömtől kezdve a beszédemig, mindenben. Borzasztó kritikus velem szemben. Egyszerűen képtelen volt elfogadni olyannak, amilyen vagyok vagy amilyen akarok lenni. Az ő fejében létezik egy idealizált kép a "tökéletes lányról", aminek nem tudok megfelelni. Kamaszként nagyon marcangolt ez, hogy soha meg sem próbált megérteni. Éltünk egymás mellett meg ezen kívül "jó" viszonyunk volt, de mégis elbeszéltünk egymás mellett. Ő ezt, én azt akartam.

Az önbizalmam se volt százas, még mindig nem az. De ő sosem dícsért semmiért, csak szidott, ha valamit rosszul csináltam...

Kicsit elkanyarodtam a külsőségektől. Visszatérve ehhez: csúnya pattanásos arcom volt, nem tanított meg alapozót használni (szerintem ez egy anya dolga lenne, ha van az ember életében...), nem vígasztalt, helyette csak legyintett (nem csak erre, de minden problémámra, ami volt). Tisztán emlékszem, egyszer, 12. osztály előtti nyáron, amikor még mindig teli voltam gátlásokkal és persze tudtam, hogý csúnya vagyok (ragyás arc, előnytelen haj, túlsúly), mert állandóan piszkáltak az iskolában, anya valahogy így fejezte ki magát: ahhoz nem vagy te OLYAN csúnya, hogy ne tudj boldogulni az életben". Persze, ezt akkor túlreagáltam, végülis legalább őszinte volt, de nagyon fájtak ezek a szavak. *Olyan* csúnya nem vagyok, tehát az vagyok, csak nem *olyan*...

És sose értettem, a mai napig nem értem, hogy szülőként hogy nem lehet helyes útra terelni a gyerekedet. Ő volt a felnőtt, az anyám, kötelessége lett volna segíteni, tanácsokkal ellátni, hisz látta, milyen elveszett vagyok. De nem tette. Igaz, arról sosem meséltem neki, hogy a gimi alatt hányszor aláztak meg, csak 1 esetet mondtam el, még kilencedikben. Arra legyintett, tudomást sem akart venni róla, és az ezt követő 3 év szenvedéséről sem. Persze én is túl gyengének adtam magam, de akkor ilyen voltam.

Nekem is ilyen van. Mondjuk most már felnőttként megmosolygom gúnyosan, hogy mindenki azt mondta, hogy kiköpött anyám voltam kicsiként. Szóval lehet hogy valójában a saját magával szembeni elégedetlenséget fejezte ki ezzel, hogy engem bántott és velem kiabált, hogy miért vagyok ronda.

Nekem hormonzavarom volt, 7 évesen kezdett el nőni a mellem, de nem voltak hajlandóak vele orvoshoz vinni, holott még a tanár is szólt, hogy ez kissé korai.

Kamaszkoromban szándékosan próbált elcsúnyítani. Reggelire meg kellett ennem 5-6 szendvicset, hogy elhízzak és ő csinosabbnak érezze magát mellettem. Este 11-kor még bőgve ettem a palacsintát, nem ritkán visszahánytam a kajahegyet, 85 kilós voltam 162 cm magassághoz már 13 évesen. Minden alkalommal megkaptam, hogy kövér vagyok, egyek, egyek, ha nem tettem, akkor hozta a fakanalat vagy a szíjat. Mai napig evési problémákkal küszködök. Ruháknál direkt olyat vett, amibe 6x beleférhetek (pedig ugye tényleg kövér voltam...), hogy lógjon rajtam.

Nagyon utálom.

A 6-os csak poénos akart lenni..

Egyébként velem detto ugyanolyan volt az anyám, mint a 2. válaszolóval, folyton talált rajtam valami kivetnivalót. Pl. a hajamat leginkább kiengedve hordom, mert az áll egyedül jól az arcformámhoz, de mindig elkezd velem ordibálni, hogy undorító a hajam, ahogy lóg ide-oda. Vagy volt, hogy vettem egy pulcsit, aminek épp az a lényege, hogy ilyen lezser hatást keltsen, mintha kicsit nagy lenne rád, amikor az volt rajtam, akkor is folyton ordibált, hogy ki fognak röhögni, hogy hogy nézek már ki benne..

Az egész gyerekkorom ezzel telt amúgy, hogy ha elmentem vele valahová, 2 percenként megjegyezte, hogy akik most mentek el mellettünk, rajtam röhögtek, hogy milyen ronda vagyok meg milyen hülyén megyek, stb. Amikor nem ezt mondogatta, akkor meg random lányokra mutogatott körülöttünk, hogy nézzem meg őket, milyen szépek, csinosak, én meg egy pacuha here vagyok hozzájuk képest.

Meg persze nem csak a kinézetemben maradtam alul másokhoz képest, hanem mindenben. Ha az iskolában kaptam egy 4-est vagy egy 5-öst és elújságoltam itthon, anyámtól megkaptam, hogy és??? Ez kéne, hogy alap legyen, meg biztos a legtöbb ember ugyanilyen jegyet kapott az osztályból az adott dogára. Ha meg rossz jegyet kaptam, egyből leüvöltötte a fejem, hogy bezzeg másoknak biztos jobban sikerült és ha szóvá mertem tenni, hogy az osztályból szinte mindenkinek rosszul sikerült, akkor hirtelen nem érdekelték a többiek :D