Mit tegyek ha anyukám semmibe veszi a betegségem mert mentális betegség?

#6

Hármas voltam. Értem, hogy ezzel mit szeretnél mondani, és valahol igazad van. Sokan valóban csak "takaróznak" ilyesmivel. És dobálóznak a "depis vagyok" kifejezéssel piti problémákkal.

De mi van, ha valakinek tényleg nem veszik komolyan az ilyen jellegű gondját? Például a pánikot nem igazán tudod "divatból" mondani, én még szégyellem is és nagyon nem mondogatom ezt senkinek. Mert nagyon gáz, ha lemondok egy találkát, vagy el akarok menni gyorsan egy közegből kicsit, mert rámjön. Volt hogy nem is szóltam inkább, kibírtam egy rohamot (ami nagyon nagyon rossz, senkinek nem kívánnám, azt hiszed meghalsz, olyan rosszul vagy néha).

Szóval általánosságban ezt nem jelenthetjük ki a fiatalságra sem.

Való igaz, akinek ilyen problémája van az sosem fog vele takarózni, és "felvágni". Ebből lehet tudni, ha valakinek ez valós.

Semmit nem kell vele tenni. Engedd el, és magad miatt! kövesd a pszichiétered utasítását.

Én éveket pazaroltam el az életemből, hgoy próbáljam megértetni a családdal a problémámat.

Nem, nincs semmi bajod, csak hiszti. Oké, akkor hiszti. Továbbiakban nem érdekel a véleményük, az elfogadásuk vagy bármi.

És sokan emiatt a "gyerek vagy csak rinyálsz a semmin" stb undorító mentalitás miatt lesznek öngyilkosok.

Aztán meg a család csak bámul, hogy "pedig semmi baja nem volt". Volt pszmeg, csak nagy ívben tettetek rá.

Igyál BALFI vizet, az lítiumos, az antidepresszánst meg jobb ha nem szeded be!

Mindíg foglald el magad, és napirend szerint aludj, ha nem tudsz elaludni akkor gyógytea, vagy pohár bor meleg teába!