Minden esetben elítélendő, ha valaki nem szereti a szüleit annak ellenére, hogy azok anyagilag mindent megadtak neki a lehetőségekhez mérten?

Anyagilag én is mindent megkaptam, érzelmileg meg semmit.

Maradjak csendben, ne zavarjam a problémáimat oldjam meg egyedül (kamaszként is), ha valami bánt, majd elmúlik, stb.

Totális közöny.

Elvagyunk - a kapcsolat, néha hazamegyek, de semmi több.

Meg amikor hazalátogatok sincsen közös témánk, mert nem ismernek.

A szeretetet nem lehet megvenni meg ilyen-olyan anyagi javakkal elnyerni.

Ha nincs semmilyen érzelmi viszony a szülő és a gyerek között, akkor szeretet sincs, ez evidens.

Apámtól én sem kaptam semmilyen érzelmi törődést, közönyös volt az egész, kb mint valami lakótárs. Amikor a szüleim elváltak, még arra se vette a fáradtságot, hogy elköszönjön. Én se szerettem őt. Csak azért, mert valaki szülő, még nem kötelező szeretni, meg hát a szeretetet kierőszakolni sem lehet valakiből.

Ismerek olyat, aki sose látogatja a szüleit, mert nem kapott tőlük semmilyen érzelmi törődést. A szülők értetlenkednek, meg hálátlannak tartják a gyereket, ő meg nekem elmondta, hogy mégis minek látogassa őket, ha annyira nem érdekli őket az élete, hogy kb semmit sem tudnak róla? Anyagilag sokmindent megadtak, érzelmileg még a minimumot se. A szülei egyetlen egy szülői értekezleten sem vettek részt például, mert nem érdekelte őket, meg "van nekik jobb dolguk is".

Szóval kérdező nem, abszolút nem elítélendő. Persze szituációktól is függ, de az esetek többségében ennek elég nyomós oka van.