Miért kell anyámnak rámerőltetni azt, hogy jó kapcsolatom legyen az apámmal?

Apám évekig ivott, megkeserítette az életemet, és anyámét is. De nem mentek külön, mert jujj, mit gondol a falu. Szóval én leléptem koliba már az általános után, gimisként. Kb az első évem végére apám leszokott, de igazából az, hogy része az életemnek, kb semmit nem jelent. Kb olyan, mintha otthon, a szomszéd szobában lakna egy idegen faszi. Amikor otthon van átlagosan semmiben nem veszi ki a részét, ami házimunka, beszélgetni nem igazán tudunk, többnyire csak tévézik.

Anyám időszakosan mindig rámszól, hogy ha hazamegyek, akkor beszélgessek apámmal, ami igazából annyi, hogy én beszélek, anyám elégedetten mosolyog, apám meg sztem nem is figyel rám. Meg erőlteti, hogy ha apámról beszélek, akkor úgy hivatkozzak rá, hogy "apa", akkor is, ha full egyértelmű a kontextusból, hogy kiről van szó(olyankor hivatkozom rá úgy, hogy "ő"), ha nem mondom ki apámra azt, hogy "apa", akkor anyám ordít velem, szinte a hitéből kitérve, hogy hogy tehetek ilyen szörnyűséges dolgot, bezzeg ha apám adja oda a zsebpénzem, azt el tudom fogadni. (Ha meg nem fogadom el, akkor meg azért üvölt drága jóanyám, hogy csak generálom a feszültséget.)

Én esküszöm nem értem miért kell anyámnak kísérleteznie azzal, hogy rákényszerítsen arra, hogy jóban legyek az apámmal. Most ha tényleg akarnám, se menne, mert egyoldalú lenne. Basszus, egy kva bocsánatkérést nem hallottam azért, mert évekig a részeg óbégatást és társait kellett hallgatnom, kb soha nem kezdeményezi a beszélgetést, ha én beszélek hozzá se figyel rám (még akkor sem, amikor éppen nem anyám erőltette). Most azzal nincs semmi helyrehozva, hogy random időnként hozzám van cseszve x összeg. Én meg úgy vagyok vele, hogy elfogadom, mert ha nem, akkor azért bsz le anyu, ha igen, akkor meg azért, tehát mindegy. De attól még nincs megvásárolva a megbocsátásom, meg ilyenek...