Hiteget a szülő a lakással?
A szülők elváltak, az egyiknek van egy lakása (ő az örökölt házban lakik). A lakásban lakott az egyik testvér pár évig és fizetett albérleti díjat a másik tesónak, aki máshol lakott albérletben a pasijával. Mert a szülő szerint így volt igazságos.
A szülő évek óta mondja, hogy el kell adni a lakást, fele-fele lesz és támogatja a két gyereket.
Decemberben előzetes megbeszélés nélkül ír sms-t az ott lakó gyerekének, hogy költözzön el, eladja a lakást és fele-fele arányban oda adja a pénzt a két gyereknek, hogy legyen kezdő tőkéjük ha saját lakást akarnak.
Indok: a másik tesó albiban lakik és bármikor emelhetnek neki, ez így nem fer. Persze közben a lakásban lakó fizet a tesónak havonta.
A gyereke elmegy albiba, de a tesó már másnap mondja, hogy ő beköltözik oda, ha emelnek neki a saját albijába.
A szülő azt mondja ilyen nem lesz, eladja és fele-fele. A gyerek elköltözi, de a szülő már azt mondja neki mi lenne ha maradna és többet fizetne a tesónak...
A gyerek azt mondja nem, már talált albit, mivel a szülő azt mondta menjen el, mert eladja.
A szülő rádöbben, hogy egy lakás nem 20 millió Ft-ba kerül és a hitelek is felmentek, az eddig albiban lakó testvér nem kapna hitelt, nem tud venni semmit.
Közben az albiban lakó tesó ugye elesik attól a pénztől, amit eddig a lakásban lakó tesó adott neki (mert ő is elment albiba), és hirtelen összeköltözik a párjával.
Erre a szülő hiába küldte el a másik tesót albiba és igérte meg, hogy eladja, már nem is akarja eladni a lakást. Csak addig érvelt az eladással, amíg az albiban lakó tesót az a veszény fenyegette, hogy emelnek neki.
Vépgeredmény: az egyik gyereket elküldte abból a lakásból albiba amiről évek óta állítja, hogy 50-50 és el lesz adva, és idegeneket költöztet be.
Nyilván a szülőé a lakás, azt csinál amit akar. Viszont évek óta hitegeti mindkét gyereket, hogy eladja és fele-fele, kiköltöztetni az egyiket, majd nem adja el.
Igazságos ez szülői szemmel?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
De mégis mit alapoztál erre, ha te ott laksz?
Hogy majd eladja fölüled, lesz egy fél lakásnyi penzed és?
Most jöttél rá, hogy a fél lakás árából nem lesz neked egész lakás? Meg hogy hitelt sem kapsz?
Hogy a pcsámba lehet valaki felnőttként ennyire egyszerű?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Azért egy fél lakás ára bőven elegendő önerőnek, sőt, ha meg z eladottnál olcsóbb lakást keres a gyerek kezdésnek, akkor akár a 60-70 %-át is kiteheti, lehet garzonban kezdeni. Ha ettől függetlenül sem kapna hitelt, az már nem a szülő hibája, hogy nem hitelképes.
Mindez nyilván nem lényeges már, mert úgysem aktuális ezek szerint.
Azt írod mindig is ilyen volt, hát akkor nyilván csalódás, de annyira nem kell meglepődni, aztán ezután azt sem elhinni, amit kérdez.
Az életedet meg alapozd saját magadra, bizonyára sokkal nehezebb segítség nélkül, de akkor tudod biztosan mire számíthatsz.
Ígérgető akárkinek (tökmindegy, hogy szülő, barát, ismerős) egyetlen szavát elhinni is felelőtlenség, soha semmi jó nem származott még belőle.
Utolsó, teljesen téves, amit írsz.
Nekem van pénzem, jó fizetésem, felelősségteljes életet élek. Én magamtól nem alapoztam volna a lakás felére.
Annyim viszont már nincs, hogy 40-60 millióért vegyek lakást.
Az albérlettel sincs gondom, simán kifizetem. Itt nem ez volt a kérdés.
Én azért alapoztam a fél lakásra, mert ez lett mondva 10 éve, hogy alapozzak erre.
Közben természetesen építettem az életem, nem csak erre alapoztam. Azért választottam piacképes szakmát, lettem vállalkozó, stb. mert tudtam, hogy nem kolbászból van a kerítés.
Most az történt, hogy az ígéretek ellenére azért nem lesz mégsem eladva a lakás (amit évek óta ígérget a szülő) mert most jött rá, hogy a tesónak nincs pénze, nem kapna hitelt és mennyibe kerül ma egy ingatlan.
Szóval nem én jöttem rá most, hogy a fél lakás árából nem lesz lakásom. Én ezt eddig is mondtam nekik, hogy a tesóm nem kap majd hitelt, kéne képeznie magát, törni előre stb. Persze én voltam lehülyézve.
Közben a testvér soha semmit nem tett azért, hogy előre lépjen. És mivel ezt a szülő most realizálta, ezért inkább akkor én se kapjam meg a megígért felét, ha már a tesómnak nincs pénze, arra hogy vegyen belőle bármit is.
Ezt tartom inkorrektnek, hogy én lediplomáztam, vállalkozok, képzem magam, megy az ígérgetés, tesó meg *zarik mindenbe, semmit nem csinál és most hozzá alkalmazkodva, mert ő neki nincs semmilye, akkor inkább mégse lesz eladva. De azért engem elköltöztettek.
Szerintem úgy lenne fair, hogy ha már azt mondom adok (ismételten mondom nem kötelező adni), akkor fele-fele és mindneki oldja meg a többit.
De itt én azért nem kapok semmit, mert tesó mindig is *zart mindenbe. Ja és közbe persze megkapom, hogy nekem könnyebb, mert jó szakmám van, értek sok dologhoz, stb. Hát igen, mert én tettem érte.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#23
Kérdező, értelmezve a helyzeteteket, a szüleid hozzáállását, itt kb. az várható, hogy te majd valahogy máshogy megoldod, hogy lakásod legyen (saját önerő + hitel), a szüleidtől függetlenül, aztán ha ez megtörténik, a szüleid egyből odaadják a jövőre mit sem készülő tesódnak a lakást, mondván: "jaj, nekik is kell hol lakniuk, neked meg már úgyis van lakásod!"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!