Hiteget a szülő a lakással?
A szülők elváltak, az egyiknek van egy lakása (ő az örökölt házban lakik). A lakásban lakott az egyik testvér pár évig és fizetett albérleti díjat a másik tesónak, aki máshol lakott albérletben a pasijával. Mert a szülő szerint így volt igazságos.
A szülő évek óta mondja, hogy el kell adni a lakást, fele-fele lesz és támogatja a két gyereket.
Decemberben előzetes megbeszélés nélkül ír sms-t az ott lakó gyerekének, hogy költözzön el, eladja a lakást és fele-fele arányban oda adja a pénzt a két gyereknek, hogy legyen kezdő tőkéjük ha saját lakást akarnak.
Indok: a másik tesó albiban lakik és bármikor emelhetnek neki, ez így nem fer. Persze közben a lakásban lakó fizet a tesónak havonta.
A gyereke elmegy albiba, de a tesó már másnap mondja, hogy ő beköltözik oda, ha emelnek neki a saját albijába.
A szülő azt mondja ilyen nem lesz, eladja és fele-fele. A gyerek elköltözi, de a szülő már azt mondja neki mi lenne ha maradna és többet fizetne a tesónak...
A gyerek azt mondja nem, már talált albit, mivel a szülő azt mondta menjen el, mert eladja.
A szülő rádöbben, hogy egy lakás nem 20 millió Ft-ba kerül és a hitelek is felmentek, az eddig albiban lakó testvér nem kapna hitelt, nem tud venni semmit.
Közben az albiban lakó tesó ugye elesik attól a pénztől, amit eddig a lakásban lakó tesó adott neki (mert ő is elment albiba), és hirtelen összeköltözik a párjával.
Erre a szülő hiába küldte el a másik tesót albiba és igérte meg, hogy eladja, már nem is akarja eladni a lakást. Csak addig érvelt az eladással, amíg az albiban lakó tesót az a veszény fenyegette, hogy emelnek neki.
Vépgeredmény: az egyik gyereket elküldte abból a lakásból albiba amiről évek óta állítja, hogy 50-50 és el lesz adva, és idegeneket költöztet be.
Nyilván a szülőé a lakás, azt csinál amit akar. Viszont évek óta hitegeti mindkét gyereket, hogy eladja és fele-fele, kiköltöztetni az egyiket, majd nem adja el.
Igazságos ez szülői szemmel?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Full katyvasz.
De a lényeg-azthiszem-hogy van egy lakás,ami a szülőé, és a két gyerek pályázik rá.
Majd ha meghal a szülő, megöröklitek és eladjátok, addig mindenki oldja meg az életét. Vagy költözzön be a lakásba mindkét gyerek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Annyiban nem korrekt a szulo, hogy megiger valamit es aztan nem teszi meg. Ettol fuggetlenul nem kozelessege sem lakast biztositania, sem penzt. Ha ezt meg tudja es szivesen meg is adja a gyerekeinek az szep gesztus, de erre nem lehet alapozni("elesik attol a penztol" - orulj hogy eddig volt segitseg).
Megertem persze, hogy nehez lepni egy fiatalnak, mert egyre lehetetlenebb penzt megtakaritani, es lehetosegkent csak a hitel marad. Ezzel kb ugyanott lennetek szerintem mint alberlet koltsegevel (amit ugye az emelkedo arak miatt valoszinuleg emelni is fognak).
Az albiban lako testver miert nem kapna hitelt? Ha azon nem lehet valtoztatni akkor varni kell, amig megkaphatja, sajnos...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Komolyan nem értem, miért ne kezdhetne a saját lakásával bárki azt, amit szeretne. :)
Mondjuk eladni és elszórakozni az árát is egy opció, és a gyereknek ebbe semmi beleszólása nincs.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
hát kérlek, nem igazságos
már eleve a bérletit sem tesó a tesónak kellett volna adja
ilyenek ezek a családi iszonyok
az egész a szülő butasága, hozzánemértése, végiggnemgondoltsága
de ezt a fajta az emberi butaságot, sem a gyk-n fogják kiigazítani
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Valamennyire értem az anyát. Az egyik gyerekének biztosította az ingyenes lakhatást, de kérte, hogy az a gyereke - ezért cserében - valamennyivel támogassa/segítse a másik gyereket (testvérét), akinek ilyen módon nem tudta biztosítani az ingyenes lakhatást.
De hogy itt nagyon félre van csúszva a kommunikáció, az biztos...
6-os jól leírta, bocsi, hogy katyvasz lett.
Igen, díjat fizettem a testvéremnek azért mert Ő önszántából összeköltözött a párjával egy albiba és a szülő és a tesó is ezt tartották korrektnek, mert én használtam a lakást.
Annyi eltérés a 6-os leírásától, hogy a testvérem most nem maradt az albérletében, hanem összeköltözött a párjával.
Nekem a gondom ezzel, hogy évek óta úgy adja elő a szülő, hogy milyen szerencsések vagyunk, ott az a lakás, el lesz adva és megkapjuk az összeget amit ingatlanra elkölthetünk.
Ezzel hiteget évek óta. Erre egy gyerek alapozik, alapvetően egy normális viszonyban ad a szülő szavára. Nem lett volna gond, ha ezt sose mondja, sjaát ingatlanja nyilván.
Ráadásul Csak addig mondta "adjuk el a lakást és fele-fele, egyenlőség van, stb." szöveget, amíg a testvéremet az a veszély fenyegette, hogy emelnek neki, illetve amíg rá nem jött, hogy egy lakás nem 20-30 millió, illetve hogy mennyibe kerül a hitel.
Én nem érzem fairnek, hogy valamit évek óta ígérgetnek, erre alapozik az ember, elküldik a lakásból ami állítólag az övé lesz és mást beköltöztetnek ha helyére.
Ha nekem lesz gyerekem én biztosan nem így nevelem, számomra ez a szülő szavahihetőség szempontjából megbukott. Igazából mindig is ilyen volt, én voltam a hülye, hogy hittem neki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!