Egy ilyenért normális hogy nem tudok megbocsátás?

10 éves koromban apám szó szerint kidobta anyámat a lakásból, majd elvette a kulcsát, és addig nem jöhetett haza, ameddig nem írta alá a házassági szerződést. Anyám aláírta (4 kiskorú gyereke volt akkor), azóta is együtt élnek. Ez 10 éve, de apám jelenléte azóta is feszelyez. Akárhányszor kettesben vagyunk, alig várom, hogy vége legyen, nem bírom elviselni. Nem vagyok szemtelen, de ha lehet röviden válaszolok és nem nagyon beszélek vele (ez egyszerűbb amióta kollégiumban élek). Úgy látom ez zavarja, és sokszor kérdezi, mit gondolok róla, erre kitérő válaszokat adok. A többi testvérem (talán mert fiatalabbak) jobban kijonnek vele, bár velük is néha goromba. Nyilván nem jó a helyzet, de úgy tekintek rá mint egy idegenre azóta,akit egy ideig még el kell viselni. Ahogy írtam, direkt kollégiumba költöztem, van keresetem, remélhetőleg a diploma után teljesen meg tudom szakítani a kapcsolatot vele. Szerintetek velem van a hiba vagy ezen tényleg nem szabad tullepni?